Straight outta Angbang

28

" Melkor...." bújt szorosan a kifáradt maia a nagyura mellkasához, szolidan megcirógatva azt a puha ujjhegyeivel. Ma, mikor ránézett Ancaranra, hálásnak érezte magát a kis pók cselekedetei miatt, hiszen nagyon sok mindent köszönhetett neki. Meg akarta lepni valamivel a kis barátját, akit néha sajnált apró mérete miatt, és hogy termete miatt néha órákig tartott eljutni a palota egyik végéből a másikba." Megtennél nekem valamit? " kérdezte, szép szemeit és édes mosolyát mutatva a nagyúrnak. 
"Mondanám, hogy bármit, de azért vannak határaim...." Mosolygott a szintén kellemesen fáradt Melkor. Elfordította fejét, hogy lássa az éppen felkönyökölő maiat. Mi juthatott eszébe, pont most? 
" szeretem feszegetni a határaid, bizonyos körülmények között. " feküdt rá hassal a fiú és a mellkasára könyökölt, bájologva nézve Melkort. " Ancaranról lenne szó..."
"sosincs itt 'ilyenkor', ha ez a gond" Nézett furcsállóan rá, élvezte ahogy a vörös tincsek rálógnak a mellkasára, nyakára. Egyik karját a feje alá tette, hogy kényelmesebben tartsa fejét, másikkal Mairon derekát cirógatta. Lassan mániájává kezd válni; mintha valami macskája lenne  vagy mi!- morfondírozott el ezen egy kicsit.
" Nem épp erre gondoltam " cirógatta a nagyura állát és újabb bájos mosolyt mutatott neki, valóban úgy hozzásimulva és dörgölőzve, akár a cirmosfajták egyike. " Szeretném meghálálni valamivel a szolgálatait...Sok mindenben segít nekem. " 
Melkor erre csak hümmögött, kissé elgondolkodva. Valóban, neki is megfordult már a fejében, hogy a kis lény mennyire hasznos. De nem akarta, hogy belőle is egy második Ungoliant váljon... "Meglátom mit tehetek..." Sóhajtott megadóan a kérlelő narancs szemekbe nézve. 
  " Hűséges, és megérdemelné, na meg meg kell hagyni, szeret is téged, Melkor " suttogta bele lágyan a vala fülébe, amit óvatosan az ajkai közé vett és meg is harapott egy kicsikét. " Ma is tanítasz? " 
"ha így folytatod, akkor nem biztos h olyat, amire te gondoltál"
Mairon kuncogva ismét belecsípett, de most a finom nyakbőrébe. Bár megfogadta, mindig ura előtt fog járni egy lépéssel, most mégis újfent túl későn vette észre azt a sunyi vigyort. Mozdult volna, de pár pillanat alatt megint hanyatt fekve, az ágyhoz szögezve találta magát. Melkor lefogta a kezeit és még cselesen a lábait is, és most a fekete hajszálak csiklandozták az ő mellkasát.
 "hallgatlak, mire gondoltál, mit tanulnál?" Villás nyelvével és ajkaival felváltva ízlelgette, piszkálta, ingerelte Mairont lassan, kis szüneteket tartva 1-1 pont között, ahol éppen csak elérte továbbra is lefogva karjait.
" Ezt...ez pont jó lesz " követte tekintetével ura mozdulatait, halkan felszisszenve a villás nyelv érintéseitől.
Yavanna elbújhatott volna szégyenében, oly kéjjel és örömmel nyögött fel, akárhányszor hozzá ért Nagyura. Nem ellenkezett, hagyta magát annak ellenére is, hogy lefogta, bár eszébe jutott valami, így jobbra balra dőlve fészkelődni kezdett, beledörzsölve fenekét az ágyba, kéjes mozdulatokat téve, szinte kelletve magát, mint mikor macska játszik az egérrel.
