Straight outta Angbang

27

Mairon sólyom formája, megállíthatatlan volt. Az utat jól ismerte és a szél szárnyán sebesen vissza ia ért, bár az út hosszú volt Valinortól Angbandba.
Az ifjú maia szíve azonban majd kiesett a helyéről, mikor meglátta a számára ismerős vidéket.
Elmormogott magának egy gyógyító varázst, hogy lassan eltünhessenek a sebei, majd megtette a maradék rövidke utat Melkorhoz
Melkor azóta is szüntelen mászkált Angbandban. Hol a tárnákban, hol a hegyekben, hol a falon, hol Glaurungnál. Egy percnyit se pihent, szüntelen Maironért aggódott. Akárcsak a kicsi Ancaran, most, hogy barátja messze járt, a sötét úr vállán időzött. Sokat tanult Melkortól, leginkább mert idegesítette a mestert vég nélküli sipítozása így elkezdte a kis pókot rendes beszédre tanítani.
Kora reggel volt, bár Angbandban nem túl sok különbség volt a napszakok között, este vaksötét nappal félhomály. Glaurunggal beszélgetett éppen, sárkánya bőre csodásan alakult, és az arany pikkelyek meg-megcsillantak még ebben a kevés fényben is.
A kis Ancaran is ott volt a nagyura vállán, figyelve a hatalmas aranysárkányt, akire felnézett. Szeretett volna erős és hatalmas lenni akár csak ő, de ez álom maradt neki.
Szomorkásan elfordult a nap iranyába, ahol valami rubintosan csillogót vélt észrevenni, a kapukon túl.
" Nagyúr! Nagyúr! " ugrált mint egy bolha Melkor vállán, hogy figyelmeztesse.
Ork felügyelők nézték a kapun túli tájat, ők is látták a sólymot, aki leszállt a főkapu előtt. A szárnyas alak egyszer csak füstölögve köddé állt és az elégedetten vigyorgó Mairon lépett a vaskapuk elé.
Glaurung szemeiben látta meg az alakot Melkor, az aranysárkány hatalmas gőzfelhőt fújt örömében. Mairon nem sokat foglalkozott vele, de a sárkány kedvelte, akárcsak a balrogokat vagy mindent ami a tűzre és az aranyra emlékeztette. Melkor felvidultan indult meg a kapuk felé, menet közben felnyalábolva a nyolclábút, aki már meg is indult a neki legalább 2 napi útnak. Árny alakjával pillanatok alatt ott termett és mire Mairon belépett a kapun, két erős kar fogadta, szorosan átölelve.
" Hazajöttem " suttogta Melkornak Mairon és viszonozta a vala erős ölelését.
Kezeit felcsusztatta a másik hátára és megkönnyebbültem elmosolyodott. Hosszú utat tett meg, de megérte, hiszen újra mellette lehetett ott, ahová a szíve szerint tartozott.
"üdvözöllek itthon" mosolygott mestere szüntelen, és nagy nehezen rávette magát, hogy elengedje; a többi hadvezér már alig várta, hogy visszajöjjön a hírekkel; Gotmogot semmiképp nem várakoztathatta meg.
Maironnak eszébe jutott, amit az emlékezés rózsája mutatott meg neki, így kissé zavarba jött a férfitől, de gyorsan összeszedte magát.
" Tartsunk tanácskozást. Szólj a hadvezéreidnek, hogy jöjjenek a nagyterembe, Melkor " mondta az ifjú, erős kiállással és azonnal megindult a kerekasztal felé.
Melkor intett az ott tébláboló orknak, hogy értesítse az említetteket és gyalogszerrel elindultak visszafelé a trónterembe. Ancaran most már barátja vállán lóbálózott egy vörös tincsbe kapaszkodva. Hihetetlenül boldog volt, hogy láthatja a fiút és büszkén kezdett el dicsekedni új nyelvtudásával.
