Always you ~befejezett

~ 13.fejezet ~

Hétfő. A kegyetlen valóság hirtelen sújtott le Emilyre. Még csak 2 nap telt el az „incidens" óta, de ma szembe kell vele újra néznie egy előadás keretében.

Oké – fújta ki a levegőt a lány. Gyorsan berohanok a terembe, keresek egy üres helyet az ablak mellett és kibámulok majd rajta az egész előadás alatt. Tökéletes.

A terv valóban elég megfelelőnek tűnt. Elsőre. Másodjára már kevésbé, mert szöget ütött a fejében Lorenzo szavai. „Remélem, mindenki alaposan felkészül, majd minden órámra". És itt volt a bökkenő. A lány terve semmivé foszlott, mielőtt még gyakorlatba iktathatta volna. Ő ugyanis egy betűt nem készült a mai órára, és ha a mai órán sem figyel, akkor nem amiatt fog már izgulni, hogy hogyan nézzen Lorenzora, hanem hogy ne kelljen pótvizsgáznia. Emily nagyot sóhajtott és a kilincsre tette a kezét, hogy belépjen a csatatérre. Már nyitotta ki volna az ajtót, amikor valaki hirtelen megfogta hátulról a vállát.

Istenem csak ne ő legyen, csak ne ő...legyen... – imádkozott magában Emily szüntelenül.

- Hát kit látnak szemeim? – nézett tettet meglepődéssel Lorenzo.

- Én...én – alig jött ki hang szegénynek a torkán és szeme egyből Lorenzo ajkaira vándorolt.

Úristen Emily, mit nézel te oda? Azonnal állj le – parancsolt magára a lány, de már késő volt. Lorenzo ugyanis észre vette, hogy a lány hova néz pontosan.

- Ennyire tetszett volna? – húzta félmosolyra a száját. – Kár, megismételném akár most is, de lassan kezdődik az előadás. – mondta mély suttogó hangon és picit közel hajolt a lányhoz.

- Ne...ne nevettess.. Én ugyan semmit nem akarok – válaszolt hevesen Emily és berontott a terembe, gyorsan helyet keresve magának.

Közben pedig úgy zakatolt a szíve, hogy azt hitte kiugrik a helyéről.

***

- Ennyi lenne mára. A következő órán, számon fogom kérni valamilyen módon a ma tanultakat. – csukta be Lorenzo a könyvet és végigvizslatta a társaságot. Emily épp félkábán nézett ki az ablakon. Látszott rajta, hogy még mindig a reggeli sokk hatása alatt van.

- Már látom is ki lesz az első áldozat.

- Emily, térj észhez. Minket nézz – mondta Alice és oldalba bökte barátnőjét. A lány pedig, mint aki csak most kelt fel, hirtelen tágra nyíltak a szemei és felugrott a helyéről.

– Igen? Tessék? Mi az?

- Hahahaha – hagyta el egy hangos nevetés Lorenzo száját – Wish kisasszony, figyeltél egyáltalán bármire, ami az órán történt?

- Mindenre – nyelt egyet a lány, és idegesen ropogtatni kezdte az ujjait. Igazság szerint egy szóra nem tudott odafigyelni. És érezte, hogy ez nem mehet már így tovább.

- Valóban? Akkor remélem három nap múlva egy sikeres eredményt érsz el a vizsgámon – mondta Lorenzo végszóra és kisétált a teremből, Emily válaszát már meg sem hallgatva.

- Most ebből, hogy mászol ki? – kérdezte Jimmy is, aki eddig csak halkan figyelemmel kísérte az eseményeket, és odanyújtotta a lánynak a füzetét – Kellenek a jegyzeteim?

- De neked is kelleni fognak – biggyesztette le a száját Emily.

- Mi majd tanulunk együtt Alice füzetéből – mosolygott a fiú és lágyan megütögette Emily fejét a füzettel. – Tessék. Remélem a hasznodra lesz.

- Köszi. Nagyon köszönöm – biccentett egy aprót Emily miközben kivette a fiú kezéből a füzetet és könnyek gyűltek a szemébe.

- Ugyan – legyintett Jimmy. Barátok vagyunk. Emlékszel? Te is kisegítettél már minket egyszer. Ez a legkevesebb.

- Így van Emily – csatlakozott a párbeszédbe Alice is, és átölelte a lányt. – Szólj nekünk, ha bármire szükséged lenne.

- Nekem tulajdonképpen már lenne is valami – emelte fel a kezét Jimmy. – Van az a lány, akivel pénteken találkoztunk. Úgy rémlik Elizabeth volt a neve. A...a telefonszámát megkaphatom? – sütötte le a szemét.

- A telefonszámát? – nézett kérdően Emily és oldalra billentette a fejét.

- Péntek óta folyamatosan róla beszél – jegyezte meg Alice.

- Ez.. ez..ez nem is igaz – hebegett Jimmy és egyre vörösebb lett az arca. – Csak jó lenne megint találkozni vele.

- Bezzeg előtte játszottad a nagy menőt. Ahogy beletúrtál a hajadba előtte. Hahaha. Olyan aranyos voltál – nevetett fel Alice hangosan.

A fiú szerencséjére már senki nem volt a teremben, de még így is zavarba jött.

- Persze megadom – mosolygott Emily és elővette a telefonját. – Viszont ha már itt tartunk, akkor ti is megadjátok a sajátotokat?

- Örömmel – kontráztak rá egyszerre az ikrek.

***

El se hiszem, hogy flörtölni próbáltam vele. Mi ütött belém?! – állt be a zuhanyzó alá Lorenzo. Egész testét átjárta a meleg víz és a haja is rátapadt az arcára. Neki támaszkodott a falnak és nagyot sóhajtott. – Muszáj lesz kerülnöm őt, amennyire csak lehetséges – motyogta magának Lorenzo majd szívéhez kapott, ami kezdett egyre hevesebben verni. – Csak a munka. A munka soha nem árulja el az embert. A nők mindig árulók lesznek. Előbb utóbb eldobnak minket, mint egy rongyot. Ahogy anyám is tette velem egykoron.

Miután Lorenzo lezuhanyozott, magára tekert egy törülközőt kilépve a fürdőszobából és ledobta magát az ágyára. Aztán kipillantott az ablakán. Már estefele járhatott az idő, mert kint már ment le szép lassan a nap.

Holnap korán kell kelnem. Jobb lenne hamarosan aludni – mondta magában Lorenzo majd feltápászkodott az ágyról és magára kapott valamit. Aztán visszafeküdt és behunyta a szemét. Alig telt bele pár perc már mélyen aludt.