Straight outta Angbang

8

 Mairon motyogott és morgott magában, majd újra a kezei közé kapta a kalapácsát és nekilátott a munkának. Bolond - gondolta a sötét-hajú valáról, de örült a visszatértének még akkor is, ha furcsaságokat hordott össze-vissza. Folytatta Eönwe kardjának elkészítését, amiről már csak a foglalat hiányzott, de gondolatait az esti titkos találka foglalta le és az új varázslatok megismerése, amiből ismét maiatársai zökkentették ki gúnyolódásaikkal 
" Ki kócolta össze hajad? vagy ez az új divat?"
 "Nem kell állandóan felvágnod a külsőddel, ugye tudod?"
 "Azt hallottam, hogy valójában Melkor nagyúrral összejárnak"
"Komolyan? én úgy tudtam Eonweval, a szomszéd szobából látták őket együtt hajnalban"
Szinte semmire nem jutott a feladatával, annyira dühítették a többiek. Végül megelégelte és dühösen behajította a kalapácsot a parázsba és ledobta a kardot az asztalra. Morogva, sebtében szórta le köntösét és kesztyűit és kiviharzott a műhelyből. 
 Idegesen fújtatva loholt végig a folyosón, majd fel a lépcsősorozatokon és kinyitotta a szobája ajtaját, amit dühösen be is vágott maga mögött. Egy kis dézsa volt az ablak melletti sarokban, amibe vizet hozott magának még a reggeli tréning előtt. A víz már kihűlt, de ő a dézsába öntötte, lekapta magáról a ruháit és beleült, a gondolataival szugerálva, hogy megmelegedjen annak tartalma.
" Nem elég forró...melegebbet...melegebbet" motyogta magának, míg elég melegnek nem érezte a vizet, ami egy átlagos maiáról már rég lemarta volna a bőrt is." Miért nem tudnak a saját életükkel foglalkozni, Ancanar? Idegesítőek és folyamatosan pletykálkodnak, pár hete még könyörögtek volna hogy segítsek, kedvesen meg is köszönték, de most? Teljesen megváltoztak velem szemben...." sóhajtozott és a dézsa szélére könyökölt.
  A kicsi pók tisztes távolságból, a közeli komódról figyelte fura, kétlábú barátját. Nem akarta magát megégetni. Próbált válaszolni neki, annyi mindent tudna neki segíteni, ha ő is beszélhetne... Így hát összehúzta lábait, és kíváncsian meresztette szemeit, hogy bizonyítsa, ő figyel rá. Arról ábrándozott, hogy ő is nagyra nő és majd megleckézteti azokat a gonosz lényeket a műhelyből. De kicsi volt, múltkoriban is majdnem rálépett az egyik mikor odaszaladt hogy megcsípje....
Talán ha Melkor nagyúr visszatér, megkérhetné hogy tegyen valamit...
 Mairon elkeseredve bambult maga elé a fortyogó vízben, és remélte, hogy mielőbb este lesz. 
  " Bárcsak tudnál beszélni, Ancarant " mondta a kis póknak, de ekkor eszébe jutott az, amit Melkor tanított neki az egyik éjjelen és említett a varázskönyvéről. A pókra nézett hosszasan és elképzelte, milyen is lenne, ha a kis barátja meg tudna szólalni. A víz, fortyogott és bugyborékolt, miközben erre gondolt, szemezve a pókkal. 
Egyszer csak fura hangocskák kezdték elhagyni a kis Ancaran száját, amin ő maga is meglepődött majd boldogan futkosott körbe-körbe az asztalon. Még nem tudta, hogy elég kezdetleges a beszéde, mint a gyermekeké akik csak gügyögnek, így eszeveszett hadarásba kezdett 4 mellső lábát előre nyújtva a komód széléről és mutogatva.
  " lassabban, lassabban!" nevette el magát a büszke Mairon, mikor beszélni vélte a pókot. El sem hitte, hogy képes volt ezt elérni, így elmosolyodott és lassan szólt a pókjához. Közben a nap, lement.