Mikor Melkor három masik hadvezére is megjelent a nagyteremben, Mairon, immárom koronával a fején állt az asztal mellett, kezeit a háta mögött összevonva és mikor figyelmet észlelt, belekezdett
" Megjártam a valák házát. Tudjátok, mit csinálnak ezek a naplopó, gőgös urak? Nagy semmit! Feanor vereségéről és halálhíréről sincs tudomásuk, és stratégia, terv, egyáltalán nincs. Manwe hagyni akarja, hogy Melkor megszállja Közepföldét és, ha engedett Eowen szavaival szólnom, kitombolja magát, beszélni akar vele, hogy álljon le. Békés megoldás. Mint mindig "
Mairon tekintetétől a sarokból figyelő ork testőrök összerezzentek és akaratlanul is hátráltak két lépést. Úgy érezték, a tüzes szem mindent lát, de ha nem kapja meg a figyelmet, vicsorogva ront nekik....
Melkor trónján kényelmesen elterpeszkedve figyelte a fiatal hadvezért. Határozottan jótt tett neki az utazás, sokkal magabiztosabb és erősebb. Sandán mosolyogva hallgatta a híreket, Manwe struccpolitikája neki kedvez. Aule meg úgy se tesz semmit az engedélye nélkül. Had mérgelődjön az a túl méretes törp a műhelyében.
"Akkor tarthatjuk magunk eredeti terveinkhez. Megerősítjük Angbandot és seregeinket. El fog tartani egy darabig, de türelmeteket kérem." Szólt végül nyugodtan, és valóban az volt. A valáktól nem kell tartania míg nem tesz túl feltűnő lépést. A tündék sebeiket nyalogatják és elzárta útjukat a nyugatiaktól. Mairon visszatért, és napról napra büszkébb a hatalom éhes ifjúra.
Miután a hadvezérek elhagyták a nagy termet, Mairon odalépett a trónhoz, megtámaszkodva Melkor térdén a hosszú kezeivel és egy széles vigyorral nezte Őt.
Alig várta, hogy mesélhessen neki a történtekről.
" Kiolvashatod a fejemből, ha akarod, de akár el is mesélhetem, mivel szedtem rá azokat a cirkuszi mutatványosokat " rándította meg önelégülten a szemöldökét.
"csábító ajánlat...szeretem a hangod" Vigyorgott pimaszul a sötét nagyúr, kicsit előrehajolva, hogy közelebb legyen a maiahoz. Ancaran is lelkesen bólogatott a trón egyik karfájáról, ő mindenre nagyon kíváncsi volt, ami kétlábújával történik.
" Előadtam a saját halálom " vigyorgott a fiú és kényelmesen beleült Melkor ölébe " Elégették a testem és így hagytam el Valinort. Aule pedig tudhatta volna, hogy aki az üllők melegét élvezi, annak a tűz meg se kottyan "" mindannyiukat átvertem. Sebeket kreáltam magamnak és azt hitték, megmérgeztél engem. Naiv népség! Még hogy nagy valák! " forgatta a szemeit Mairon és eldőlt kényelmesen a nagyúr ölében
A másik szórakozottan hallgatta a szóáradatot. Kellemes volt végre hallani; néma volt nélküle az erőd. Hátradőlt és átkarolva maiaját hallgatta tovább. Nem volt szüksége a gondolatolvasásra, úgy festett Mairon vég nélkül fogja mesélni a legapróbb részleteket is napestig. De ez sem zavarta, pedig szívesen hallgatta volna más megvilágításból is ezt a kellemesen mély, szinte éneklő hangot.
" És akkor azt mondta, készít nekem főzetet yavanna. Nem akartam, hogy kiderüljön, így jött az ötlet a sebekre, tudtam, hogy el fogják hinni! " nevetett Mairon s közben ficánkolt. " érdekes hogy egy ilyen kicsi virágnak ilyen nagy az ereje. Elég volt a kezemben tartani és...." lelkendezett, de aztán abbahagyta a mondandóját.