Melkor ismét sunyin elvigyorodott mikor Mairon köldökénél időzött. Most jól ismert árnyaival fogta le a fiút, hogy szabadabban mozoghasson. Eszébe jutott a kis játék amibe belekezdtek még Mairon esztelen vihogása előtt; bár most nem volt nála a finom áfonyaöntetből, de enélkül is kellemes szórakozás lesz. Gyakorlott ujjak, nyelv és ajkak kezdték el édesen kínozni a fiút, akinek lassan óráknak tűntek a percek is. Talán nem is maradt olyan pont a testén, amerre ne járt volna az a fene mozgékony villás nyelv; bizonyos lentebbi tájakon is elidőzve. Mairon hol vékony hol mélyebb hangon nyögött fel, ahogy próbált egyszerre uralkodni magán és valami módon kiszabadulni kötelékeiből. Melkor addig ingerelte a maiat, míg láthatóan már semmi másra nem vágyott, mint hogy végre valahára valamim ódon, teljesen mindegy hogy és miként, de jutassa el a gyönyör pillanatáig. Ekkor egész közel hajolt annak füléhez:
"remélem megjegyeztél mindent... " Elengedte a kötelekről a maiat és sarkára ült mellette, és gonoszkás vigyorral figyelte annak reakcióját.
A maia szemei kikerekedtek erre. Becses tagja még mindig keményen emelkedett a magasba, ezért se tetszett neki, hogy ura abbahagyta az ingerlését. Magabiztosan elkapta erős kezeivel a vala vállait és lenyomta őt az sárkánybőr lepedőre, egy pillanatig se engedve a szorításon.
" Nem mész sehova! " lobbantak lángra a szemei, piros arcával pedig rámeredt. " Addig nem....míg nem teljesíted a kívánságom "
 A maia puha ajkai hevesen, szinte azonnal Melkoréhoz értek, fogaival pedig megharapta a villás nyelvét, de csak gyengéden.
Melkor felszisszent a finom harapásra, és magában nevetett a heves reakción, miközben készséggel átadta neki fekete nyelvét. Megszabadult eddig se túl sok öltözetétől és ölébe húzta a fiút egy határozott mozdulattal.
" és mégis mit kívánsz, uram?" kérdezte kacéran vigyorogva, egy gyengéd lökéssel nyomatékosítva azt. Karjával tartotta a fiú csípőjét, és gyengéd nyomással késztette azt lovagláshoz hasonlatos mozdulatra. Ő maga hátradőlt a párnák közé és hagyta a felpaprikázott maiat kitombolni magát.
" Téged, egész álló éjjel " mondta a maia, belekapaszkodva Melkor széles, izmos vállaiba, majd megemelkedett s újra lejjebb haladt, ütemre vágtatva Melkor ölében, egyre gyorsabban és gyorsabban, de minden mozdulata érzéki volt, mintha tanulta volna ezt. Eszébe jutott valami, így lehajolt és tüzet lehelt a férfi sötétszürke nyakára, akár csak hőn szeretett sárkányivadéka. A felforrt nyomot végignyalta és megcsókolta a helyét. 
  Kéjes nyögést sikerült vele kiváltania, és hogy a 2 erős kéz még szorosabban ragadta meg a csípőjét. Elégedetten vigyorgott a maia, visszaszerezte az irányítást. Egyre jobban ráérzett erre a mámoros játszadozásra; hol lassítva, hol a tempót fokozva. Még sose volt ilyen élvezetes tanórája - órái- és felszabadultan kísérletezett testével, hogy mire is képes. Kívánsága teljesült, valóban annyira belefeledkeztek a másik boldoggá tételébe, hogy hajnalig elszórakoztatták egymást. Percekig kapkodtak levegőért egymás mellett kinyúlva, a Mairontól még mindig felhevült sárkánybőrön. Mikor kissé lehiggadt, Melkor egy gyengéd csókott nyomott szeretője homlokára, és míg a maia kezdett álomba szenderülni, ő felöltötte köntösét és kiment a szobából.
