Always you ~befejezett

~24.fejezet~

Emily Olaszországban tartózkodása ideje alatt / különkiadás 2.  

Jimmy szemszöge

Már azt hittem, hogy kialakult köztünk valami, de pont az ellenkezője történt. Egyre inkább kezdtünk eltávolodni egymástól. Úgy éreztem mintha szándékosan kerülne engem. Ha írtam neki egy üzenetet, nem válaszolt. Ha elé mentem a munkahelyére, úgy tett mintha csak egy ügyfél lennék és végig kerülte a tekintetem. Ami pedig a legkevésbé hiányzott, hogy reggel 40 fokos lázzal keltem és az egész család megtiltotta, hogy akár egy lépést is tegyek a szobámon kívül.

Tehetetlenül feküdtem az ágyamban és csak össze-vissza forgolódtam. Kivert a víz, a látásom egyre homályosabb lett. Hirtelen valaki az ajtómon kopogtatott. Nehézkesen felültem és engedélyt adtam az illetőnek a belépésre.

Alice állt az ajtóban aggodalmas tekintettel.

- Hogy vagy? Nagyon szarul? - kérdezte, picit közelebb lépve hozzám.

Alig bírtam felülve maradni, de nem akartam, hogy aggódjon. Főleg, hogy az öltözékéből ítélve, találkozója van valakivel. Nem maradhat itthon miattam.

- Csak egy picit szédülök. Pár óra alvás után biztosan rendbe jövök.

Azonban lehet nem voltam elég meggyőző, mert leült az ágyam szélére és kérdően felhúzta a szemöldökét.

- Hidd el jobban leszek hamarosan! - erősködtem. Azt akartam, hogy elmenjen. - Vettem már be gyógyszert is. Holnap délelőtt munkám is van. Eggyel több ok, hogy már ma meggyógyuljak. Te pedig csak menj el a programodra. 

Alice arcára kiült a szomorúság. Egyből tudtam min töri a fejét. Mindenkinél jobban ismerem őt. Ha az egyikünk lebetegedett akkor a másik itt maradt mellette és gondját viselte, amíg fel nem épült. Azonban már felnőttünk, nem vagyunk már többé gyerekek. Mindkettőnknek meg van a saját élete.

Megszorítottam a kezét, amennyire erőmből tellett és picit elmosolyodtam.

- Menjél! Meg leszek egyedül is.

- De...most anyáék sincsenek itthon. Hogy hagyhatnálak egyedül egész este? A testvérem vagy, az ikrem.

- Semmi baj. Érezd jól magad! Remélem kellemesen telik majd az estéd.

Alice feladva a harcot, felállt és az ajtóhoz ballagott, de mielőtt kilépett volna rajta még egyszer hátrafordult.

- Köszönöm! Viszont nem foglak egyedül hagyni - aztán elhagyta a szobám.

Mi az, hogy akkor se hagy egyedül? Inkább menjen és érezze jól magát. Fáradtan feküdtem vissza és a plafont kezdtem el bámulni, amit percről percre homályosabban láttam, majd elnyomott az álom.

Elizabeth szemszöge

Alice riadtan hívott fel, hogy Jimmy nagyon lebetegedett és egész nap csak az ágyában fekszik. Neki viszont programja van, de ha ő is elmegy, akkor Jimmy egyedül marad estére.

Még ha az agyam mást is mondott, a szívem erősködött, hogy menjek el hozzájuk és viseljem gondját. Ezért mielőtt észbe kaptam volna, már egyből jelentkeztem is a feladatra. Habár még az se érdemlem meg, hogy a közelében legyek. Az elmúlt napokban olyan gonosz voltam vele. Tudtam, hogy ezzel mindkettőnknek ártok, de mi soha nem lehetünk egymásé. A családom utálta a gazdagokat. Semmi esetre sem ismerték volna el, hogy egy gazdag fiú legyen a barátom. Szeretem őt, de már így is túl közel kerültünk egymáshoz. Ennél jobban nem szabad.

Minden ezek ellenére, most itt állok a házuk előtt és a csengőn van az ujjam. 

Alice boldogan tárta ki nekem az ajtót és betessékelt. Megmutatta merre van Jimmy szobája, a konyha és a fürdőszoba. Ő pedig elviharzott valamelyik szobába készülődni.