  Annyira lefoglalta, hogy szavakat tanítson kis barátjának, hogy megfeledkezett magáról. Még mindig a dézsában ült amikor szellő lebbent be az ablakon és Melkor jelent meg egészen a dézsa mellett térdelve és annak szélére könyökölve."lám, lám; bár nem láva, de talán ez is megteszi!" Máshogy volt öltözve, szokásos valákra jellemző két rétegű öltözete helyett csak egy köntösszerűség volt rajta, ami felsőtestére szorosan tapadt, de valamiféle bűbáj tarthatta meg, mivel se gombja se csatjai nem lévén egy hasíték szaladt a nyakától a hasáig. 
  " Melkor nagyúr! " pattant fel Mairon, amint meglátta a valát, de elfelejtette hol van, így mire rájött mezítelenségére, a lába közé kapta a kezeit elvörösödve és azon nyomban felkapta köntösszerű vörös öltözékét az ágyáról. - Ezt nem hiszem el!!! - mondta magának a gondolataiban és zavarodottan fordult Melkor felé, a lehető leggyorsabban elterelve a témát." Képzeld...Ancaran beszélni tanul! " 
"Nyugodtan törölközz meg és öltözz fel!" Vigyorgott a nagyúr, egy percre sem vette le szemeit Maironról és igazság szerint nem is igazán fogta fel rendesen amit mondott neki, annyira lekötötte a látvány.
" Szóval, khm....Ancarant már tanul beszélni " motyorászott tovább, összehúzva magán a bordó köntösét. " Megtennéd, hogy nem pihenteted ily hosszasan rajtam a szemeid, Melkor? Légy oly kedves.... Ma mit tanulunk? "
"ó, biztosíthatlak hogy még véletlenül sem pihennek!" vigyorodott el Melkor, továbbra is pislogás nélkül. Mikor tekintete visszatalált Mairon arcára, észbe kapott kicsit és nagy sóhajjal elfordult, intve hogy öltözködhet nyugodtan. Addig figyelmét a kis nyolclábúra szegezte, aki most a maga kis hablaty nyelvén pörölt a nagyúrral illetlensége miatt. Szórakozottan vette tenyerébe a kis morcos pókocskát, így beszélt tovább Marionnal."Látom sokat fejlődtél, mit szólnál ha ma valami igazán impozáns dolgot tanulnánk?"
" Hiszen ezért vagyunk itt, hogy taníts engem, Melkor. Mire gondoltál? " húzta össze magán a ruhát, majd kibontotta a vörös haját, ami előre hullott a vállain át és leült az ágya szélére, egymásra pakolva a lábait és várta, mit mond az Ancarantot figyelő Melkor, csillogó szemekkel, izgatottan.
  "Mit szólnál valami tüzes szórakozáshoz?" Fordult meg hirtelen a nagyúr, karjait széttárva, egyszerre felvidultan és sötétséggel a tekintetében. "Gyere utánam!" Majd valamiféle madárra emlékeztető sötét árnnyá változott, kiröppenve az ablakon. 
Mairon is így tett. Felvette egy holló alakját, majd kireppent a szobája ablakán, követve az árnyékként száguldó Melkor nagyurat a palotán túlra.
Egész messze szálltak, a hegyekhez. Mairon sose járt ennyire fent a csúcsoknál, és sejtelme se volt hogy ennyire gyönyörű, szirtekkel és barlangrendszerekkel tűzdelt csodák magasodnak a közelében. Megkerülve az egyik csúcsot, egy szélvédett részen szállt le újra Melkor, várva tanítványát. Innen nem láthatták őket a kíváncsi szemek, nyugodtan gyakorolhattak. 
Mairon leszállt, majd Melkor elé lépett, de még párszor körbefordult a hely oldalán. Gyönyörűnek tartotta a helyet és bánta, hogy eddig nem hagyta el Valinort még, itt minden annyival másabb volt...
" Szóval..." kezdett bele a maia " tüzes dologra gondoltál, mester? Figyellek "
  "Ma este - Melkor egy tűzgolyót formált a kezében - megtanítalak irányítani a tűzet. Kellő gyakorlással bármit elérhetsz vele, hiszen te magad is képes vagy lángolni" - végigfuttatta a levegőben a tűzcsóvát, majd Maironra hajította. Elsőre megijedt és hátralépett, karjait maga elé tartva, félve hogy megég. Ám rá kellett döbbennie, semmi baja nem lett, lángolt, valóban, de nem sérült meg és nem is érezte forrónak se. Nem sokáig csodálhatta, mert hamar kialudtak a lángok, most hogy rá voltak hagyva."nos, hogy tetszik?" 
