Always you ~befejezett

~ 1.fejezet ~

,,Ön sikeres felvételt nyert az Oxfordi Egyetem orvosi szakára" – olvasta fel a levél tartalmát Emily.

A lány, amint a végére ért, gyorsan a telefonjához nyúlt és bepötyögött egy számot, majd a füléhez emelte. Pár másodpercig csak várt, majd beleszólt:

- Eli?

- Szia, Emily. Úristen, de rég hallottam a hangod! Hogy vagy? - szólalt meg egy élénk lány hang a vonal másik oldaláról.

- Szia. Most már nagyon jól! Majd kicsattanok az örömtől! Képzeld felvettek az Oxfordra! Végre azt tanulhatom, amit igazán szeretek.

- De örülök neked! Tudom mennyi mindent tettél azért, hogy elérd a célod főleg, hogy mindig is ez volt az álmod.

- Igen! És végre sikerült! Még mindig alig tudom elhinni, hogy ez valóban igaz.

- Hahahaha! Azt meghiszem! – kacagott Elizabeth. - Így most legalább lesz időd bepasizni – tette hozzá vidáman.

- Elizabeth – ugyanis ő volt az Elinek becézett lány. – Tudod, hogy amióta volt az az eset, én nem...– fakadt ki Emily. Mindemellett most még kevesebb szabadidőm lesz – mondta pici lemondással a hangjában.

- EMILY!! Már 22 éves vagy! Gyönyörű, okos, fiatal. Ne hagyd elveszíteni a szép éveidet! Kérlek! – kiabált a telefonba mérgesen a barátnője. - Persze azt is tudom, milyen nehéz volt neked hat éve, a másik dologról nem is beszélve, de lassan túl kéne magadat tenni rajta. Nem gondolod?

- Az az lehetetlen. Te is tudod, hogy én azóta nem bízok egy férfiban sem...és....

Azonban Emily nem tudta már befejezni a mondatot. A metró, amin utazott hirtelen nagyot fékezett, a fények kigyulladtak és egy nagy robbanás kíséretében mindent ellepett a füst.

***

Eközben Olaszország egyik legzsúfoltabb városának, Rómának leghíresebb kórházában, Giunoneban nagyban zajlottak az események. A rengeteg díjjal és kitüntetéssel rendelkező, országszerte elismert orvost, Pablo Lorenzo-t pedig most hívatta be magához az igazgató. Lorenzo nagyon szívdöglesztő és karizmatikus személyiség, a nők pedig tapadtak rá, mint a mágnes. Mindene meg volt, ami egy férfit vonzóvá tehet: hírnév, pénz, tudás, tökéletes külső, és még csak 30 éves.

Bár igazi természetét kevesen ismerték.

Nos, viszont vonzó főszereplőnket épp most hívatta be magához az igazgató. Lorenzo, amint a szobához ért bekopogott, majd kisvártatva benyitott, mert úgy vélte engedélyt kapott a belépésre. Miután becsukta maga mögött az ajtót, picit bólintott és az igazgató felé sétált.

- Hívatott, uram? – kérdezte egyből.

- Így van! Egy hatalmas feladatot szeretnék neked adni – kezdte az igazgató a mondanivalóját, de Lorenzo közbevágott.

- Akkor nem új beteget kapok?

- Nem! – jött a gyors válasz. – Hívást kaptam egy angol barátomtól, hogy el kéne nekik egy képzett, megbízható jó orvos. Én téged választottalak.

- Ez nagy megtiszteltetés uram, de mivel érdemeltem ki?

- Négy éve dolgozol a kórházamban. Ez idő alatt figyelmesen néztem, hogy bánsz munkatársaiddal és legfőképpen pedig betegeiddel. S rájöttem ebben az emberben bízhatok. Mindig figyelmes vagy, pontos és türelmes.

- Köszönöm szépen uram a bizalmát és szavait – biccentett Lorenzo.

- Ugyan – legyintett az igazgató. – Joggal érdemelted ki. A géped pedig holnap reggel kilenckor indul.

- Köszönöm uram a lehetőséget, én akkor ezennel távoznék is.

Az igazgató csak némán bólintott, Lorenzo pedig kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót, de alig hallhatóan morgott valamit az orra alatt. Valami olyasmit, hogy: „Hova küldesz engem te vénember?"

Lehet a kérdést az igazgatónak szánta, de mivel ő már nem hallhatta, ezért Lorenzo gondolatait helyre téve elindult, hogy elköszönjön munkatársaitól és felkészüljön a repülőútra. Hisz ki tudja mennyi időt lesz távol hazájától.