Straight outta Angbang

12

" Emlékszem " suttogta a maia Melkor kérdésére a választ, mikor annak hatalmas hálószobájába érkeztek. Megérintette a mestere arcát egy gyengéd mozdulattal, ezalatt még mindig érezte a harapásnyomokat a nyakán. Belebizsergett az ifjú egész teste ezekbe az érintésekbe. Viszonozni akarta őket a mesterének, a lehető legjobban.
 Melkor alig tudott uralkodni magán, most hogy végre kettesben maradt imádott tanítványával. Nem akarta elriasztani a fiatal férfit, így gyengéd mozdulatokkal és csókokkal kezdte el felfedezni a tökéletes testet.
-Tevagy az egyetlen gyönyörű dolog, amit Ilúvatar teremtett- morogta Mairon mellkasába, kis híján megőrjítették a másik esetlen, finom érintései.  
 Amint Melkor ajkai Mairon nyakára tévedtek, a vörös ifjú gyengéden felnyögött. Most először tapasztalta ezt a különös, de kellemes érzést. Elsőre még lehunyta és összeszorította a szemeit, a hosszú és fürge ujjait pedig a másik, sötét fürtjeibe fúrta, a hallottaktól pedig elvörösödött. Mondani akart valamit a valának, de egyetlen hang sem jött ki a torkán 
 A nagyúr gyanította, hogy a másik számára ma este is új dolgokat fog mutatni, de ez a legkevésbé sem zavarta. Gyakorlott kezei lentebbi tájakat is elkezdtek felfedezni, kiismerni. Nem tudta eldönteni, hogy a másik félénk nyögdécselései vagy a kíváncsian viszonzásul leutánzott érintései tüzelték-e fel egyre jobban.
Mairon lassan ellazult a gyengéden ható csókoktól, ám mikor Melkor lent is megérintette, felszisszent és erősen megragadta annak fekete haját. Felsóhajtott, mikor a teste ismét megnyugodott és elhatározta, nem fog szerencsétlen fiatalként viselkedni az imádott nagyúr előtt. Kinyitotta a vöröslő szemeit és közelebb hajolt a vala ajkaihoz, amik közé óvatosan bevezette a nyelvét és ezzel egy hosszú csókot kreált maguk között.
  Melkor nem bírta tovább. A fiút felhevült testével a matrachoz nyomta és egy a nyakát finoman harapdálva lassan felhúzta Mairon lábait, hogy átkarolják derekát. Újabb rövid hezitálást érzett a másiktól, de néhány finom mozdulattal ellazította ismét. Remélte, hogy nem okoz különösebb fájdalmat a maianak; így finom simogatással próbálta enyhíteni számára amikor kissé felegyenesedve birtokba vette végre ezt a csodálatos teremtést. 
- M-melkor ...- dadogott a maia, amint megszokta a vala közelségét. Kihúzta a fekete tincseket a partnere sebes arca elől és belenézett a mély szemeibe, beleharapva a saját ajkaiba, de sokkal bátrabbnak tűnt, mint az elején most, hogy Melkor a derekát karolta át.
Nem kellett sok idő, hogy felvegyék egymás ritmusát, és hamarosan Mairon maga is egyre jobban átengedte magát a szinte már fájdalmas, számára még ismeretlen végkifejletet sürgető érzésáradatnak. Minden megszűnt számukra körülöttük, csak ők voltak ketten és semmi más nem számított. A hálótermet a két izzó test párája és kéjes nyögések töltötték meg.
 -Csak....a tiéd vagyok -súgta Mairon a mestere enyhén hegyes fülébe, közben vele egyszerre mozgott a teste, immáron teljesen átadva magát neki. Érzett valami kellemes, enyhe bizsergést ami átjárta őt, szinte csiklandozva, jelezve, hogy lassan a határhoz ér, amit ha átlép, nincs több megállás....érezte a vágyainak csúcspontját, minden egyes mélyre hatoló lökésnél még azután is, hogy átlépte azt a bizonyos határt.