A felforrósított sárkánybőrről hirtelen ötlete támadt, amiről teljes bizonysággal tudta, hogy Maironnak is tetszeni fog. Némán lépett a terepasztal mellé, ahol a kis pók a faragott Angbandi medencében szundikált. Kezébe vette az apró, de annál nagyobb szívű lényt, és átsétált vele a terem tágasabb felére, ahol kupola alatt egy hatalmas varázskör volt vésve a padlóba... 
Mairon, habár nagyon kifárasztotta őt az esti tanóra, hamar felébredt, önelégülten kinyújtózkodva és már magára is varázsolta "otthoni" kényelmes öltözetét. Haját egy egyszerű fuvallattal fésülte ki és felhelyezte feje tetejére a balrogok tüzében készített koronát.Melkort sehol sem látta a hálótermükben, így felsétált a tróntermébe vezető lépcsőfokokon, hogy körbenézzen egy kicsit. A mai napra még nem voltak tervei, de tanulnia kell, ennyiben biztos volt és most, hogy Melkor felemelte a ranglétrán, már figyelnie kellett minden apró tettére és a lényekre is, amiket ura teremtett. 
  Hümmögve vette tudomásul, hogy a trónterem is üres. Akkor biztos Glaurunggal van, gondolta magában, és elindult kedvenc helyére, a könyvtárba. Addigis elmélettel foglalkozik, amíg nem sikerül elcsípnie Melkort. Leült egyszerre 3 könyvvel, ma nem akarta annyira megterhelni magát, reménykedett benne hogy tud mesterével is tanulni még a nap folyamán. Hamarosan elmerült a lapok között, amikor halk, meztelen talpakra emlékeztető hangokat hallott. Szaporán közeledtek.Kíváncsian nézett körbe, vajon miféle lény adhatja ki ezeket a hangokat. Szemei egész nagyra kerekedtek a cirmos mérető esetlen fekete kis sárkány láttán. Lábait ügyetlenül csapkodta a földhöz, farkát láthatóan még annyira se tudta mit kezdjen vele; pici szárnyacskái a hátán pedig össze voltak húzva, de mintha még azzal is küzdött volna. Elégedetten vigyorogva trappolt a maia felé, közbe egy kis gőzfelhőt felböffentve. 
 Mairon felemelkedett és az asztalba kapaszkodva nézte a kis lényt, akinek mély tekintete valamiért nagyon ismerős volt a számára. Ellépett a tanuló asztaltól és letérdelt a kis lény elé, felé nyújtva a kezét.
" Hát te meg? " kérdezte tőle kíváncsian az ifjú Mairon.
 A kis sárkány letottyantotta fenekét, büszkén kihúzta magát és bemutatkozott.
"én vagyok az, Ancaran; de mostantól Ancalagon, a fekete a nevem!" És egy gőzfelhővel nyomatékosította meg félelmetes nevét. 
 "  nahát, nahát, milyen nagyra nőttél az éjszaka alatt! " mosolyodott el és megérintette barátja felét az ifjú. Melkor műve, ez kétségtelen, kuncogott magában, hisz ezek szerint eredményes volt a kérlelése. " Körbenézünk az udvaron? Gyere, lássa mindenki, hogy kicsoda Ancalagon, a fekete sárkány! "
 Vidáman trappolt a kis jószág ura után. Mióta Melkor nagyúr átváltoztatta, szüntelen vigyorgott. Nem volt olyan hatalmas mint Glaurung, de a sötét úr megígérte neki, hogy ő is nőni fog, legyen türelemmel. Egész más varázst használt a kis lénynél. Glaurung akkorának teremtetett mint amekkora most, és nem is fog tovább nőni. Már csak pikkelyein tudott alakítani és megtanítani beszélni. Ancalagon azonban már újabb, ő most még kölyök - hiszen az is volt- és majd szépen lassan fog felnőni. Még Melkor se tudta meddig fog nőni, lehet egészen addig míg meg nem hal valami miatt. Bőre neki is erősebb lesz mint a páncél, már tüzet fog okádni, nem csak lávát felköpni; és a legnagyobb különbség a szárnyai. Idővel könnyedén fogja velük szelni az eget, még ha ez most lehetetlennek tűnik is. 
