Szívdobbanások

Félig-meddig lánykérés (Dina és Ákos, Kamilla és Adrián)

Dina kibújik a magas sarkú szandáljából, és a levegőbe emelve picit megmozgatja előbb az egyik, majd a másik lábfejét. Általában jól bírja a magas sarkút, ez azonban elég hosszú nap volt – csodálatos, de azért igencsak hosszú nap. Oszkár heves farkcsóválással körülötte szaladgál. Dina lehajol, és megsimogatja a kutyus buksiját, aztán felegyenesedve háttal Ákos felé fordul. Szólnia se kell, rögtön érzi, ahogy a férfi finoman félresepri a haját, majd lehúzza a ruha cipzárját, közben pedig édes borzongást csalva elő a lány testéből végigsimít a gerincén. Dina hagyja, hogy a ruha puha surrogás kíséretében lehulljon róla, majd kilépve belőle Ákos felé fordul, és a nyaka köré fonja a karját.

– Köszönöm – súgja.

– Nincs mit – mosolyodik el Ákos, ahogy átöleli.

Pár másodpercig csak nézik egymást, és mosolyognak, aztán Ákos közelebb hajolva gyengéden megcsókolja Dinát. A mézédes érintés egyszerre ébreszti fel bennük a vágyat, Dina nemcsak azt érzi, hogy ő mennyire el akar merülni Ákosban, hogy mennyire csak neki akar most létezni, hanem azt is, hogy Ákos mennyire kívánja, hogy mennyire szeretné boldoggá tenni. Szenvedélytől fűtve, mohón és telhetetlenül csókolják és érintik egymást. A férfiról pillanatok alatt lekerül a könnyű vászoning, a bőrük mintha izzana, ahogy összeér.

Oszkár lelkes, kicsit talán vádló ugatása széttöri a pillanatot. Dina és Ákos egyszerre nevet fel.

– Adok neki vacsorát – mondja Ákos, és elengedve a lányt, Oszkárral a nyomában a konyhába lépdel.

Dina felveszi a ruhát és Ákos ingét, de ahhoz nincs ereje, hogy el is tegye, úgyhogy csak ledobja a kanapé háttámlájára. Szerencsére Oszkár nagyon jó kutya, úgyhogy nem kell attól tartani, hogy éjszaka esetleg úgy érzi, jó móka, ha kicsit megcsócsálja az égkékszín vagy a törtfehér anyagot.

A lány nagyot sóhajtva nyújtózkodik el a kanapén, élvezi, hogy – nem számítva a melltartót és a bugyit – meztelen testét a bukóra hagyott ablakon beszökő kellemes, tavaszi langymeleg simogatja.

Ákos pár perc múlva bejön, leül a kanapé másik oldalán, az ölébe veszi Dina lábát, és finoman masszírozni kezdi az egyik lábfejét. A szelíd nyomás Dinából elhaló sóhajt csal elő. Kicsit fészkelődik, aztán behunyt szemmel átadja magát a kényeztetésnek. Szereti, amikor csak így együtt vannak, szeret elmerülni az Ákosból áradó végtelen és tiszta nyugalomban.

Talán el is aludna, ha Oszkár ugatása nem rázná fel.

– Maradj, majd én – szólal meg gyorsan, kissé kásás hangon, mielőtt Ákos megelőzhetné. Ugyan nem a szokott lendületével, de azért felpattan a kanapéról, és kiengedi az udvarra a kutyát.

Visszalépve könnyedén Ákos ölébe ül, két lába a férfi két oldalán. Tenyerét a férfi mellkasára simítja, hogy érezze az erős, egyenletes szívdobogást, a fejét pedig a vállára hajtja. Ákos mindkét keze a lány fenekére csúszik.

– Bevallom – szólal meg halkan Dina –, bár nagyon szép volt az esküvő, de azért mégis jobban szeretem, ha „csak úgy" jön össze az egész család vasárnaponként.

– Miért?

– Nem tudom – vonja meg a vállát Dina. – Ezek a hivatalos és kötelező jellegű dolgok fárasztanak. Az nagyon szép volt, ahogy Adrián az anyakönyvvezető elé kísérte Zoét...

– Láttam, hogy pityeregtél – szól közbe vidáman Ákos.

– Tudom, hogy láttad – vigyorodik el Dina, miközben csak annyira elhúzódik, hogy egymás szemébe nézhessenek. – De a többi olyan... unalmas. Sablonszövegek, közhelyek, azt meg nem is értem, miért van, hogy az anyakönyvvezetők mindig olyan lassan... vontatottan... hű de nyugodtan... és álmodozósan... beszélnek... meg olyan emelkedetten... mert „most aztán hatódjon meg mindenki"... – Dina szándékosan húzza el a szavakat és hagy nagy szüneteket, bár persze azért ez túlzás, ennyire nem volt szörnyű az anyakönyvvezető, de Dina szerint természetes sem. Erőltetett inkább.