Always you ~befejezett

~ 8.fejezet ~

Lorenzo elhúzta a függönyt és letekintett a parkra, ami az ablakából jó látható volt. A parkban gyerekek játszottak önfeledten szüleikkel. Lorenzo lenézően elfordult majd elment lezuhanyozni. Reggel 9 óra volt és ma kezdett tanárként. Soha nem tanított életében, de gondolta nem okozhat olyan nagy problémát, hiszen csak anatómiát kell tanítani, az pedig nem olyan nehéz, legalábbis ezt gondolta magában. Miután lezuhanyozott, felöltözött és kilépett lakásának ajtaján, fogott egy taxit, mert a kocsija épp szervizben volt és az egyetem felé vette az irányt. 5 perc alatt odaért. Amikor megérkezett és kiszállt a kocsiból látszott rajta, hogy le van nyűgözve az iskolától. Pár percig állt és nézte az épületet, majd belépett és elment megkeresni az igazgatóit.

Már vagy jó pár perce csak rótta a köröket, amikor egyszer csak valaki megszólította.

- Elnézést segíthetek valamiben uram – kérdezte a fiú halkan.

- Az igazgatói irodát keresem, új tanár vagyok – válaszolt Lorenzo, be sem mutatkozva.

- Örvendek tanár úr – hajolt meg egy picit Jimmy. – Jimmy vagyok. Elvezetem önt az irodához – tette hozzá mosolyogva.

Majd elindultak mindketten az igazgatói felé.

***

Emily kinézett az ablakon és nagyot sóhajtott. Éppen latin órán ült. Ezt az órát tartotta a legunalmasabbnak és eddig egyetlen tanár se tudta megszerettetni vele. És úgy tűnt a mostani tanára se járt valami sok sikerrel. Az ablakból ekkor észrevette azt a férfit, akit remélte, hogy többet már nem lát életében. De hát tudjuk az élet nem ilyen egyszerű.

Lorenzo éppen akkor szállt ki a taxiból és az iskola felé sétált. Emily picit felállt és jobban kilesett az ablakon, de a tanárnő hirtelen megszólalt.

-  Kisasszony. Mi az, ami izgalmasabb, mint az én latin órám – kérdezte felhúzott szemöldökkel a tanárnő.

- Semmi Mrs. White, elnézést kérek – mondta Emily, majd gyorsan visszaült. De folyamatosan azon törte a fejét, hogy mit kereshet ez a férfi az iskolában, de egyszerűen nem jött rá. Csak két óra elteltével derült fény az igazságra. Ami hát a lányra nézve nem volt valami csodálatos hír, vagyis inkább borzasztó.

***

- Ez most csak valami nagyon rossz álom ugye, Alice? Csípj meg, hátha felébredek – Emily meredten nézett maga elé és közben előre mutogatott a tábla irányába, amire épp most lett felírva egy név.

- Bárcsak valóság lenne – sóhajtozott mélyeket Alice. – Lehetetlenség, hogy egy ilyen helyes anatómiai tanárunk legyen. Mi lesz velem így a vizsgáknál. Mielőtt belekezdenék, már az orvosiban lennék orrvérzés miatt. Emily fogadni mert volna rá, hogy kicsi szívecskéket vél felfedezni barátnője szemében.

- Térj magadhoz Alice, itt vagyok veled – rázta testvére vállát Jimmy, mert nagyon úgy tűnt, hogy a lány kezd elveszni a saját álomvilágában.

Viszont nem csak ő, körülbelül a teremben levő lányok kétharmada nyálcsorgatva nézett a férfira, aki végre belekezdett a bemutatkozásba.

- Örvendek mindenkinek. Pablo Lorenzo vagyok. Heti két alkalommal fogok nektek anatómiát tanítani. Remélem nem leszünk egymás terhére – mondta Lorenzo majd hirtelen nagyra nyíltak a szemei, mert a sorok közt észrevette Emilyt.

A lány ijedten konstatálta, hogy Lorenzo épp őt nézi.

- És remélem, mindenki alaposan felkészül majd az óráimra. Akkor akár kezdhetjük is – tette hozzá a férfi és kinyitotta a könyvet, amit az igazgató tanácsára megszerzett a könyvtárból.

