Always you ~befejezett

~26.fejezet~

Lorenzo élete egyre kiegyensúlyozottabbnak tűnt azóta, hogy Emilyvel végre összejött. Ez legfőképp a munkáján látszódott meg. Leste a betegek kívánságát és alig tartott pihenőt. A munkatársai először rá se ismertek. Vasárnap úgy ment be dolgozni, mintha egy teljesen más ember lenne. Voltak olyanok, akik azt hitték színleli a kedvességet, de miután Lorenzo képes volt három órán keresztül nyugtatni egy sírós kis gyereket, már ők sem tudták mi az igazság.

Ma pedig megtörtént a legváratlanabb dolog, ami a napokban megeshetett vele, persze Emilyn kívül. Előléptették vezető főorvossá.

Lorenzo leült új asztala mögé és a hatalmas papírtömegre tévedt a tekintete, majd a különösen hatalmas szobára. Mégis mire fel ez a hatalmas szoba egy embernek? A többi asztalról nem is beszélve.

Na igen, magasabb beosztással, több a munka is - gondolta magában Lorenzo és fáradtan az asztalra könyökölt.

Már azon volt, hogy hozzálásson a munkának, amikor váratlanul kopogtattak az ajtaján.

- Tessék csak! Nyitva - szólt ki Lorenzo és felállt az asztalától, hogy fogadja az illetőt..vagyis illetőket.

Két nő, egy fiatalabb és egy idős, és egy férfi jelent meg az ajtajában, fehér köpenyükből ítélve pedig ők maguk is orvosok.

Az idős nőt alig van, aki nem ismeri, hiszen már 30 éve itt dolgozik, de a másik kettőt még életében nem látta.

- Miben segíthetek? - kérdezte Lorenzo és odasétált hozzájuk, hogy kezet rázzon velük.

- Nem rég helyezték át őket ebbe a kórházba és az igazgató úr úgy határozott, hogy ön alatt fognak dolgozni és segítenek, amiben csak tudnak - mutatta be őket az idős nő.

- Rayn. Rayn Turner vagyok - rázott elsőként kezet Lorenzoval a férfi. - Örülök a találkozásnak.

 - Én pedig Susan Clark vagyok. - mosolygott kedvesen a fiatalabb nő és szintén a kezet nyújtotta Lorenzo felé. Rövid szőkés barna haja lágyan hullott a vállára.

Lorenzo gyorsan üdvözölte őket, majd beljebb hívta őket, hogy ne az ajtóban beszéljék meg a fontosabb ügyeket.

Az idős nő intett nekik, majd elsietett a dolgára.

- Foglaljatok csak helyet, mától fogva ez a ti szobátok is! - mutatott a fotelekre Lorenzo.

Elég szokatlanul érezte magát, mert még soha nem dolgozott együtt senkivel, de azért próbálta a legjobb formáját hozni. 

- És mióta dolgoztok orvosként? - érdeklődött kedvesen, hogy a hideg légkört valahogy megtörje.

- Mindketten 4 éve vagyunk a szakmában - válaszolt ridegen Rayn. - Ismerünk téged.

- Igen? - nézett rájuk döbbenten, de a szúrós pillantásoktól futkosott a hátán a hideg. Mi ez az ellenszenv? 

- Nem tudjuk, mitől lettél ilyen kedves hirtelen, de hallottunk híreket rólad, hogy milyen voltál ezelőtt és kötve hisszük, hogy megváltoztál volna - támadta le őt Rayn. - Susan pedig a jegyesem, nem fogom szó nélkül tűrni, ha szemet vetnél rá!

Susan picit össze is húzta maga előtt a köpenyét, nehogy esetleg túl sokat mutasson magából, már amennyit lehet egy vastag pulcsiban.

Lorenzo ide-oda kapkodta a fejét kettőjük közt, és egyáltalán nem értette, hogyan történhetett mindez. 

- Azt meg végképp nem értjük, mit lát benned az igazgató. Hogy bízhat meg egy ilyen emberben, mint te ?! - folytatta tovább.

Ez már kezdett több mint sok lenni, még az új Lorenzonak is.