Szívdobbanások

Szeretsz szánkózni? (Dina és Ákos)

Dina óvatos érintést érez az arcán. Zavaros, kósza álomképek rebbennek el – úgy tűnik, megint elaludt a kanapén a műteremben. Ha Ákos fest, mindig vele jön, hogy együtt legyenek. Olvas, netezik a laptopon vagy csak ír, igazából mindegy, a lényeg, hogy együtt vannak, és ha éppen nem is beszélgetnek (bár ez igen ritka), akkor is élvezhetik egymás közelségét, a néma összenézések édes varázsát, a mosolyokat. Van, hogy Dina csak elterül a kanapén, behunyja a szemét, és átadja magát az Ákosban pergő érzéseknek, majd megpróbálja kitalálni, hogy az érzésekből milyen színek és milyen kép születik éppen – a találgatásain a férfi mindig jókat derül. Most is ezzel kísérletezett, de Ákos olyan túláradóan nyugodt volt, hogy végül ez a meghitt, békés érzés álomba ringatta.

Pislogva kinyitja a szemét. Ákos a kanapé mellett térdel, érdes ujjai a lány homlokán játszanak, a tekintete elbűvölt.

– Ha most megfestenélek – suttogja a férfi –, éppen földet érő tollpihe lennél.

Dina bágyadtan elmosolyodik, majd nyelvével lassan megnedvesíti kiszáradt száját. Ákos ajkára tévedő tekintetét mohó vágyakozás mélyíti el.

– Akkor akár neki is állhatsz, engem meg hagyhatsz tovább aludni – motyogja Dina rekedtes hangon.

Ákos halkan, reszelősen felnevet. Megtámaszkodik a kanapé szélén, és az ujjai érintése máris hiányzik a lánynak.

– Mondtam már, hogy gyönyörű vagy, amikor alszol?

– Akkor miért keltesz fel? – dünnyögi Dina szándékosan morcosan, de az ajkára kúszó halvány mosolyt nem igyekszik elrejteni.

– Mert ébren is gyönyörű vagy – mosolyodik el lágyan Ákos, és a keze besiklik a pléd alá, majd szelíden érinti Dina meztelen térdét.

– Ebben az esetben tényleg nem értem, miért keltettél fel – somolyog Dina a férfira, bár igazából egyáltalán nem bánja, hogy a férfi felébresztette, főleg, hogy Ákos keze a térdéről a combjára siklik. Dina testét puha hullámokban veszi birtokba a forróság.

– Esik a hó – magyarázza Ákos –, és a múltkor szomorú voltál, mert lemaradtál róla. Nem akartam, hogy megint szomorú legyél. Mit gondolsz, avassuk fel a szánkónkat?

Dina kuncogva pillant a férfira. Az idei első hóesés után vették a szánkót. Ákos nem felejtette el, hogy Dina megkérdezte, hogy szeret-e szánkózni, és minthogy nem tudott felelni, úgy gondolta, talán közösen kideríthetnék, hogy hogyan is állnak ehhez a kérdéshez. A szánkót megvenni kifejezetten vicces volt, ugyanis a férfi ragaszkodott hozzá, hogy kipróbálják a boltban, hogy mindketten kényelmesen elférnek-e rajta, ha kabát is van rajtuk. Az eladók elég furcsán néztek rájuk, de ők csak vidáman kacagtak.

Ákos lassan feljebb csúsztatja a kezét a lány combján, eléri a rövidnadrágot, de Dina még a vékony anyagon keresztül is érzi a férfi bőrének forróságát. Ákos hüvelykujja incselkedőn épp csak megérinti azt a pontot, ahonnan úgy tűnik, a lány testét egyre nagyobb hévvel elöntő vágy ered. Dina sóhajtva behunyja a szemét.

– Szóval, mit gondolsz? – kérdi visszafojtott szenvedélytől ködös hangon a férfi.

– Miről? – kérdez vissza elhalón Dina.

– A szánkóról.

A férfi ujja a rövidnadrág korca alá siklik, és gyengéden húzni kezdi. Dina testén remegés fut végig. Bágyadtan kinyitja a szemét, lusta mosolyt vet Ákosra, aztán tétova torokköszörülés után elnehezült hangon megszólal:

– Azt hiszem, a szánkó megvár.

Ákos ajka könnyű mosolyba fut.

– Reméltem, hogy ezt mondod – suttogja, és ajkát a lány ajkára tapasztja.

Dina átöleli a férfi nyakát, és arra gondol, hogy ha minden egyes alkalommal ez fog történni, amikor szánkózni indulnának, akkor sose fogják megtudni, hogy végül is szeretnek-e szánkózni, de ahogy Ákos egyre őrültebben csókolja, úgy érzi, ez talán nem is olyan fontos kérdés...