Straight outta Angbang

11

A hegyek, mint védőbástyák, ölelték körbe a völgyet; és még a hágótól is látható volt a monumentális kapuja az erődnek. Bár úgy érezte minden ereje elhagyta, most mégis megszaporázva lépteit sietett a kapu felé, ami messzebb volt mint látszott.
újabb két napjába telt gyalog elérnie a falakhoz, ahol azonnal dörömbölni kezdett, de kicsit később észrevett egy egészen nagy rést. Csodálkozva surrant be rajta, a völgy kietlennek tűnt. Hiába kiabálta nagyura nevét, nem érkezett válasz.
Senki nem állta útját a palotában sem, ahogy annak mélyebb csarnokaiban sem. Mairon nem tudta volna megmondani mennyit ment lefelé, de úgy tippelte már bőven a hegy alatt jár, amikor még egy sosem látott méretű teremre lelt. Tátott szájjal csodálta annak rúnás falait, és kis híján elesett közben a saját lábában.
Önmagát szidva nézett körbe és látta meg a terem közepén heverő fekete hajú alakot. Az ijedtségtől hirtelen mozdulni se bírt, de végül Melkor nevét kiabálva szaladt a mozdulatlan testhez. Melkor mellett hevert a koronája, benne 3, leírhatatlan szépségű fénylő kővel - szóval ezeknek kellettek a helyek- de hamar visszatért mesterét megvizsgálni. Keze megégett, szinte szénné változott; Mairon próbálta leporolni, de nem jött le a feketeség. Arcán és mellkasán sebek voltak, talán már több naposak is. Most, újra körbetekintve, harc nyomait vette észre a teremben.
"mi a fene történt itt?" kérdezte magától halkan, Melkor fejét az ölébe húzva, tétlenül ülve a földön...
Óvatosan megsimította a férfi sebes arcát a hidegre fagyott ujjaival és magatehetetlenül nézett le rá szótlanul. A fekete haját a füle mögé húzta és nézte őt rezdületlenül. Ancaran közben leszaladt a válláról és ő is körbekémlelt kíváncsian, de szemei visszatértek kétlábú barátja felé, aki már az ajkait harapta erősen a fogaival és szorosabban ölelte magához a földön heverő Melkort. A homlokát az övéhez döntötte, majd azon kapta magát hogy a vállai fel s le emelkedtek, rezgett a teste és zokogásban tört ki.
" Ne merészelj itt hagyni, hallod? Kelj fel és mondj valamit.... Nem hagyhatsz itt..." motyogta elhalkuló hangon. Meg akarta gyógyítani, hallani akarta a pimasz vicceit és a hangját, így még jobban hozzábújt és a jobb kezét Melkor mellkasán pihentette...
Könnyei teljesen elvakították és vér fakadt elharapott ajkából is. Nem tudni meddig zokogott így halkan mestere fölött, de egy apró mozdulat megállította. Meredten figyelte a mellkast szinte forró kezei alatt, megesküdött volna, hogy érzett valamit. Már kis híján feladta a reményt, és magát szidta, hogy lehet ilyen naiv, hiszen élettelenül fekszik, lehetetlen hogy mozogjon; ekkor alig érezhetően a sebes mellkas megmozdult keze alatt. Majd kis idő múlva újra. Nagyon lassan és szinte észrevehetetlenül, de újra lüktetni kezdett egy szív odabent.
 Mairon ismét könnybe lábadt szemekkel mozdult, nem tudván mit tegyen. Felemelje? odébb vigye? hozzon neki valamit? mitévő legyen? jéghideg, mit tehetne?
Hideg....
A hirtelen ráeszméléstől kikerekedtek szemei. Újra magához húzta mesterét és erősen koncentrált a melegre, a szobájára, elképzelte h milyen amikor a műhelyben felcsap a forróság a kohókból; milyen amikor egy fárasztó nap után elmerül a finom meleg vízben...
Egész teste lassan izzani kezdett és melegséggel árasztotta el a jeges testet. Egészen addig szorította így magához, míg egy kéz meg nem érintette a haját...
" Melkor "
Mairon suttogni kezdte a sebzett arcú férfi nevét, de tovabbra sem mozdult el mellőle. Nem tolta el a kezét, amivel megérintette az arcát, hagyta neki, sőt az egyik kezével, jobban az arcára húzta, rákulcsolva az ujjait és nem engedte el. Melkor fölé hajolt a könnyesen ragyogó szemeivel és halovanyan elmosolyodott, amikor kinyíltak Melkor szemei.
"Te meg hogy kerülsz ide?" Próbált viccelődni, bár a karját tartani is nehezére esett.