  Bár a vala még szívesen élvezte volna társa lángoló testét, inkább kissé megszaporázta mozdulatait amíg a maia még a feltörő érzelmek hatása alatt volt. Most először valamiféle pluszt adott neki a tudat, hogy milyen örömökhöz juttatta partnerét, és maga is felszabadultan engedte át magát az érzésnek, amiért azóta sóvárgott, hogy meglátta fivére műhelyében.Szíve még mindig vadul kalimpált, mikor elégedett mosollyal támasztotta meg magát az alatta pihegő test fölött. Ez ma valami más volt, döbbent rá az izzadtságtól csillogó bőrét csodálva. 
Mairon óvatosan kinyújtózkodott a vala hatalmas ágyán és az oldalára fordult, hogy onnan nézze mesterét. A haja előre hullott a vállain át, eltakarva a hófehér, izzadságcseppektől csillogó mellkasát. Egy huncut mosoly jelent meg az arcán, felidézve az elmúlt perceket, órát, nem is tudta mióta volt a valával... - Nem is fájt....-gondolta magában, ez volt a mosolygásának okozója. Nem is tudta, mit mondhatna, csak elveszett a mestere mély, sötét szemeiben és olyan békére talált bennük, amiket még az üllője hangja sem keltett benne.
  -Már jobb színben is van....nagyuram - motyogta Mairon és a füle mögé húzta a haját, ami a huncut arcába hullott, amint felegyenesedni próbált. 
Nem volt rá ideje, mert fél úton 2 erős kar rántotta vissza. Elsőre összerándult a hirtelen mozdulattól, de hamar ellazult mestere izmos mellkasán elnyúlva, míg ő a haját babrálta gyengéden. Félszemmel felsandítva most földöntúli elégedettségét látott a mindig pimasz mosoly mögött. Melkor nem szólt semmit; nem is tudta mit mondjon, hogy fejezze ki mit is érez. Inkább gyengéden megcsókolta a feje búbját és folytatta az ifjú néma cirógatását.
  A gyengéd pillanatot cipők kopogása zavarta meg az üresnek hitt, hatalmas termekben. Valaki sietve rohant le a csigalépcsőkön Melkor nagyúr hálóterme felé, hallhatóan elesve párszor a saját páncélcsizmájában. Végigcsúszott a padlón, leesve az utolsó lépcsőfokon, majd krákogó, éles hangon szólítgatta a nagyurát.
" Melkor nagyúúúr! Kraaahh... n-nagyuram merrree vaannn? " morgott és fortyogott az éles hang tulajdonosa.
  Melkor olyan hirtelen ült fel, hogy tanítványa lehemperedett róla és majdnem leesett az ágyról. Morogva nézett ura után aki már sietősen megindult sérült szolgálója felé - ismét a korábban látott trükkjét használva, az árnyak formáltak ruhát nyurga, izmos teste köré. Hé, koncentrálj! - rázta meg a fejét Mairon. -
 Mi történt?! - kérdezte parancsolón, de aggódva a fura lénytől. Elf lehetett, de, valahogy mégse. Szürke bőre volt és vörös szemei, hegyes fogai. A tanítvány nem rémült meg tőle, inkább lenyűgözte, hogy ura ilyen lények létrehozására is képes. 
  - Megtaláltuk Ungoliant, nagyuram. Páran megsebeeesültteek és odda...odalettek a harcban. Akik túlélték, visszatértek hozzád, gazdám. -mondta a "lény", óvatosan meghajolva az ura előtt. Félt tőle, de ugyan akkor imádta Melkort.Mairon magára húzta a vöröses lepedőt, mikor visszafészkelte magát Melkor ágyába. Itt fog aludni, gondolta és elmosolyodott, ahogy a tenyerével megsimogatta a süppedést az ágyon, ahol nemrég még a vala nagyúr feküdt...Elgondolkodott a különös lényen. Vajon ő is tudna teremteni?...