Straight outta Angbang

44

  Melkor kicsit meglepődött, de nagyon jól esett neki ez az ölelés. Viszont átkarolta a maiat, és csak álltak némán. A vala érezte, hogy lassan lehagyja a szomorúság, és újra békére lel a fiú mellett. Elgondolkodott azon, amit Manwe mondott a palotában. Lehet hogy korokkal ezelőtt igaza lett volna. Lehet ha korábban talál rá a maiara, akkor valóban felhagy a harccal...
De most már nincs megállás. Bűnhődniük kell, azért amit tettek. Utána majd békében élhetnek Maironnal az oldalán. Maironnal, aki itt van vele és vele harcol, bármi áron. Erre a gondolatra még erősebben szorította magához egyetlenét és arcát a vörös tincsekbe fúrta.  
  A maia érezte, hogy Melkor sokkal nyugodtabb lett, a szívük szinte azonos ritmust vert, ahogyan ölelkeztek. Óvatosan, a hosszú ujjaival simogatni kezdte a vala hátát, közben gyengéden elmosolyodott és a homlokára lehelt egy apró csókot.
" Rám számíthatsz mindenben...és itt vagyok neked. " újból a vala szemébe nézett, olyan őszinteséggel, ami manwet is ledöntötte volna a fényes, hatalmas trónjáról. 
Ujjai a vala arcára tértek át és ott kezdte el simogatni, szeretett urát, hogy jó kedvre derítse és tudhassa, felé mindig bizalommal fordulhat, bármiről is essen szó. 
Melkor éppen megcsókolni készült a szeretőjét, amikor égtelen dörömbölésre lettek figyelmesek és egy ork loholt lefele a lépcsőkön a hálótermük felé.
"Mi a...?" Kezdet a szitkozódást a sötét úr, mikor beesett végre az ajtón a szerencsétlen vézna lény.
Mairon lángoló szemekkel nézte az orkot és gondolataiban már lenyúzta róla a bőrt is, de tettekben egyenlőre csak rárivallt.
" Mit akarsz?!"
"...a....a...kap...kapuk előtt....pfúúú....egy...egy vala....egy....pfúúúú"
A nyomorult fajzat az oldalát fogta és úgy kapkodta a levegőt, miközben próbálta elmondani miért is loholt a kaputól idáig.
" Egy vala van a kapu előtt, azt mondja" fordította Mairon Melkornak.
Idióták veszik körbe, így érezte az újabb orkok mellett, a beszédük sokszor zagyván hatott, de könnyen leszűrte, mit is akarnak. Akik akkor ismerték meg, mikor Angbandba került, továbbra is kedvelték de az újak, rettegtek Morgoth tanoncától.
"melyikük az?!"
Meg se várva a választ már rohant is, hogy a falról nézze meg a hívatlan látogatót. Útközben felöltötte legfélelmetesebb alakját amit csak tudott, felkészülve, hogy akár Tulkas vagy Orome is lehet a kapu előtt. Vagy még rosszabb, mindkettő.
Carcharoth és Drauglin azonnal Morgoth után iszkoltak, hogy megmarják annak ellenfelét, akinek hatalmas hangjától a kapuk is megzördültek. A maia Mairon kíváncsian sétált fel a lépcsőkön, visszaöltve köntösét és koronáját a fejére. Az erkély felé haladt, ahonnan a kapukon túlra láthatott.
Melkor felérve a kapuhoz szinte elnevette magát a betolakodó láttán.
"Megkérdezhetem mégis mi szél hozott Angbandba?" Kiabált le a kovácsmesternek aki fortyogva állt a kapu előtt. Még ő se tudta betörni azt, és ez felettébb dühítette.
" Nem tudom miféle szörnyű átokkal sújtottad Mairont és azt sem, mit kevertél a boromba, de megkeserülöd!! " fenyegette Aule Melkort a saját kapujában.
"Átokkal? " Mostmár nevetett, ezek szerint bevált a csíny. A Peremre könyökölve figyelte fentről a másik valát. "Ha megígéred, hogy viselkedsz, megengedem hogy beszélj Maironnal. Mit mondasz?"
Közbe gondolatban parancsokt adott ki az orkoknak, hogy mire Aule belép a kapun, egy békés, nyugodt kastélyt lásson. Még véletlenül se fegyvereket kovácsoló és harcolni tanuló ifjú orkokat.
" Engedd el a fiút, Morgoth! Meg...megengeded?! Neveletlen valák szégyene! " fortyogott tovább és egy hatalmasat dobbantott a lábával " Nem hiszek neked! "
kiürült az udvar és a főbb csarnokok, kiegyenesedett.
"ugyan, szedd össze magad, azt akarod, hogy a volt tanítványod így lásson?" És intett, hogy kinyithatják a kaput.
Mairon az erkélyről hallgatta az eseményeket, ám nem sokáig. Felismerte a vala hangját, a gyomra pedig azonnal összeszűkült erre. Rossz érzés fogta el, de csak egy percig. Inkább idegesítette Aule jelenléte. Elhagyta az erkélyt és visszament a palotába, hogy ne is kelljen látnia egykori mesterét.
