Always you ~befejezett

~ 3.fejezet ~

Pár óra múlva miután Emily felébredt...

Lorenzo éppen az utcákat rótta, hogy lakást keressen magának.......reménytelenül. Sajnos nem ismerte elég jól a környéket, s mindaddig keresgélt, amíg egy kisegítő központhoz nem ért. Hozzá kell azonban tenni, többször is lett volna esélye, hogy segítséget kérjen. Ugyanis majdnem minden második csaj megfordult utána az utcán, amit Lorenzo élvezett is! Nagyon! Most viszont belépve a kisegítő központba, alig látott már embert, nemhogy hölgyeket. Egy ideig csak nézelődött és csak tétován állt, amíg valaki meg nem szólította a háta mögül.

- Miben segíthetek? – kérdezte a lány kedvesen.

- Oh! – mondta Lorenzo, és arckifejezése picit ellágyult és bedobta a ,,le veszlek a lábadról'' mosolyát – Te nekem bármiben!

- Hát ebben a központban csak lakás és munka ajánlatokkal tudok szolgálni. De, ahogy elnézem, önnek van munkája – mondta a lány és végig mérte a férfit, és hozzátette: nem is akármilyen.

- Látom érted a dolgod – mosolyodott el Lorenzo – Igen, lakást keresek. Új vagyok a környéken és nem nagyon ismerem ki magam. Tudnál nekem segíteni drága, ifjú hölgy?

- Természetesen – biccentett a lány és intett a férfinek, hogy kövesse őt.

Egy irodába mentek be. A lány leültette Lorenzo-t, ő pedig vele szemben foglalt helyet. Az asztalon hatalmas papírkötegek voltak.

A lány elkezdte szemeit forgatni idegességében, hogy megint mennyi dolga van. De elkezdett lakások információi után kutatni papírjai közt és a számítógépén. Egy ideig csak morgott az orra alatt, míg egyszer csak felcsillant a szeme és egy kis papírt emelt a magasba. Lorenzo, aki ez idő alatt a lányt szemlélte , picit megdöbbent a reakcióján.

- Uram, szerintem megtaláltam az önnek legmegfelelőbb lakást!– rikkantott a lány felettébb boldogan.

- Nocsak! Valóban? – kérdezte a férfi pici gyanúval a hangjában. De igazándiból le volt nyűgözve a lánytól.

- Igen! - biccentett. Bár utólagosan szeretnék elnézést kérdezni, hogy nem kérdeztem ki a véleményét, hogy milyet szeretne. Tudja, én általában az ösztöneimre hallgatok és jó emberismerő vagyok. Így, amint magára néztem, már egyből volt elképzelésem, milyen lakás illene önhöz.

Lorenzon látszott, hogy egyre jobban le van nyűgözve.

- Érdekes egy hölgy maga – mondta és halvány mosolyra húzta a száját.

- Köszönöm – mosolygott vissza a lány, majd elé tette a papírt és magyarázni kezdett – Tehát, ez egy luxus lakosztály öt szobával. Viszont az épület legfelső szintjén található. Így pontosan a huszonötödik emeleten, de fentről a kilátás egyszerűen csodálatos. A közelben pedig minden megtalálható. Nem is messze onnan van két kórház, az Oxfordi Egyetem, több nagyobb bevásárlóközpont és egy gyönyörű nagy park, mely éjszaka mindig ki van szépen világítva - sorolta a lány folyamatosan az információkat, míg egy idő után Lorenzo közbevágott.

- Kell nekem! Mennyibe kerül? – csapta össze a tenyerét, mint aki főnyereményt nyert.

- Ezerötszáz font, uram!

- Tökéletes. Akkor már csak egy valami érdekel.

- És mi lenne az? – kérdezte a lány megszeppenve.

- A neved. Mi a neved?

- A nevem? – hüledezett a lány, de azért válaszolt: 

- Elizabethnek hívnak.