Straight outta Angbang

38

Mairon lihegve kapaszkodott bele az aktus után is a valába, aki erősen tartotta őt a kezei között. Jó kedve lett, így apró csókokkal halmozta el Melkort, aki elégedett volt a lovaglóversenyen megnyert jutalmával.
" tetszik a jutalmad? " kacérkodott Mairon, sétáltatva a mutató és a középső ujját Melkor vállán. " Megéheztem. Nézzük meg azt a szarvast amit ma lőttem. " 
 Amint kimondta ért oda Ancalagon. Kikerekedett szemekkel néztek egymásra, hogy vajon miről is beszél a sárkányfióka, aki morcosan pöfékelve battyog felfele a lépcsőn. A tömlöcből jövő égtelen jajongás adott némi magyarázatot, de Melkor azért még visszalépett megnézni mi is történhetett miközben árnyakból újra ruhát öltött magára. Éppen hogy bekukucskált a tömlöcbe, máris nevetve intett Maironnak hogy indulhatnak felfelé. Míg a szélső ember elvesztett lába miatt jajongott, az egyik ork hozta a felizzított kardot, hogy elégesse a sebet. 
 Mairon is magára öntött egy köntösszerű ruhadarabot, majd szélesen vigyorogva a jókedvétől, felindult az étkező felé, ahol három szarvas feküdt az asztalra dobva, elkészítetlenül. Az ifjú leült az egyik székre és még mindig Ancalagon motyogásán nevetett. Két nagy farkasa általában, ha ettek, körülöttük ólálkodtak, de most odakint sétáltak, őrizve Angband hatalmas kapuit, míg az orkok gyakoroltak és készültek szüntelen a következő csatákra.
Mairon, így legalább nyugodtan vacsorázni tudott Melkorral, aki vigyorogva lépett be az étkezőbe, miután megnézte a rabokat.
"és hogy szándékozod megenni?" Kérdezte a szarvasokra nézve, amiket még meg se nyúztak. Odalépett a mellé amit Mairon lőtt és egy vödröt tett alá, hogy abba folyassa ki az állat vérét.
"Mi lenne ha a másik kettőt megkapnák a farkasok és Ancalagon?" A végén kicsit kuncogott, ahogy eszébe jutott a pufogó sárkány. 
  " Ám legyen, majd miután ettünk, megkaphatnák. Most, rád bízom az elkészítését. " könyökölt az asztalra és féloldalasan onnan nézte Melkort. " De most ne áztassuk borba, kérlek..." 
"értettem!" Majd a vérrel telt vödröt kicserélte és karmaival nekiállt a szarva megnyúzásának. Gyakorlottan vágta körbe a lábakat, nyakat, majd végig a hasán. Meglepően gyorsan húzta le az állatról a bőrét, amit odébb hajított a másik 2 szarvasra. Egy nagyobb lavórt előkapva - Mairon elcsodálkozott mennyi minden van ebben a konyhaféleségben- a belsőségektől is megszabadította a tetemet. Ezeket szintén odébb tolta, Ancalagon imádni fogja.
 "talán egy kicsit hátrébb mehetnél" állt meg újra a szarvastetem mellett. Megvárta míg a maia furcsálkodva felkel és hátrébb lép, majd nagy levegőt vett és tüzet fújt a szarvasra. Nem tartott tovább egy nagy levegőkifújásnál, és a hús már illatozott is ahogy megégette az átlagosnál forróbb tűz.
" te mindig meg tudsz engem lepni" ült vissza a székre Mairon, miután kihúzta azt és megvárta, hogy Melkor is helyet foglaljon. A szarvas húsának illata ínycsiklandozó volt, és nem utolsó sorban, jól is nézett ki. " Eredményes napunk volt, nem gondolod? " Tette fel a kérdését, majd ellopott egy forró húscafatot és miután megkóstolta, felragyogva Melkorra pillantott. " Ez....." 
  "felettébb! Nagyon örülök az emberfoglyoknak. Holnap ki kell őket kérdezni a lehető legtöbb dologról, ami csak felmerül... Ezt a trükköt még akkor találtam ki, amikor Tulkast elkísértem vadászni párszor." Közvetlenül a szarvasról szedegette le magának a falatokat. Valóban elégedett volt, a vereségük óta meglepően nyugodtan teltek a napok. 
 " Melkor..." mutatta a kezében lévő szarvashús és csalafintán a férfi ajkai felé kezdte az tolni, hogy harapjon bele.