Ungoliant ocsmány mérge napok óta megbénította, és  a balrogok bár hű harcosok, nem éppen lehet rájuk számítani ha gyógyításról van szó. Elmondhatatlanul örült az ifjúnak, bár fájt így látnia. Arcát könny áztatta el, és az ajkai is megsérültek. Egyedül jött volna Aulétól egészen idáig? Fel akart kelni a gondolatra, de egy fájdalmas grimasz kíséretében visszahevert a kényelmes ölbe - még felülnie se sikerült.
" Megszöktem " vallotta be Mairon, simogatva Melkor fekete fürtjeit. Meg akarta tudakolni, miért hagyta ott őt a férfi, de ez nem volt a megfelelő pillanat erre. " Hozhatok valamit? Vagy...felsegítselek? " kérdezte. " Ne nézz így...ah, jól van...elkötöttem egy lovat Manwetól, félúton azzal, a másik felén gyalog jöttem. Tudni akartam hogy jól vagy e....azaz...Ancaran akarta én..én csak elhoztam ide"
"ühüm..." Vigyorgott a nagyúr Mairon mentegetőzésén, karját lejjebb engedve, megkapaszkodva a fiú vállában. Így kényelmesebb volt valamivel, még mindene fájt a méregtől, de nem is akarta elengedni. " Egy fürdő jólesne" bökte ki végül csukott szemei mögül, úgy érezte menten visszazuhan abba a borzalmas céltalan álomba, de nem tehette, le kellett küzdenie a mérget és felkészülni Manwe seregeire...
" Még, nem ismerem ki magam itt, merre vigyelek? Elkészítem azt a fürdőt, ha ez az óhajod. Gyere, segítek felállni. " segítette fel lassan, de magabiztosan Melkort, nem hagyva, hogy elessen." fogjalak, vagy meg tudsz állni a lábadon? "
"lehet egy darabon elkér a segítséged....de senkinek nem mondhatod el!" támaszkodott tanítványára és kézjelekkel mutatta merre is kell menni. Innen meglepően közel volt Melkor hálóterme és fürdője. Mairon elcsodálkozott mind a háló mind a fürdő méretein. Az ő egész szobája elfért volna Melkor ágyának helyén... A fürdőben nem is dézsa hanem kész medence volt, amiben kényelmesen 2-3 személy is elfért. Odasegítette urát a széléhez és leültette, míg a fürdőt előkészíti. A Kis Ancarant ekkor vette a bátorságot hogy felmásszon Melkorhoz, félt hogy rá is dühös lesz Ungoliant tette miatt.
Mairon előkészítette a fürdőt az uranak, majd féloldalasan elfordult, hogy megvárja, míg belemegy. Az obszidiánnal díszített kardmarkolatán támasztotta a kezét, közben várta a férfi további parancsait, de egyszer csak megfordult és féltérdre ereszkedett a sebesült Melkor előtt.
" Melkor.....fogadd el szolgálataim és hűségem. Rendelkezz velem, Nagyuram" hajtotta le a fejét az ifjú tanítvány, majd megemelte és belenézett bátran a férfi szemeibe.
A nagyúr a tőle jelenleg telhető legbüszkébb tartásával elvette a kardot, ami most az ő kezében sötétté és valamiképp élesebbé, szilánk szerűbbé vált. Végig a fiú szemébe nézve bólintott és a kardot egyik majd a másik vállára helyezte.
"Elfogadom a szolgálatod, valahai Valari Mairon. Tanítványommá fogadlak, az idők végezetéig. Ígérem mindenre megtanítalak, amit csak tudnod kell."
Ezzel visszanyújtotta az elvarázsolt kardot, amely mostantól csak gazdájának engedelmeskedett és megégetett bárki mást, aki megpróbálta megfogni.
"első parancsom, indulás a vízbe!" Kacsintott, az ismerős kacér vigyorával, és maga is elindult, hogy megmártózzon végre a forró fürdőben, amiben a balrogokat kivéve, bárki másnak leégett volna a bőre. Útközben ruhája egyszerűen köddé vált, mintha nem is létezett volna. - ezt meg kell tanulnom- suttogta magának Mairon, még mindig a földön térdelve.
Levette a csizmáját, majd levette magáról a köpenyét amihez a csuklya tartozott és a férfi felé fordult.
" Melkor..... soha nem foglak elhagyni " tette hozzá Mairon a gondolatait, amiket bátran meg mert osztani a férfival.
Soha nem árulom el őt - biztosította magának is, majd levette magáról az összes ruháját és az enyhén hullámos haja takarta csak a mellkasát. Kissé zavarba hozta a helyzet, nem tagadta, és belelépett a forró fürdőbe és nyakig elmerült benne.