Így kezdetét vette Emily borzalmas napjainak áradata. S érezte ebből nincs kiút, vagy hozzászokik, vagy keserves napok várnak rá.

Az óra viszonylag gyorsan eltelt, már amennyire 2 óra gyorsan eltelhet. Viszont Emilynek olyan volt, mintha az egész napját a teremben töltötte volna. Teljesen ki volt merülve és alig várta, hogy haza fele vegye az irányt. Összepakolta könyveit a táskájába majd hátára vette és kisétált a teremből barátai után, vagyis inkább sétált volna, ha Lorenzo meg nem állítja.

- Veled még van beszélnivalóm, a többieknek kellemes további szép napot – intett a férfi a kifele vándorló diákoknak, de közben a lányt nézte a szeme sarkából.

Végül az összes diák kiment és ketten maradtak csak a hatalmas teremben.

- Maga meg mit keres itt? – fonta kérdően össze a karját Emily.

- Nem mintha én akartam volna, csak plusz fáradság – húzta a száját Lorenzo. – Emellett álmaiban sem gondoltam volna, hogy pont téged foglak tanítani, és hogy egyáltalán találkozok még veled.

- Nekem viszont ez pont tökéletes. Így legalább sok alkalmam lesz arra, hogy felnyissam a szemét, és ráébresszem arra, hogy az angol egészségügy igen is jó – nézett a lány önelégült mosollyal az arcán. – Ja és, hogy nem szép dolog hazudni – tette még hozzá gyorsan.

- Rossz, nagyon rossz fába vágod a fejszéd éppen. Velem aztán nehéz napok várnak majd rád. Fogalmad sincs mennyire. Még bajod eshet.

- Nem kell engem félteni, erős lány vagyok én. Vagyis várjunk mi az, hogy bajom eshet? Titokban maga valami gengszter...végül is Olaszországból származik.....akkor valami maffiózó? – nézett ijedt szemekkel a lány, és védekezően maga elé tartotta a kezét és hátrált pár lépést.

- Ezt te se gondolhatod komolyan... – csapott a saját homlokára Lorenzo.

- Manapság semmiben nem lehet elég biztos az ember. Szóval? – kérdezte Emily és közben picit megremegett a hangja.

- Nem – fújta ki a levegőt a férfi. Kezdett már elfáradni ettől a lánytól. – De meddig fogsz engem magázni? Csak azért mert idősebb vagyok?

- Oh, szóval nem maffiózó – a lány megkönnyebbülten leengedte a kezét.

- Képletesen. Képletesen értettem, hogy akár még bajod is lehet abból, ha velem foglalkozol.

- Oh! – lepődött meg a lány megint, majd ráébredt milyen hülyeségeket hordott össze, és kijavította magát. – Vagyis természetes tudtam, hogy csak képletesen érti.

Lorenzo a szemét forgatta idegességében, mintha ez idő alatt végig a fallal beszélt volna.

- Ha megértetted, akkor jó. Viszont nekem más fontos dolgom is van, mint veled beszélgetni.

- Pedig maga mondta, hogy maradjak itt. Én mentem volna már haza, ha maga nem tart itt – pislogott a lány teljes ártatlansággal.

Lorenzo arca olyan piros lett, mint a főtt ráknak.

- Mert még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Miért magázol még mindig?

Emilyn látszott, hogy egy ideig komolyan gondolkodik majd lesütötte a szemeit és halkan megszólalt.

- Még valaki azt hinné közel állunk egymáshoz – itt egy picit elpirult, amin maga is meglepődött. – Most pedig már a tanárom is. Semmiképp sem tegezhetem önt.

Lorenzo picit elmosolyodott a lány félénkségén, de visszatért régi goromba önmagához, mielőtt a lány meglátta volna, hogy mosolyog.

- Legyen, ahogy akarod. Nekem viszont tényleg dolgom van. A mielőbbi viszont nem látásodra – mondta gúnyosan majd kisétált a teremből.

„Hogy mindig milyen gonosz, na de majd én megváltoztatom" – határozta el magát Emily, majd ő is kisétált és hazafelé vette az irányt. Hiszen ma már nem volt több órája és már délután 4 óra volt.