Straight outta Angbang

25

Két  hetet töltöttek napi több órás gyakorlásokkal, szinte csak annyit pihentek míg harcolni tanította, vagy álomba parancsolta.  
Sokat tanult, elvégre erős és ősi varázslatok voltak ezek. A harciképességei is sokat fejlődtek ezekben a napokban és ura nyelvét is ügyesen sajátítgatta el, ám eljött az ideje annak, hogy visszatérjen Valinorba, Aule otthonába.
A búcsú pillanatát, a nagyteremben tartották. Mairon nehezen mondott búcsút, még ha rövidke időről is volt szó, de ezt már ügyesen elzárta az ura elől, nehogy azon is pimaszul mosolyoghasson.
"biztos készen állsz?" Kérdezte meg még egyszer utoljára Melkor.
Nem igazán az útra értette, hanem ami még az előtt következett- és még azt is inkább saját magára. A terv szerint Melkor börtönéből szökött meg, így úgy is kellett kinéznie. Ez azonban azt jelentette, hogy meg kellett sebezni, amihez a nagy úrnak kicsit sem volt kedve. De nem bízhatta szolgálóira, fivérei felismerik ha nem ő ejtette a sebeket. 
  " Készen állok. " érintette meg Melkor arcát és rábólintott. " Tedd, amit tenned kell, és ne állj le, amíg elegendőnek nem érzed."
Mairon ellazult s várta, hogy Morgoth nagyúr megsebezze őt. Alakot is válthatott volna, de az igazi sebek voltak a legjobb ötlet. 
Melkor bólintott, és nehéz léptekkel messzebb állt a fiútól. A már megismert sötét árnyakkal a földhöz láncolta, karját hátralendítette és mikor előre csapott vele már a kezében volt korbácsa. Többször is megütötte vele Mairont; a kígyófejekben végződő korbács szinte mindenhol összemarta, feltépte bőrét. Mikor súlyos tettével végzett, elengedte Mairont, visszalépett hozzá és karmait belemélyesztve vállába rántotta fel a földről."járj sikerrel" Súgta még drága tanítványának, végtelen kínnal szemeiben. Mairon készen állt az indulásra. Az elmúlt 2 hétben annyira megerősödött, hogy még sérülten is alakot tudott váltani, hogy gyorsabban haladjon.
Sólyomként szállt fel az égbe, s meg sem állt egészen a jól ismert vidékig. Nem repülhetett a valák otthonáig, hátha észreveszi őt valaki, így megfelelő távolságban visszaalakult és gyalog indult tovább, botladozva s fájlalva a sebeit.A ruhája is szakadt volt, az ajkai felhorpadtak, a kezére pedig rászáradt a vére.Így lépett a valák otthonának kapuja elé, majdnem összeesve előtte.
Egy arra járó maia vette észre és már riasztotta is az őröket. Rövid időn belül 2 oldalról támogatva vitték az összegyúlt valák elé. Eonwe, Manwe, Yavanna, és persze Aule is ott voltak. Annyiról tudtak, hogy egy vörös hajú sérült maia jelent meg az északi kapuknál; természetesen a kovácsmester már Maironra számított. Semmilyen hírt nem kaptak még arról, mi történt Feanorékkal és most abban reménykedtek a tündekirály sikerrel járt, és szabadon engedte a fiatal maiat.
Az őrök a valák elé cipelték a reszkető, járásképtelen ifjút, majd ott elengedték és visszatértek a nagykapuhoz. Mairon remegő térdekkel állt a nagyurak előtt, lehajtott fejjel, amit alig bírt megemelni, hogy rájuk nézzen. Könnybe lábadtak a szemei is, mikor megpillantotta Aulet.
" N-nagyuram..." dadogta az ifjú maia. Ennyit tudott egyenlőre mondani
A valák elborzadva néztek össze: mit művelt már megint őrült fivérük?!
Yavanna megelőzte a kovácsmestert és gyengéden átkarolta a fiú vállát, hogy enyhülést hozzon fájdalmaira
"most hagyjátok pihenni, majd később kikérdezzük" Közölte a férfiakkal, és 2 saját maiaját megkérte hogy segítsenek Maironnak lepihenni.A nimfák régi szobájába vitték, és mikor mindent rendben találtak, magára hagyták.
A szoba Yavanna kertjére nézett, így az ágyból Mairon azt is szemügyre tudta venni. Ilyen szerencséje is csak neki lehetett. Elmosolyodott, de felhorpadt ajka nagyon fájt neki, így abbahagyta a mosolygást és pihent egy keveset, de Yavanna gyógyító mágiája segített neki, bár, magának is meg tudta volna oldani, de még nem volt itt ennek az ideje....Miután erőre kapott, a valák újra hívatták az ifjút.
Most kevesebben voltak a teremben, pár őr és a valák. Mairon jobban érezte magát, de nem feledkezett meg a célról; ő most szökött nemrég Morgoth börtönéből."Elmondanád nekünk mi történt, miután Morgoth elcsábított?" Kérdezte Manwe; Aule csúnyán nézett rá, de csak egyedül ő gondolta úgy hogy Mairon nem önszántából hagyta el a várost  