Beharapta ajkát és imádkozott, hogy Melkor gondolatai máshol járjanak. Oldalra sandított, nem jött be. A szürkés arc és a fekete szempár meredten bámulta őt, egyik szemöldöke felfutott homlokára, és lassan visszatért, összeráncolódott a másikkal együtt. Eddig haját babráló keze a levegőben állt meg, mintha kővé dermedt volna.
" Én...." kezdett dadogni a tanonc, beletúrva a vörös hajzuhatagába és a vállát álláig emelte zavarában. " szóval, utána pedig azt hitték meghaltam és elégettek én meg megszöktem és most itt vagyok " hadarta el gyorsan a maia.
" és biztos nem ugrottál át valamit?" Még mindig ugyanúgy bámulta, de legalább a karját leengedte a karfára. Ancaran aggódva figyelte a kibontakozó jelenetet, talán ő szurkolt a legjobban, hogy urai végre legyenek újra együtt.
Mairon képtelen volt titkolózásra és hazudozásra, legalábbis Morgoth előtt. Felsóhajtott és leeresztette a vállait, bár elég morcosnak tűnt amiatt, hogy el kell ezt mondania. Felemelte a féloldalasra döntött fejét és belekezdett.
" Yavanna virága felszínre hozott pár emléket, amit a csodás szakácsod boros szarvasa elfeledtetett velem. " harapta ismét idegesen a szája szélét és a szemeivel elfordult a férfitól, de csak egy csöppnyire, hogy a bátorító nyolclábúra tekintsen, majd folytatta, azonban a valák nyelvén szólalt meg " Emlékeket, egy bizonyos éjszakáról. "
 A pici pók levegőt se mert venni úgy koncentrált, mind a 8 lábát összehúzva. Melkor arca először még szigorúbb lett, már ha ez lehetséges, majd lassan ellazult. Mairon ilyenkor utálta, h ő viszont nem lát bele ura fejébe; bár biztosan könnyedén tudná onnan kizárni amúgy is. A fekete szemek megint olyanok voltak, mint amik egészen a lelkébe látnak. Ha tudta volna a tanonc, hogy valóban képes volt erre a valák leghatalmasabbika; valószínűleg még jobban összehúzza magát annak ölében. Melkor az előbb lerakott kézfejének hátuljával finoman végigsimított az aggódó Mairon arcán.
 "komolyan gondoltam"
Ancaran sípolva vett végre levegőt és fordult a hátára megkönnyebbülve. 
Mairon hatalmas, vöröses szemei kikerekedtek erre és a fekete pupillája kitágult. Óvatosan elkapta Melkor kézfejét és a levegőt is lassan vette, már nem visszafojtva ijedten. megnyugodott a vala érintéseitől és attól, amit mondott neki a maga kellemes és mély hangján.
" Ahogyan én is komolyan gondoltam. " felelt a maia.
Szíve hevesen kalimpálni kezdett és a nyakába akart volna ugorni, de nem mert, így csak nézte a gyönyörűen csillogó fekete szempárt és kényelmesen ült a hatalmas férfi ölében, annak trónján.
Melkornak elege lett az ücsörgésből, Mairon hangjára vágyott, annak édes nyögdécseléseire. Árnyként kapta fel öléből és suhant hálótermükbe. Kicsi Ancarant otthagyva - na nem mintha kíváncsi lett volna ilyen részletekig a kapcsolatukra.
Apró lábai levezették a trónról, átmászott a terepasztalra a bábuk közé. Amikor urai egymással voltak elfoglalva mindig azt képzelte, hogy ő valójában olyan hatalmas és bosszút ál a sok komisz valán meg tündén. Szomorkásan borogatta a bábukat, sok még azok közül is nagyobb volt nála. Nem tudta hogyan kérje meg a nagyurat, hogy változtassa át....vagy hogy egyáltalán meg merje-e kérni....
Ungoliantra olyannyira megharagudott, hogy csak ő maradhatott fajtársai közül Angbandban.