Straight outta Angbang

7

Bezárkózott a most már szinte üres szobájába- most még Ungoliant is hiányzott neki. Hanyagul lrúgta csizmáját, ledobta a földre a felsőjét, kiengedte haját, és hatalmas megkönnyebbült sóhajjal elnyúlt az ágyon. Ám a zavaró gondolatok és a teremben hallot megjegyzések nem hagyták nyugodni. Párnájába temette arcát, hogy még Ilúvatar se lássa bánatát. Miért nem kedvelik már? Vagy eddig is így volt, csak túl naív volt észrevenni? Mi a fene történt? Mi változott??
Remegő vállát egyszercsak egy meleg kéz állította meg finoman, és érezte h az ágy széle besüpped mellette. Valaki leült mellé.
Nem mert odafordulni, hogy szemügyre vegye a kez tulajdonosát. Mi van, ha Aule az? Ha Eonwe, vagy talán Manwe? Nem, nem hallott senkit sem belépni a szobája ajtaján, így a látogatója, csak egy valaki lehetett, amikor pedig erre gondolt, egy kis megkönnyebbülést érzett, de még mindig nem mozdult a párnájából.
Az ismerős hang halkan, szinte suttogva egy számára még ismeretlen nyelven beszélt. Érezte hogy megnyugszik és lassan elhagyja testét ez a borzalmas feszültség. A kéz most a haját babrálta, rendezgette, lágyan elsimította arcából, tincsenként.
Követte Mairont az árnyékokon keresztül, és egy darabig figyelte őt a szoba végéből. Nem tudta elviselni, hogy így lássa. Maga se értette, de ha ő szomorú volt, akkor a sötét úr is vele. A varázslók nyelvén próbálta megnyugtatni, még nagyon nagyon régről ismerte ezeket a sorokat, amikor még a jóindulatú varázslatok is érdekelték. Már indulnia kellett volna, már úton kéne lennie Feanor házához. A varázslatok, amiket ráolvasott a kardra nem sokáig takarják el őt Manwe-ék fürkésző szemei elől.
Mairon megnyugodott Melkor segítségétől és a feszültség elhagyta a testét. Az elmúlt napokban rengeteget dolgozott, igy miután már nem feszengett, lehunyta a szemeit és azonnal mély álomba szenderült, apró mosollyal a szája két szélénél.
Aule és Manwe ünnepsége még nagyban tartott, a kovácsmester kacajától pedig zengett minden, de az ifjú maia nem ébredt fel rá. Nyugodtan és békésen aludt.
Melkor, miután látta, hogy tanítványa békésen alszik, idejét érezte a távozásnak. Azonnal útnak indult Feonwe házához, hogy folytassa megkezdett munkáját a tündék városában. Mióta szabadon engedték, fáradhatatlanul munkálkodott a királyi család szétzilálásán és a elfek megrontásán. Terve szépen haladt, az elsőszülöttek örömüket lelték a fegyverek készítésében és a harcra felkészülésben. Büszkeséggel töltötték el ezek a gondolatok, ám valami nem volt rendben a szállásán. Ungoliant eltűnt!! 