" nagyuram, nagyuram!!! "
Egy kissé vékonyka, alacsony termetű, de annál fürgébb lábú ork rohant be az étkezőbe, kezében egy pergament szorongatva. A nyál is kicsordult a száján, ahogyan lihegve berontott és megbotlott a padlóban. Elrepült így egészen Melkor nagyúr lábáig, feljajdulva az érkezéskor tapasztalt ütődéstől és felegyenesedett.
" Nagyuram!! "
" Mi a fészkes fenét akarsz te itt?! " rivallt a lényre Mairon, úgy, hogy az vacogni és remegni kezdett.
" L...levelet hoztam Morgoth nagyúrnak" nyújtotta felé a pergament.
  Melkor kirántotta a papírost a vézna ork kezéből, hogy megnézze. "Takarodj!" Förmedt rá, és az ork már botladozott is kifele az ajtón amilyen gyorsan csak lehet.
Lassan elvigyorodott, majd felnevetett amikor elolvasta mi áll rajta. Jó maga is épp azon filózott, milyen indokkal mehetne el a valákat kicsit idegesíteni, de ez most tökéletes alkalom lesz erre. "óh, hát ez igazán szórakoztató lesz!" Nevetett tovább, és átadta Maironnak is, hogy ő is elolvashassa. Akkor talán kicsit lenyugszik, azóta is szikrákat szórtak a szemei. Láthatóan nem örült neki, hogy megzavarták.
" Ó, Manweék ünnepséget rendeznek? Mily kár, hogy halottnak hisznek engem. Elmész? " kérdezte, kényelmesen hátradőlve és két ujja közé fogva a papírt
"Még szép, hogy elmegyek!" Lelkendezett a sötét úr, felpattant a székből és mászkálni kezdett ahogy magyarázott. "képzeld el őket, amikor majd mesélek rólad! Emellett nem árt ha megnyugtatom őket, és hagynak időt nekünk visszanyerni az erőnket. Addig rád bízom Angbandot..." Térdepelt le a felpörgött Melkor hirtelen Mairon elé. Látta, hogy a fiú annyira nem örül ennek a hírnek, de nem hagyhatta ki ezt a lehetőséget. A kecses combokra tette kezét, és azokat simogatva nézett a vörös szemekbe. "nem leszek el sokáig, és még előbb együtt kikérdezhetjük az embereket"
" Ne légy sokáig távol, Meleth nîn....de add át üdvözletem Aulénak " mosolyodott el csintalanul, a homlokát hozzáérintve Melkor homlokához, majd az orruk hegyét és végül az ajkaikat, ujjait eközben sebesen a férfi arcára vezetve.
Valóban, elszomorodott, hogy Melkor elmegy, de legalább bizonyítási lehetőséget kapott. Jól kellett vezetnie Angbandot, ha azt akarta, hogy elégedetten térjen vissza az ura, akinek most édes ajkait ízlelhette.
"Mennyire fáradtál el, erchamion nin? alagsor vagy hálószoba?" kérdezte somolyogva, felkelve a földről és a maiat is magával húzva, majd átkarolva. Annyira jó kedvre derült, hogy bármiben benne lett volna amit egyetlene kitalál.
" Várni se bírnék addig, hogy a hálótermünkbe érjünk" cirógatta meg kedvese állát és immáron annak ölében ülve, széthúzta a ruháját, hogy felfedhesse a mellkasát, amit azonnal gyengéd, apró csókokkal kezdett elhalmozni.
Nem zavarta, hogy az étkezőben vannak, ha Melkor felajánlotta volna, akár az erdő szélén is vele lett volna. Egész ardán, mindennél fontosabb volt számára a vala, akit büszkeséggel az arcán nevezett Kedvesének.
"mi lesz veled, amíg nem leszek itt?" Csipkelődött a nagyúr a fiú forróvérűségén. De ennyi erővel magát is piszkálhatta volna, mióta meglátta ő is másként viselkedett. Korábban sose tartotta ennyire fontosnak a testi örömöket - bár a valákat még úgy is meg tudta botránkoztatni jó párszor. Viszonozta az apró csókokat és lassan kihámozta Mairont a ruhájából, miközben kényelmesebben elhelyezkedett a székén.