Aule azonban megtörölte a vaspereccel félig takart homlokát és magabiztosan belépett Angband kapuján, mindent jól megfigyelve, de semmi gyanúst nem látott, csak Morgothot.
" Hol van?! " célzott Aule Maironra.
"én is igazán örvendek neked." Mondta Morgoth nyugodtan, most úgy piszkálja a másikat ahogy akarja. Itt nincs hatalma a többieknek, sőt magának Aulénak se.
"minden bizonnyal a palotában lesz, kövess" És elindult a szakállas vala előtt; büszkén, kihúzva magát. Imádta szembesíteni a többieket a ténnyel hogy még mindig ő a legmagasabb.
Mairon a trónteremben volt, vele pedig a Drauglin, a farkasa. A fiatal maia felrakott lábakkal feküdt el a trónon, elnyújtózkodva rajta, egy kis lángcsóvával zsonglőrködve, míg meg nem hallotta a nagy lépteket.
Felpattant gyorsan és kihúzta magát úri módon, a haját is megigazgatva. A farkasa, azonban vicsorgott.
Kezeit a fekete köntöse mögött rejtette el amit egy hatalmas, piros övvel fogott össze, a legjobb anyagból elkészülve. Vállain a díszek szélesebbek voltak mint a saját termete, de öltözete anyaga kényelmesebb mint a selyem s lengén hatott, hiába húzta maga után szinte uszályként. A narancs szemek s benne a macskaszerű pupilla nem rebbent, de hegyes koronája közepén a vörösen izzó szem, megmozdult, amint a farkas hangosabban morgott.
"Mairon, vendégünk érkezett!" Mondta Melkor vidáman, tisztában volt vele, hogy tud róla. De Aule még nem tudja, mikre is képes féltett volt maiaja. Elsétált a fiú mellett, megcsodálva külsejét, és helyet foglalt trónján.
Aule dühe lassan ámulatba csapott át, ahogy több hatalmas termen is átvágott. Tátott szájjal bámulta az épület részleteit, amíg úgy érezte hogy senki se figyeli. Sose vallotta volna be Morgothnak, hogy mennyire nagyra tartja azt amit létrehozott.
Mairon lopva Melkorra pillantott, majd a valára, aki hatalmas szemekhez meresztett a "vasbörtönnek" hívott palotára. Felvonta a szemöldökét erre kecsesen, majd méltósággal, mint egy kis úr, köszöntötte Aulét.
" Üdvözöllek, Aule " mondta, felhívva magára a vala figyelmét ezzel, de a farkast le kellett csitítania, mert oly hangosan morgott, hogy a terem belezengett.
Aule nem akart hinni a szemének. Ott állt vele szemben Mairon, de valahogy most más volt.
"mit tett veled?" Kérdezte közeledve a maia felé.
Melkor csak a szemét forgatta a trónján, mikor fogja már fel, hogy a fiú akart vele lenni.
" Nem értem mire célzol, Aule" fonta össze a kezeit a maia a mellkasa előtt, figyelve a felé közeledő valát. Az ifjú tűzvörös haja ragyogott a fekete ruhájához képest, fehér arca pedig meglepettségtől izzott.
Miért van ez itt?! Kérdezte telepatikusan Melkort, akit nagyon meglepett ez, hisz nem tudta, hogy Mairon ilyet is tud.
Majdnem kiejtette kezéből a kupáját és felegyenesedett trónján, már majdnem körbe is nézett mikor észbe kapott. Szerencsére nem vette észre a kovácsmester, annyira lekötötte Mairon látványa.
"Mairon...hiszen, te valinorba tartozol, te hozzám tartozol" közeledett tovább régi mestere.
Aule nem akarta ezt az egészet elfogadni. Még saját magának is nehezére esett beismerni, de Ulmonak igaza volt. Féltékeny Melkorra, hogy a fiú inkább őt választotta mesterének, urának, barátjának, szeretőjének...
Talán ha ez az egész nem történik még ő maga se jött volna rá, hogy mit érez a fiú iránt.
-szerintem téged akar hazacsábítani....mutattam neki eztazt- válaszolt Melkor szintén gondolataiban.
- ó, hát azt lesheti, ugyanis én itthon vagyok - felelte a maia, majd újra Aulera pillantott.
Még hogy hozzá! Gondolta magában, a szemében pedig megcsillant a tűz egy röpke pillanatra.
" Nem, Aule. Nem Valinorba tartozom, Angband az én otthonom" mondta neki az ifjú maia, egyenlőre még kedves hangnemben.
Drauglin Melkor lábához feküdt és szemeivel felfalta a valát, elhatározva magában, ha Maironhoz ér, megharapja.
"dehogy tartozol ide! Ő mondatja veled, tudom!! Megmérgezte az elméd! Gyere velem vissza, és hidd el pár nap múlva már tisztán látod majd a dolgokat!" Próbálkozott magából kikelve Aule.
