Straight outta Angbang

2

Miután megelégelte a gondolkodást és a többi maia is a szobái felé indult, elővett egy könyvet az agya alól, majd olvasgatni kezdte.
A kis pókocska megfelelőnek látta a pillanatot, így előmerészkedett az ágytámla mögül, végigszaladt Mairon karján, és leült a könyv lapjára közvetlenül az egyik ujja mellett. Kíváncsi volt erre a fura lényre, aki valahogy hasonlított apjára, teremtőjére.
" Oh, szervusz. Te itt maradtál? " kérdezte a pókot, majd végigfutotta a szöveget, aminek címszava az "alakváltás" volt.
A kovácsműhely mellett ez volt a másik nagy szenvedélye; úgy érezte több van benne és ő is képes lenne hatalmas varázslatokra. Az alakváltás különösképpen érdekelte, ám hiába próbált koncentrálni, gondolatai mindig visszakanyarodtak Melkorra. Vajon ő tud alakot váltani? Vajon mi mindenre lehet képes, ha ezeket a kis lényeket meg tudta kreálni? - pillantott kis barátjára, aki ismét a kezén pihent. Gyorsan elhessegette a gondolatait, tudván kiről van szó. Bár nem találkozott vele soha, de hallotta már mesterét és Manwet beszélgetni róla...
Sosem mondtak jókat a fivérükről, főleg Aule, bár Manwe szavaiból ítélve, szerette és tisztelte Melkort, valami olyat hallott utoljára, hogy bizonyara maradt jóság a szívében. De nem, nem akart Melkorra gondolni, hanem visszatért a könyvéhez, óvatosan lapozva, nehogy felzavarja a kis pókot, amit lenyűgözőnek talált.
Már éppen átszellemülten gyakorolta a varázsige kiejtését, amikor türelmetlen kopogással döngetett valaki az ajtaján. Nagy sóhajjal összecsukta a könyvet, visszadugta gyorsan az ágya alá - hiszen nem lehetett nála varázskönyv- kicsit rendbe szedte öltözetét és kitárta az ajtót. Egy magas, kissé hanyagul felöltözött fekete hajzuhatag fogadta; ami mögül kacér vigyor villant.
"Miattam ne zavartasd magad, nem kell ennyire beöltözni!"
" Melkor nagyúr....jöjjön be. Aule mondta el, hogy itt van a szobám?" Kérdezte, majd a falnak dőlt, végigmérve a valát. " Ha a vázlatok érdeklik, készen vannak. Odaadhatom?..."
Mairon furcsán zavarban érezte magát Melkor miatt, talán azért, mert a vala megállás nélkül bámulta őt, és ehhez még nem szokott hozzá az ifjú, vörös maia.
Melkor enyhén meghajolva belépett mellette a szobába - láthatóan nem a valákra szabták ezeket a szállásokat- éles tekintetével végigmérte a szobát és kinyújtotta kezét a kis kíváncsi pókért az ágy szélén.
"igen, ő árulta el „ válaszolt kicsit késve, szinte suttogva, még mindig a pókra figyelve „Nagy érdeklődéssel várom az ötleteid, maia!"- váltott hirtelen hangnemet és tekintett vissza a kovácsra, az apró lényt feltéve az egyik felső sarokba az ágy felett.
Mairon érdeklődve figyelte a jelenetet, kezdett az az érzése támadni, hogy ez a fura ragadozószerű férfi valami módon kommunikál 'gyermekeivel'.
" Nos, ezek lennének a vázlataim. Válogasd ki őket és mondd el melyik tetszik, vagy melyiket akarnád meg egy kicsit átalakíttatni."
Mairon letette Melkor elé a vázlatait, mind a harmat, de közepre tette azt, amit úgy gondolt, hogy a leginkább Melkorhoz illik, közben pedig a kis pókra nézett, akinek a gondolataiban már nevet készült volna adni....
Melkor szinte átégette a lapokat a tekintetével annyira bámulta.
Mairon titkon kezdett örülni, már várta, hogy a nagy úr rábökjön a középsőre, hiszen azt vizsgálta a legtovább. Levegőt visszafojtva állt mellette, pislogni se mert, így várta a közlendőjét.
"Hazudtam! Jobban érdekelne, mit keres az ágyad alatt egy többszáz éve írt varázskönyv!" söpörte félre a papírokat hirtelen, és ült le az asztalra féloldalasan megtámaszkodva és előre hajolva, hogy közelebb - azaz jobban szemmagasságba- kerüljön a kovácshoz.
" Mi? Nincs, nincs semmi féle varázskönyv az agyam alatt! " tiltakozott Mairon, el is fordulva a valától. Nem akart belenezni azokba a nagy, mély szemeibe, mert úgy érezte, a gondolataiban olvas, de aztán eszébe jutott a kis pók. Biztosan ő volt, gondolta magában es zavarában nem tudta, mit válaszoljon a férfinak.
" Valóban, az alakváltás egy könnyed hétvégi olvasmány gyermekeknek" vonta fel egyik szemöldökét a sötét úr gúnyosan és könnyedén átlépett a szobán, majd kihúzta a könyvet keresés nélkül a helyéről. Hanyagul belelapozott és olvasást színlelve sandított az idegesítően vonzó, ámbár láthatóan épp duzzogó fiatalra.
" Adja vissza...kérem..." ennyit tudott kinyögni a fiú, miután az arca felvette a haja színét is szégyenében. " Kérem, ne mondja el Aulénak! " Tette hozzá megemelt hangon, majd végre ránézett Melkorra, nagyobb bátorsággal és indulattal, mint eddig bármire vagy bárkire.
Melkor a csillogó vörös szemekbe bámulva összecsukta a könyvet. Nem tudta eldönteni mit is lát, talán félelmet? Dühöt? Kétségbeesést? Minden esetre szórakoztatta a helyzet, esze ágában se volt se elvenni tőle se szólni Aulének.