 " Ez...lenyűgöző! " lelkendezett az ifjú maia a látottak után " Én is megpróbálom! De...azért lépj egyet hátra " mosolyodott el, ahogy a valára nézett, majd egy mozdulattal a háta mögé lökte a hosszú vörös haját.
Kinyújtotta a kezeit és elképzelte maga elé a vörös virágot, amik lassan ki is bújtak az ujjaiból és egy hatalmas labdává formálódtak. A látottakból gyorsan tanult, a saját meglepetésére is...
  "csodálatos! Most gondolj valamire ami feldühít, és képzeld magad elé, mintha azt akarnád vele elpusztítani!" Lelkesült fel Melkor is, látván tehetséges tanítványát.
Kiváncsi volt mennyit tud nála elérni egyetlen este alatt. Elkezdte felsorolni mind azt a gúnyolódást, amit Maironnak el kellett viselni az elmúlt pár napban, lassan körözve csukott szemmel koncentráló tanítványa körül. 
" Miért...csinálod ezt? Fejezd be, Melkor, eleget hallgatom ezt a műhelyben! " mondta dühösen a valának, kinyitva a remegő és nyugtalan szemeit. A tűz, azonban nem aludt ki a keze között " Hagyd abba! Nem akarom hallani! "
  "Miért nem? Félsz hogy igazak lennének? Félsz kiállni magadért? Inkább elbújsz a szobádban sajnálva magad? Mit gondolsz miért őriz téged mindennél jobban Aule? Tényleg azt hiszed, csak azért mert egyszerűen kedvel?" Melkor nem hagyta abba, még jobban fel akarta dühíteni a fiút. Érezte, hogy ott van benne a fékezhetetlen erő, de ki kell belőle hozni. El kell érnie, hogy ki merje engedni, hogy ne fojtsa el magában az indulatait.  
'Hagyd abba, nem ezért jöttem ide, hogy sértegess...!" vágta rá Mairon, bár nem értette, miért is félti őt Aule, de nem ez volt a lényeges.
Melkor folytatta a sértegetését, mindent, amivel a maiák is gúnyolták. De amikor azt mondta, csak elbújik a szobájában, kinyitotta a vörös szemeit, amik lángra kaptak.Mairon dühében ellőtte magától a tűzgolyót és véletlenül eltalálta vele a valát, aki a tűzgolyóval együtt nekirepült a hegy oldalának. 
 Mairon lángjai azonnal kialudtak, mikor meglátta mit tett. Kétségbeesetten kezdett el szaladni a vala felé, de az már hangosan nevetett miközben felkászálódott a földről. Kiegyenesedett, kissé megropogtatta a nyakát, majd tapsolva indult el a döbbenettől és kiújuló dühtől lecövekelt Mairon felé.
"Hát ez eszméletlen volt!" Lelkendezett mestere hatalmas mosollyal az arcán. 
" Te...seggfej! " nyíltak tágra Mairon szemei, majd meglökte elsőre dühösen, majd játékosan Melkor mellkasát " Azt hittem, bajod esett!....de örülök hogy nem."
Elégedettnek tűnt magával, miután látta, hogy a vala jól van, bár az ütközésbe a hegy is belerezzent. Meghajolt Melkor előtt egy széles mosollyal, majd újra megemelkedett. " Jó a tanárom."
 "csodálatos a tanítványom" mosolygott Mairon szemeibe a nagyúr, ismét kezei közé fogva arcát. Elmerült a tekintetben, amit egyszerre imádott és gyűlölt. Álló nap és éjjel tudta volna szemlélni a legapróbb részletekig, az utolsó szempilláig és apró foltig a pupillája mellett, de közbe haragudott is rá emiatt, mert ilyenkor már-már megfeledkezett céljáról- arról, hogy tönkre teszi ardát és a rajta élőket.
  "csodálatos a tanítványom" mosolygott Mairon szemeibe a nagyúr, ismét kezei közé fogva arcát. Elmerült a tekintetben, amit egyszerre imádott és gyűlölt. Álló nap és éjjel tudta volna szemlélni a legapróbb részletekig, az utolsó szempilláig és apró foltig a pupillája mellett, de közbe haragudott is rá emiatt, mert ilyenkor már-már megfeledkezett céljáról- arról, hogy tönkre teszi ardát és a rajta élőket