Hát nem érti meg ez a fiú, hogy micsoda szörnyeteg valójában Melkor?? Hát nem látja, hogy mennyire szereti? Hát semmit se jelent neki az a sok sok év amíg nála tanult??
Melkor nagyon jól szórakozott, bár készenlétben figyelt. Elképzelhetőnek találta, hogy Mairon mérgében megtámadja a valát, és nem akarta hogy emiatt az majd viszályt szítson idő előtt.
Mairon, a szép, élénk haját a füle mögé húzta, hogy ne lógjon bele a szemeibe, közben pedig felsóhajtott. A vala, nem az eszéről volt híres, ezt már akkor is tudta, amikor az ő maiája volt, bár bűn lett volna gondolnia is erre azonban itt, szabadon megtehette.
" Aule, én önszántamból vagyok itt " folytatta a fiú, bár nagyon jól szórakozott a vala szerencsétlenségén.
" Nem mérgezte meg az elmém és semmire sem kényszerít, mint azt Te állítod, Aule" tette hozzá, egyenesen.
A kovácsmester teljesen ledöbbenve nézte a maiat. Még mindig nem akarta elhinni. Ez nem lehet igaz. Egyszerűen nem. Úgy döntött véghezviszi amiért jött, nem érdekli Manwe kis ötlete.
"Már pedig én ezt nem hiszem el neked" Jelentette ki, és megragadta a fiú karját, hogy erőszakkal vigye egész valinorig.
Egy kisebb bilincset is hozott magával, ha meg kellene vele küzdenie. Szentül hitte, hogy neki van igaza és Mairon csak egy átok hatása alatt áll.
Melkor amint meglátta a fém csillanását, már ott is termett a másik valánál, a hatalmas farkast is megelőzve, aki készült betartani igéretét.
"Ha hozzá mersz nyúlni, elevenen megnyúzlak és az üres irhádat hajítom Manwe lába elé!" Sziszegte a kovácsmester szemeibe, kiütve kezéből a bilincset és megragadva a nyakát.
Mairon teljesen meglepődött erre, de azonnal egy ötlete támadt, próbálva nem elmosolyodni.
- játszadozzunk el vele - mondta Melkornak, majd kétségbeesetten megérintette a vala vállátt.
" Meleth nîn, kerlek ne bántsd, Aule a vakságtól beszél!....és még azt mondják te vagy a szörnyeteg, drága Melkor..... Aule, menj Valinorba, ahonnan jöttél s hagyj magunkra minket! Tudd meg azt, hogy az én szívemnek a legkedvesebb egész Ardán Melkor és senki de senki más.... ő a sötetség mi vigyázza éjjel az álmom, a kar, mi nyugalomra ölel, a hang, mire megdobban a szívem....szóval kérlek, engedd el ezt a felesleges csetepatét, én vissza nem megyek Valinorba! " ám ahogy ezt kimondta, a szemei újra lángrakaptak. Minden szava őszinte volt, mégha túl mézes mázosan is akarta tálalni Aulenak.
Tetszett volna neki, ha Melkor szétroppantja a szakállas vala nyakát....
Melkor még hagyta, hogy minden szó eljusson a gyenge vala tudatáig, addig egy szemernyit se enyhítve a fogáson. Szívesen végzett volna vele, de tudta, hogy nem teheti meg. Most még nem.
"ahogy óhajtod, erchamion nin, kérésed számomra parancs"
Tetszett neki az ötlet, hogy érzelgősködjenek Aule előtt, ezzel mégjobban feldühítve. De valóban így is gondolta és felvidította, amiket a fiú az előbb mondott.
" Az ÉN Melkorom nem szörnyeteg. Több érzés szorult belé mint bárkibe Ardán, Aule. Nem megyek veled vissza, erőszakkal se rángathatsz el mellőle! ....te vagy a szörnyeteg, ha így gondolod. Már nem vagyok a maiád. Szabad akaratból vagyok itt. És én már...Melkoré vagyok. Fogadd el! " mondta újra Mairon, belekapaszkodva a vala karjába, az ujjait az övéire kulcsolva.
- mikor fogja fel ez a nagy idióta? - nevetett a gondolataiban.
Melkor már elengedte a döbbenettől megnémult, kétségbeesett fejet vágó valát. Most büszkén húzta ki magát, ahogy Mairon hozzáért. Még arra is szakított időt, hogy látványosan homlokon csókolja.
-fogadjunk menten felrobban a feje- nevetett szintén magában.
Aule megszégyenülve és értetlenkedve hátrált kifelé a trónteremből. Az ő drága, ártatlan Maironjából egy szörnyeteget csinált gyűlöletes ellensége. De ezt megkeserüli, fogadta meg kifelé menet, és nem általlott ezt többször elkiabálni is. Majd ő véget vet ennek az egésznek, csak érjen vissza Valinorba. Fortyogva vonult ki, az orkok akik látták megesküdtek volna hogy füstölt a füle.