Míg elhatározta, hogy akár fel is használhatja a könyvet a céljaira, kíváncsivá tette az ifjú maia. Vajon ki ez a kovács, aki varázskönyveket lop Manwe könyvtárából és farkasszemet néz vele, még ha félelemmel is a tekintetében.
"Ne aggódj, kovács; eszem ágában sincs kirúgatni téged mielőtt el nem készíted nekem azt a 3-ágú koronát! De van egy feltételem!" Szemei hirtelen magára a mélységre emlékeztették Mairont, és megesküdött volna, hogy az árnyékok megnőttek a szobájában; már-már a gyertyák lángjai is megremegtek - "Egy szót se említesz Aulénak a koronáról!"
Valami módon - biztos nem lépett, hiszen azt látta volna! - Melkor fölétornyosult.
A makacs, bolond vagy talán bátor maia megemelkedett és továbbra is szemöldök ráncolva Melkor szemébe nézett, magabiztosan bólintva arra, amit a fejében sötét úrnak keresztelt Melkor kért tőle.
" Olyan koronát fogok készíteni, hogy a füle is ketté áll, ha meglátja! " mondta neki Mairon, a maia, majd csípőre tette a kezeit. " Most pedig, áruljon el valamit, ha már bizalmaskodunk.... mire kell az a korona...és.... megtarthatnám?" nézett a pici pókra, akit egészen megkedvelt a cselszövése ellenére. Nem is értette, hogy a többiek hogyan ijedhettek meg tőle.
Melkor lassan elvigyorodott a látottakon; kimondottan szórakoztatta. "Természetesen, ha ő is itt akar maradni" biccentett a pókocska felé majd egy kacér vigyorral fordult vissza kiszemeltje felé. "Adok én majd neked olyat, amitől kettéáll a füled!" súgta a fülébe talán Mairon számára túlságosan közelről, és még arra is szakított időt h a fenekére finoman rácsapjon kifele menet "Reggel találkozunk, vöröske"
Mire gondolhatott? Csak nem...! Kapta fel a fejét Mairon, majd az arca újra piros lett, mint a Yivanna által teremtett rózsának keresztelt növények. Aludni sem bírt este a történtek után, a fenekén pedig még mindig érezte Melkor kezének nyomát.
A reggelt, karikás szemekkel, kialvatlanul kezdte, míg társai vígan énekeltek kovácsolás közben. Mairon elvonult, hogy nyugodtan készíthesse el a korona darabjait úgy, hogy senki se zavarja meg és senki se lássa. Egyedül csak a kis pók volt a társasága a sarokban lévő műhelyében.
Még az ebédidőről is megfeledkezett, annyira belemerült a korona díszítésének megtervezésébe.
Kis barátja, akit Ancarannak nevezett el - remélve hogy valóban hímnemű- egyszercsak összevissza kezdett futkosni az asztalán. Úgy festett, mintha valami miatt igenis pánikolna. Felvetését beigazolta, mikor Aule falatrengető hangját meghallotta a folyosókról
"Mairon, fiam, merre vagy?? Mindenki téged vár az étkezőben!"
" Dugd el gyorsan! A fene...." motyogta magának Mairon, majd eldugta a felkész koronát es egy piros lepellel takarta el, ezzel együtt Ancarant is, majd rohant az étkező felé, botladozó léptekkel.
" Máris megyek, Aule uram! "
Mairon olyan gyorsan rohant, hogy majd összecsuklott a saját lábaiban. Nem akart azonban gyanúsan viselkedni.
"Ó, hát itt vagy!"futott bele mesterébe, kis híján átesve rajta. "Már aggódtunk, hogy esetleg valami bajod esett! Sikerült megegyeznetek Melkorral?" veregette meg a vállát a kovácsmester, miközben elindultak együtt vissza az étkezőbe.
Mairon elmélázott egy pillanatra: tényleg, hol van Melkor?! Hiszen azt mondta, reggel találkoznak...
" Igen, sikerült. Ne aggódjon, kézben tartom a dolgokat! " válaszolt hozzá illő büszkeséggel, majd leült a saját helyére az étkezőben, de éhesnek sem érezte magát, a gondolataiban csak a fekete hajú vala lebegett.
Már éppen újra kezdett elvörösödni az arca az este felidézése miatt, mikor épp zűrös helyzetének okozója vetette le magát egy tál gyümölccsel vele szemben.
" Látom, igazán jó hatással vagyok a vérkeringésedre!" Jegyezte meg a szokásos kacér vigyorával és nagyot harapott az egyik almába. A tegnap látott pók - Ungo..ungul...már nem emlékezett- mászott elő felsője ujjából, de mintha kisebbre emlékezett volna.
" El is ment az étvágyam " motyogta Mairon falfehér arccal, majd forgatni kezdte a narancsszín szemeit.
Nem akart semmi félreérthetőt üzenni a valának azzal, hogy elpirult, de nem tudott tenni ellene. Azonban támadt egy ötlete, de még nem merte felvetni Melkornak.
" Az ékszer lassan készül, Melkor nagyúr. " mondott ennyit Mairon, majd enni kezdett igencsak lassan.
" Azt látom...." bámulta a szöszmötölő férfit magával szemben. "Mikor tekinthetem meg? Lenne hozzá némi kiegészítésem, ha még nem késő" Fogta halkabbra Melkor. A furcsa fekete pók felmászott teremtője vállára és onnan tartotta szemmel az étkezőben tartózkodókat. Határozottan nagyobb lett, jegyezte meg magának Mairon. Ám túlságosan mérges volt annak gazdájára, hogy feltegye a fejében hömpölygő kérdéseit.