Mairon kicsit szégyenlősen fészkelte be magát a Melkorral ellentétes sarokban. Mestere kényelmesen elnyúlva, fejét és karjait
Mairon kicsit szégyenlősen fészkelte be magát a Melkorral ellentétes sarokban. Mestere kényelmesen elnyúlva, fejét és karjait a medence peremén pihentetve élvezte a víz melegét. Látta a félhomályban, hogy mosolyog. Nem akarta magát elbízni, de azt feltételezte az előbb mondottak miatt. Közben azon kezdett el képzelegni, mi lenne ha közelebb menne hozzá, csak egy kicsit, vagy ha megérintené és....
"Vélhetően semmi, tekintve mennyire kimerült vagyok és sajog mindenem Ungoliant mérgétől"
Mairon összerezzent. Ő most...Ő most olvas a gondolataiban?!
" Ilyet soha többé ne csinálj! Ne olvass a gondolataimban! Az a magánszférám! " ugrott fel a sarokból Mairon és mint egy hisztis gyermek, lefröcskölte Melkort a forró vörös anyaggal.
Szemtelen, azért mindennek van határa! Tünés a gondolataimból, Melkor!
Melkor kacagva nézett fel tanítványára, aki abban a pillanatban visszaült a kádba, hogy eltakarja magát valamennyire.
Füstölögve fröcskölt még egy adagot mestere szemébe a vízből és karba tett kézzel duzzogott a medence közepén. A víz hullámzani kezdett körülötte és erős karok ölelték át úgy, hogy hiába próbált kiszabadulni vagy legalább megütni.
"Máskülönben honnan tudnám, hogy őszinte vagy velem?" kérdezte a vala egészen magához húzva őt.
" Úgy, hogy esetleg bízol bennem. " motyogta a vörös ifjú, abbahagyva az ellenkezést Melkorral. Ellazult a kezei között és harciassága ellenére, a mellkasához simult, de olyan volt akár egy darab fa, zavarában. Nyelt egyet, ahogy a sötét úr szemeibe nézett - milyen mély és szép a szeme - gondolta, majd azonnal azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hol fog aludni ő...
" Nem szokásom...de...benned mégis bízok..." suttogta Melkor, közben igyekezvén kizárni a karjaiban tartott fiú gondolatait. Nehezére esett; majd alkalmasint el kell magyaráznia neki, hogy szinte üvöltözi magából felé őket...
Szerencsére tudja hogyan hallgattassa el szüntelen kattogó elméjét.
Elengedte Mairont, de csak annyira hogy szembe fordítsa magával, és magához rántsa és ajkait az övére tapassza. Egy kezével hajába túrt, másikkal derekát fogta át, hogy ne tudjon elmenekülni - elvégre ez az eszelős maia bármire képes...
Mairon szemei hatalmasra tágultak a valától kapott csóktól. Az egész teste megint fellángolt, mint Aule műhelyeben, a kezeit pedig Melkor vállára csúsztatta, hogy ott pihenjenek meg. Már nem remegett a közelségétől.
Csak lassan hajolt el, elhúzódva a forró ajkaktól, de így is a közelében maradt.
" Ez is benne van a szolgálati szerződésben?..." tette fel elhalkuló hangon a kérdését Mairon.
Melkor egyik szemöldökét felhúzva meredt Maironra. Mindenre számított csak erre nem.
" Most komolyan ez érdekel?"
De biztos ami biztos nem húzódott el és kezeit se vitte sehova, sőt, finoman próbálta egészen közel húzni magához. Szórakoztatónak találta, hogy amerre a keze járt a bőrén, ott kis lángocskák futottak végig a világos bőrön és a víz körülöttük forrni kezdett, a helyiség pedig lassan egy nagy gőzfelhővé kezdett változni.
Mairon dühében, indulatosságában és jelen esetben zavarában viselkedett így, de észre sem vette már, ha lángra kapott.
" A....dárdád bököd " motyogta halkan, elvégre úgy is kiolvasta volna a gondolataiból azt, hogy magában össze vissza beszél, de még mielőtt felelhetett volna neki a vala, viszonozta neki az előbbi csókot, sokkal hosszabban, a karjaival átfonva közben Melkor nyakát és vállait.
Mégis mit csinálok? Miért csinálom?....de nagyon jó.....gondolta közben és a vágyat kezdte érezni. Vágyat, Melkor iránt, most már biztos volt az érzés valódiságában.
" Pihenned kellene. Elkísérjelek a szobádba? "
"Emlékszel az első találkozásunkkor tett ígéretemre?" Kérdezte Melkor egy veszedelmes vigyor és gyengéd nyakharapás kíséretében.
Mairon visszaidézte első napjukat, a beszélgetést, amikor visszafeleselt a valának és az...
A fiú nagyot nyelt, de ő legalább ugyanannyira kívánta mesterét, így nem ellenkezett mikor Melkor felkapta és elindult vele a hálóba...