Mairon, ezt pedig nagyon is jól tudta, és ki akarta használni.
" Nem csábított el, nagyuram...látva az erőkitörésem a kovácsműhelyben...elragadott engem. Szép szavakkal csábított, erőről beszélve és hatalomról de...nekem ezek sosem voltak fontosak, nemet feleltem, mire árny képében elragadott....bezárt...az Angband alatti börtönébe, ahol másokat is kínzott...szörnyeket teremtve...rémséges...szörnyű......" mondta és könnyek gyűltek a szemébe.
  Talán egyedül Manwe fogadta fenntartásokkal a vallomást, a többi vala már sajnálta a meggyötört fiút. Mindig tisztességesnek ismerték a kovácstanoncot, nem volt okuk mást feltételezni róla.
 "Hogy sikerült megszöknöd? Mi történt Feanor seregével? Találkoztál velük?" Kérdezgette tovább Manwe, a többi vala rosszalló tekintetével mit sem törődve. Közben elkezdett koncentrálni a fú gondolataira, neki ez az egész nem tetszett. Fivére börtönéből soha senki nem szökött meg, legalábbis élve vagy eredeti alakjában. 
" Amikor Feanor seregei Angbandhoz értek, Melkor részt vett a csatában. Egy tünde, ha jól emlékszem, Feovinnek nevezték, meg akart szökni. A rácsok nyikorgására ébredtem. Őt...megölték....én ...bevallom nagyuram, engedély nélkül tanulmányoztam alakválást...egy könyvből, a könyvtárából...ezzel sikerült elmenekülnöm...szerencsém volt...a tündének már nem. Perceken múlhatott tán az életem...és hogy itt állok. A seregeket, messziről láttam csak. Sajnos semmit nem tudok a tündekirályról. Remélem él és a visszavágót tervezgeti a szörnyeteg ellen. " 
  " manwe, ne gyötörd tovább szegény fiút! " kérte Yavanna.
Eonwe, ki barátjának tartotta az ifjú maiát, szintén erre kérte az egek urát.
 " Régóta ismerem őt, soha nem hazudna! Mairon becsületes fiú és bízik a jóságodban, Manwe..."  
  Manwe nem talált semmi gyanúsat a fiú gondolataiban, legalábbis még. Nem hagyott fel a kételkedéssel, de engedett a többiek unszolásának, és elbocsátotta aznapra. Társait azonban marasztalta, hogy átbeszéljék a hallottakat.
 "könnyen lehet, hogy Feanorék elbuktak" mondta ki Eonwe legnagyobb félelmük.
"vagy talán pont azért nem jött senki a fiú után, mert még mindig Morgothval harcolnak" Morogta Aule, szakállát simogatva. Mindig ezt tette, ha valami nagyon gondolkodóba ejtette. "Mi legyen Maironnal?"
"Hagyjuk pihenni, gyógyulni. Eonwe, Aule, titeket ismer a legjobban, próbáljatok meg tőle többet megtudni" Zárta az aznapi gyűlésüket Manwe 
 Aule vállalta, hogy beszél az ifjú maiával. Felkereste őt a nimfák szállásán, hogy beszélhessen vele. Nagyon várta már a találkozást a legkedvesebb Maironával és hogy magához ölelhesse őt...Mairon az ágya szélén ült, s mikor lépteket hallott, fájdalmas arccal, gondolkodóba esve meredt maga elé, s mikor kopogtattak, betessékelte az ismerős lépet tulajdonosát
  "Mairon, fiam, már biztonságban vagy." Ült le a nagydarab vala a fiú mellé. Nem volt valami jó ezekben a beszélgetős dolgokban, de úgy érezte csak benne bízhat a fiú, a többiek csak ki akarják használni Melkor elfogásához. "Nekem nyugodtan elmondhatod mi történt" Kezét rátette a vállára, majd gyorsan le is kapta mikor Mairon felszisszent. A ruha alatt nem látta, hogy sebes a válla és csendben szitkozódott hogy hogy lehetett ilyen figyelmetlen. 
" minden úgy volt, ahogy ma elmondtam, nagyuram....bocsásson meg de...szörnyű érzéssel emlékezek vissza és a sebek....azok is emlékeztetnek" mondta Mairon szomorúan " de örülök hogy hazatértem és láthatom....nagyuram..." 

  Aulénak könnyek lábadtak a szemébe, hogy így látja legkedvesebb tanítványát. Nem tudott mit mondani neki, mivel vígasztalhatná meg, mikor oly borzalmakat élt át? Ügyetlenül megölelgette, nehogy megint valamelyik sebét megnyomja és csak úgy ott ült vele. Talán előbb tanácsot kérhetett volna Yavannától hogy mit is tegyen. Ezért is szidta magát kicsit, majd úgy döntött hagyja pihenni Mairont, talán az most a legjobb amit tehet.
"Pihend ki magad, fiam. Mi itt leszünk neked, ha beszélni szeretnél valakivel"
Még utoljára bátortalanul rámosolygott és kivonult a szobából. Az ajtón kívül már szinte szó szerint füstölt a feje a méregtől és több nyelven átkozódva fogadott örök háborút Morgoth ellen.  

" francba " motyogta mairon és már azon törte a fejét, hogyan szerezhetne információt a valáktól, de az eddigiek alapján úgy vélte, még semmi ötletük sincs, sőt, a tündék állapotáról és a király haláláról sem tudnak semmit. Lusta népség...
A szobáját még nem hagyhatta el, de nem szabadott megfeledkeznie Yavanna virágáról sem...
Szóval ült és várt a legjobb lehetőségre.