" Mi lenne? Hiányolni foglak " vallotta be " De ne csipkelődj, ahelyett hogy értem aggódsz, gondolj magadra. Öt percig se bírod nélkülem " nevetett bele az egyik nyakcsókba, majd ruhátalanul teljesen hozzásimult és magához ölelte. " De én itt foglak várni téged, ahogy mindig, Meleth nîn, szóval ne aggódj, forrón tartom a sárkánybőrt mire hazaérsz...."
Melkor csak vigyorgott a hallottakon, lassan túlságosan elvonta figyelmét kedvese bőrének illata. Megszabadult saját ruhájától és megszorította a kecses izmos csípőt, ami szinte azonnal mozgásba lendült. Ha más nem csinál új konyhát, ha a maia felgyújtja, de minimum kideríti mennyire jól tud lovagolni. A gondolatra csak pimaszul vigyorgott miközben finoman beleharapott a másik hosszú nyakába.
A lovat legalább olyannyira jól megülte mint az imádottja ölét. Szélsebesen vágtatott rajta, akárcsak a mai verseny alatt tette, csípőjét megemelve, majd leeresztve a vala ölében. Talán egész Angband tőlük zengett de ha valaki egyetlen rossz szót is mondani mert volna, azt Mairon képes lett volna azonnal a farkasai elé vetni. Kéjes nyögéseivel izgatta Melkor fülét, érintéseivel és csókjaival pedig a testét. Újra lángra kapott a teste, talán már észre sem vette ezt a szokását, de Melkor mindig megmosolyogta, hisz szó szerint feltüzelte Mairont.
" Meleth nîn...." lihegte az ifjú, vörös maia, gyengéden kapaszkodva a vala széles vállaiba. A rabok úgy is ráérnek, gondolta, megérdemli, hogy egy kicsit vele lehessen, mielőtt elmegy a valák ünnepségére.
Melkor abban a csekély pillanatban amikor tudatánál volt, áldotta eszét, hogy szinte minden kőből vagy vasból készült az erődben. Már csak egy kézzel ölelte a vörös hajzuhatag alatt a hátát, kissé bele is karmolva a gyönyörű bőrbe, másik karjával a széken támasztotta ki magukat. Szerencsére- leginkább az orkokéra- senki nem zavarta meg őket, nyugodtan élvezhették a másik imádott testét.
Melkor sokszor vágyott vissza hatalmas sötétség alakjába, amit nem tudott már felvenni többé - lassan az a kevéske surranás is megerőltette-, de ilyenkor ezt elfelejtette és örökké így akart maradni, kettesben szeretőjével, annak forró testét érezve, érintve. Igaza van a fiúnak, 5 percet nem fog kibírni nélküle- gondolta az ölében levegőért kapkodó izzadt maiat magához ölelve.
" Nézzük meg azokat a foglyokat. Megengeded, hogy én kínozzam meg őket? Kérlek, kérlek...." nézte csillogó szemeivel Melkort, miután abbahagyta a lihegést és magához tért. Minden perc öröm volt a valával, bármit is csináltak, de ilyenkor, kellett neki pár perc, hogy újra visszatérhessen önmagához. Az ereje és állóképessége hatalmas volt, de meg kell hagyni, Melkor rendesen megdolgoztatta.
Remegő lábakkal állt fel, lassan egyenesedve ki, s magára formálta vöröses-fekete köntösét.
"Biztos nem akarsz lefeküdni?" Mosolygott rajta a vala. Kinyújtóztatta végtagjait, magasan az ég felé nyújtva karjait, megmozgatva a nyakát. Elindult a kijárat felé, de a folyosón kérdően megállt, várta a maiat merre mennyjenek. Ráért, és ha Mairon pihenni szeretne, neki az is megfelel. Ha késik Manwe kis rendezvényéről, az még csak jobban feldühíti a sötétben világító fejét.
" De hiszen most feküdtünk le! " húzta Melkort az ifjú, gyorsan mögé lépve, ujjait végigfuttatva a hátán, megérintve közben pár érzékeny pontot is " de nem vagyok fáradt, látni akarom, ahogyan az emberek szenvednek! Tudod... meglehetősen kielégítő látványt nyújtanak, és kíváncsi vagyok, mit szóltak Ancalagonhoz"
Ahogy megemlítette barátja nevét, azonnal eszébe jutott az asztalon pihenő szarvashús. Füttyentett, két farkasa pedig azonnal megrohamozta az étkezőt, hogy megegyék a részük, a másikat pedig meghagyták a sárkánynak.