Always you ~befejezett

~ 12.fejezet ~

- Emily, ezt most nem mondod komolyan? Mármint tényleg...tényleg megcsókolt téged? - hebegett a telefonba Elizabeth.

- Hányszor mondjam még el, hogy higgy nekem? - kérdezte zavartan a lány.

- Akkor ez valóban így történt? Juj, minden részletet mesélj el. Milyen volt?

- Én.... én nem is tudom pontosan. Olyan jó érzéssel töltött el, amikor összeértek ajkaink, emellett megmagyarázhatatlan melegség járta át az egész testemet és valami oknál fogva egyáltalán nem féltem.

De nem tudom, hogy helyes-e ez így...

- Jézus Emily, te szerelmes vagy belé?!

- U..u..ugyan ne nevettess Eli...! - de picit meg remegett a hangja és érezte, hogy egyre hevesebben ver a szíve - Én? Őt? Aaahh biztos nem.

***

Nekem teljesen elment a józan eszem - sóhajtott Lorenzo és a konyhájának a pultjára könyökölt.

Lorenzo miután felkelt, és ahogy az megszokott volt tőle, kijött a konyhába kávét készíteni magának. Közben pedig végig a tegnapi napon agyalt.

Csak egy lány a sok közül, mégis akkor mi ez az érzés? Miért érzem magam nyugtalanul, mikor meglátom őt?

Miközben éppen főtt a kávé, hirtelen megszólalt a telefonja.
Gyorsan odakapott mobiljához, titkon remélve hátha a lány az. Sajnos nem ő.

- Itt Lorenzo. Tessék? – szólt bele.

- Uram, azonnal tessék bejönni a kórházba. Súlyos baleset történt és egyre csak nő a sebesültek száma. Mi már nem vagyunk elegen. Tudjuk, hogy délutános, de kérem nagyon sürgős   – mondta kétségbeesetten a telefon túlsó végéről egy ápolónő.

- Értettem, máris indulok - mondta és karórájára pillantott, ami 11 órát jelzett – 20 perc és ott vagyok.

Lorenzo ezután gyorsan megitta kávéját, induláskész állapotba varázsolta magát és kisietett a kocsijához, hogy minnél hamarabb a kórházba érhessen.

***

- Mégis..mégis mi történt itt? – nézett nagyra nyílt szemekkel Lorenzo, mikor meglátta a kaotikus állapotot.

- Kisiklott egy villamos – mondta a férfi mellé lépve egy másik orvos.

Lorenzo kifújta lassan a levegőt és odament az egyik beteghez egy lappal a kezében

- Hogy hívják?

Eh? Én teljesen megőrültem....ez most már biztos.

- George, Doktor úr! George Kel. 

- Rendben felírtam magát – majd gyorsan ráírt valamit a lapra. 

Mégis miért csinálok plusz munkát..ez nem rám vall. 

És így végig ment az összes betegen, míg a legutolsóhoz nem ért.

***

Végre valami fejlemény. Ez az! – bokszolt a levegőbe Elizabeth. 

A lány miután letette a telefont és megtudakolta barátnőjétől az eseményeket, most boldog arccal tekintett ki szobája ablakán.

Remélem ezek után is jó irányba haladnak majd – kuncogott egy aprót majd felállt íróasztalától és az ajtóhoz sétált. - Szerencsére a segítségem nélkül is meglesznek, bár ahogy Emilyt ismerem kell azért neki egy kis támogatás.

Elizabeth befordult az konyhaajtón és hatalmas puszit nyomott édesapja arcára. Anyukája közben pedig a reggelit csinálta. 

- Jó reggelt apu, anyu.

- Szia, kincsem. – ölelte meg kislányát édesapja, letéve az újságot az asztalra, amit épp olvasott.

- Képzeld anya tegnap láttam egy tök helyes fiút, Emily egyik barátja –kacsintott Elizabeth édesanyjára és közben neki is adott egy puszit. – Jimmy a neve. Félig koreai, félig angol

- Ohhh, környékezd meg mindenképp - mosolygott anyukája.

- Na de drágám, Elizabeth még fiatal ehhez.

- Apa... - sóhajtott nagyot Elizabeth és leült apukája mellé – Már 22 vagyok. Te és anya is fiatalon ismerkedtetek meg. 

- Na de az akkor volt aranyom. Most más időket élünk, nem lehet bízni a férfiakban – húzta ki magát apukája és közben az ujjával mutogatott össze-vissza, mint valami karmester. 

- Szívem hagyd Elizabethre a dolgot, okos lány. A mi lányunk– tette le időközben anyukája a reggelit az asztalra.

- Köszi anyu, gyorsan eszek aztán megyek dolgozni – vette el a tányért és neki is állt enni.

***

Oké.Nyugi Emily – nyugtatta magát a lány. Mégis még milyen gyorsan ver a szívem. Hogy fogok tudni így a szemébe nézni, vagy egyáltalán bemenni az óráira.

Emily lebaktatott a lépcsőn és körbenézett az alsószinten és füllelt.
Anyukája nem volt most itthon.

Biztos elment vásárolni – gondolta magában Emily majd bement a nappaliba és bekapcsolta a TV-t.

Épp egy szappanopera ment. A nő a férfi karjaiba ugrott és szenvedélyesen megcsókolták egymást. Majd jött a folytatás. A férfi felemelte a karjaiba a nőt majd az ágyra fektette és....
És hát Emily szíve és idegrendszere eddig bírta. Egyszerre rázta a hideg és árasztotta el testét a melegség. Még mindig benne volt a félelem, amin keresztül ment évekkel ezelőtt, de szép lassan átvette a helyét valami furcsa érzés, egyszerűen csak, csak valami bizsergő érzés, aminek Emily még nem akart igazat adni.