Mairon büszke volt az ifjú sárkányra, akinek hagyta, hogy jobb karján felmásszon és belecsimpaszkodjon a vállába, ahogyan azt még pókként tette. Becsukta a varázskönyvét és elindult vele az udvar felé, ahol most egy csapatnyi ork készítette az újabbnál újabb fegyvereket. A fiatal nagyúr, a palota egyetlen erkélyére állt ki, hogy onnan szemügyre vehesse őket s azok, akik meglátták, azonnal letérdeltek előtte, hisz a korona a fején árulkodó volt. Melkor, azonban most sem látta sehol. Megsimította Ancalagon pikkelyes fejét, majd visszafordult a palotába. Egy ideje azon gondolkodott, mily csodás is lenne, ha ő is létre tudna hozni valamit, akár az ura.
Egy alacsony ork jelent meg mögötte, félénken, lesütött szemmel várra az engedélyre h szólhasson. Mairon bólintott az orknak.
"Melkor nagyúr a börtönben várja" Mondta kurtán az ork majd serény hajlongás közepette elhátrált a szeme elől.
" Szeretnél velem jönni?" kérdezte Ancalagontól, aki egyetértően pöffékelt, így elvitte magával.A börtönbe tartották a foglyokat és azokat a tündéket, akikből a nagyúr orkokat készített. Mairon büszke volt, hogy ura, ily csodálatos dolgokra képes.Óvatosan nyitotta ki az ajtót és lépett be rajta, nehogy megzavarja őt, ha valamivel épp foglalatoskodik.
Melkor egy elgyötört tünde fölött állt, a férfi több friss sebből is vérzett, és meg se próbált elkúszni se. Senki más nem volt rajtuk kívül a pincében, csak a többi sorsára váró rab.
 "hogy tetszik kis barátod új alakja?" Kérdezte a sötét alak, miközben egy tőrféleséget megtörölt és visszarakott a helyére az erre szolgáló állványra.
" Csodálatos! " jegyezte meg egy félmosollyal, majd újra megsimította Ancaragon fejét " és azt hiszem, ő a legboldogabb az új testében, Uram. Ma a rabokat edzed? "
"ma segítesz nekem létrehozni egy orkot" Mondta Melkor, nagyon jól tudta hogy efféle tudásra vágyik a legjobban tanítványa. Kezdetnek épp elég lesz neki egyszerű segítőként részt venni benne.
Az irfjú mairon örömét lelte a megkínzott tündék látványában, a vérük, a remegő testük és meggyötört arcuk feltöltötte őt még több energiával és akarata ellenére is, félőrült, elégedett vigyorral nézte őket egyenként. Mind másért tetszett neki. Szívesen besegített volna urának az új orkok létrehozásában, vagy csak a tündék kínzásában. Gyűlölet fogta el őt, akárhányszor piszmogni hallotta őket vagy fájdalmasan felsóhajtani és olyankor, vörösen izzó szemében a pupilla is macskaszerűen összehúzódott és megcsillant.
 Amint meghallotta, hogy segíthet Melkornak, izgatottság töltötte el és szíve oly hevesen kalimpált, mintha csak megcsókolta volna őt az ura. Óvatosan letette Ancaragont a válláról az egyik asztalra, hogy onnan figyeljen, majd kíváncsian az ura mellé lépett és háta mögött összekulcsolta a kezeit.
" Rendelkezz velem! " vágta rá csillogó szemekkel.