Sötét árnyék képében fésülte át a várost és környékét, de szeretett boszorkánypókját sehol sem találta! Dühödten folytatta felkutatását egész éjjel a környező erdőségekben.
Mairon nyugiodtan és kipihenten kelt fel egy hatalmasat nyújtózkodva. Már nem bánkódott az esti mulatságon történtek miatt, hanem elindult a kovácsműhelybe, egy mosollyal az arcán, hogy nekilásson az új munkáinak, hiszen még volt mit befejeznie Ancarant megetetése után
Órákig úgy tűnt, hogy minden rendben. Mairon munkájába feledkezett és már most visszaszámolt. Csak pár nap, és új mestere visszatér hozzá. Szomjazta a tudást, de még jobban várta, hogy megbeszélhesse vele a történteket.
"hé, vöröske, hol van az új haverod?" kérdezte fennhangon egy maia fiú, vélhetőleg Melkorra célozva. Persze aki hallotta kuncogott ezen, és többen is felé fordultak, kíváncsian várva reakcióját.
" Melkor nagyúr nyilvánvalóan hazatért. És nem a haverom " válaszolta egyenlőre higgadtan a maia, majd az üllőjére csapott a kalapáccsal amit a kezében forgatott. Próbálta nem magára venni a többiek gúnyolódását és nevetését, de nem esett neki ettől függetlenül jól.
"ugyanmár mairon, mi csak ug..."
"tán szünet van?!" szakította meg a társalgást Aule mogorva hangja.
Mikor mindenki gyorsan visszatért a feladatához, odalépett a gondterhelt maiahoz. Egy darabig nézte a munkába menekült fiút, aki ma. Valahogy sokkal szigorúbbnak tűnt bármikor korábban.
"szeretnél elmondani valamit, fiam?"
" Én....nem, semmit, nagyuram. " rázta meg a fejét a maia. Nem tudta hova eltenni, miért kérdezi ezt tőle Aule nagyúr.
Megtörölte a verejtékező homlokát és erősebben markolta a kalapácsot és egy erőset csapott az üllőn pihenő acélkardra, amit még Eonwe kért.
"Értem... Remélem tudod, ha valami bánt, bármikor beszélhetsz velem vagy Eonwevel." mondta a kovács a fiú hátának, majd csendben elhagyta a műhelyt. Aggódott Maironért, a fiú megváltozott az utóbbi hetekben. De szerencsére Melkor hazaért. Remélte nem jön vissza egy hamar, és az hogy Manwe és Eonwe újra itt van, talán távol tudja tartani Mairontól. Még nagyon fiatal és naiv ez a fiú, nem engedheti a közelébe sötét testvérük. Manwe szerint minden rendben van Melkorral, megváltozott, de ő ebben nem hitt. Elég volt látnia azt a förtelmes pókot. Újra valamit tervel. És ő meg dogja akadályozni.
Mairon visszatért a munkájához. Eonwenek dolga akadt ma, így a kardvívást ismét el kellett napolniuk, de ez lehetőséget adott neki arra, hogy új varázslatokat gyakoroljon, suttogjon a sötétben egy gyertya fényénél, amit már csupán a gondolataival is meg tudott gyújtani. Ancaran pedig mindennek kíváncsi tanúja volt. Az Ő társaságát élvezte leginkább, mivel a többi maia ott rúgott belé, ahol csak lehetett.
A kicsi nyolclábú nem nőtt nagyobbra p@r centinél, de annál lelkesebb volt. Amikor csak tudta mairon elvitte magával dolgozni is, de. Nagyon kellett rá figyelnie,. Mert már nem egyszer akart odaszaladni az őt gúnyoló maiakhoz. Elalvás előtt - mint mostanában mindig- újra próbálta felidézni Melkor halk mondatait, hogy el tudjon aludni. Mikor vele volt szinte mindig idegesítette, de most nagyon hiányolta. Még a szemtelen vicceit is.
Szerette volna újra látni őt, még ha hangosan ezt nem is mondta ki, de erre gondolt: látni akarom. Három nap telt el Melkor távozása óta, ami megnyugtatta a valák kovácsmesterét is, hisz nem akarta újra látni a sötét testvérét. Manwe továbbra is nála vendégeskedett,a hogyan Eonwe is. Lelkesen adott harci leckéket egyik hajnalban, a palota tág teraszán Maironnak, akit ez egy kicsit felvidította, de még ez sem terelhette el a gondolatait Melkorról és Ungoliantról. A tréning után, mikor a nap felkelt, elment a műhelybe, de rajta kívül senki nem volt még ott, aludtak még a szorgos maiák.
Miközben elkezdte előpakolni aznapra a felszerelését, nem vette észre, hogy látogatója érkezett. Így ismét megijedt, mikor megfordulva ott ült az ismerős Fekete hajú vala a kohóknál, közvetlenül a parázs mellett, sötét nagyúrtól nem igazán várhatóan karjain támaszkodva, lábait lóbálva.
"Reméltem, hogy majd én izzaszthatlak meg!" Kezdte az élcelődést köszönés helyett, a szokásos kacér vigyorával. Ezek szerint látta, hogy gyakorolta a kardvívást.
" Sajnálom, lekéstél. " válaszolta szokásához híven egyenesen és érdektelenséggel Mairon, közben megtörölve a homlokát, de amikor elfordult, hogy felakassza a törlőkendőjét, elmosolyodott. Örült, hogy láthatja Melkort.
"Remek híreim vannak!" Melkor lepattant az asztalról és elindult a fiú felé "egy ideig a közelben maradok; esténként tudnánk folytatni a kis találkáinkat!"
Már éppen fordult volna, de Melkor ekkor ért mögé. Közvetlenül mögé. Már megint túl közel van és bármelyik pillanatban bejöhet valaki! Mairon mérgesen fújt egyet és egy frappáns visszavágón gondolkodott, de Melkor előrenyúlt a kezeihez, hogy kivegye belőle a kalapácsot. Észre se vette, hogy hirtelen felkapta mérgében.
' Ezt örömmel hallom....taníthatnál egyet s mást nekem, de ....mit csinálsz? " kérdezte Mairon és leengedte a kezeit maga mellé, keresztúton járva a nyugodtság és a düh között.
  "hm...lávafürdőn gondolkodtam, de felteszem továbbra se szeretnéd, ha mások meglátnának..." Súgta a fiú fülébe előrehajolva, és a haját a füle mögé tűrte. Mairon örült, hogy háttal áll a sötét úrnak, mert arca ismételten a hajánál is vörösebbre váltott Melkor érintésétől, aki most éppen a hajába temette arcát.
Mit csinál ez?! Szagmintát vesz?!
 Zsibongás hallatszott a folyosókról, megkezdődött a nap a többiek számára is. Mairon ki akart valami módon bújni a csapdából, de legnagyobb döbbenetére - és persze jól feldühítette- Melkor vigyorogva hátralépett és teljesen összekócolta a haját. "este találkozunk, napsugaram!" és kacagva árnyékká változott majd elillant.