Straight outta Angbang

43

  Miután elérkezett a reggel, Aule azonnal Manwë tróntermébe vette az irányt. Akik mellett elhaladt; el se tudták képzelni mi lelte a hatalmas valát, aki a szokásosnál is idegesebbnek tűnt és loholva rohamozta meg a termet.Manwe hatalmas trónján ült, Varda pedig az eget kémlelte az ablakból, mikor a valák kovácsa belépett. A vizek ura, nyugodtan kortyolta az estéről maradt bort, de mikor a terem ajtaja kicsapódott, majdnem kiejtette a kezéből.
" Manwë! " rontott be Aule.
" Barátom, minden rendben? " kérdezte Manwë .
  Aule olyan lendülettel rontott be a nag, terembe, mintha háború lenne. A valák egy része már ott gyűlt, szerettek ilyenkor napokig ünnepelni, élvezni egymás társaságát. Orome kedvese mellett eszegetett, most a falat is megállt a szájában a döbbenettől.
"nagyon sajnálom, de ez nem várhat! Lehet el sem fogjátok hinni amit mondani fogok!" lihegte a rohanástól kifulladva.
Mikor meglátta hog, Ulmo is még itt van a palotában, megkönnyebbült. Ő majd tud neki segíteni. Az említett érdektelenül, mérgelődve tért vissza reggelijéhez.  
" Egy nagyon különös álmot láttam. Vagyis, nem is álmot. Melkor babonázott meg valahogy és láttatott velem dolgokat" kezdte a magyarázatot Aule.
Ulmo már vigyorgott is, és élénken figyelt. Ezeknek agyára ment a föld, gondolta magában.Többen is felfigyeltek az imtént, Irmot meg oldalba bökte Nienna, hogy figyeljen már oda.
" Szóval azt állítod, hogy a fivérem megbabonázott téged. Mondd Aule, mit láttál, ami ennyire felzaklatott téged?" tette háta mögé kezeit Manwe és körkörösen járkált, szeme sarkából Aulet figyelve 
  "nos.. Öhmm... Melkor és Mairon... Hát... Ti nem láttátok! Elképzelni se tudjátok milyen pajzánságokat művel az a szerencsétlen fiúval!" fakadt ki Aule, hát csak őt aggasztja ez az egész?
 Orome letette villáját, elment az étvágya is.
"ezt nem hiszem el..." sóhajtott fel, hát nem tud ez másról beszélni?
Ulmo vidáman kuncogott, míg asszonya vádlón lepisszegte, hogy viselkedjen.Manwe abbahagyta a járkálást, és szemét lehunyva nagyot sóhajtva fordult vissza a kovácshoz. 
  " Szóval....pajzánságokat..." pislogott Varda.
" Nem lehet hogy rémálmod volt?" folytatta Nienna, de Ulmo magabiztosan megszólalt.
" Figyelj, Aule.... nem lehet, hogy valahol... igazán a szíved mélyén.... Te féltékeny vagy Melkorra? "  
  Páran elfojtottan kuncogtak a kérdésre, Yavannát ismét az ájulás környékezte, nemrég érte utol rohanó urát.
"mit? Nem!! Higgyetek nekem, Melkor volt, biztosan dühíteni akar vele! Vagy félrevezetni! Mentegetőzött szinte füstölő fejjel a kovácsmester.
" Aule, biztos vagy benne hogy nem csak egy lázálom? "Kérdezte finoman Manwe. Már csak az kell, hogy kovácsa háborút indítson, mert féltékeny nagy hatalmú bátyjára.
Este, Vána és Nessa kuncogni kezdtek összebújva, látva a hatalmas vala verejtékező homlokát és zavart, de kissé dühös tekintetét. Eltolta maga mellől az asszonyát, akinek lába szó szerint a földbe gyökerezett és hallgatta, ahogy a vala indulatosan Manwe ellen szól.
" Nem lázálom!! Higgyetek nekem, láttam amit láttam! Melkor....Mairont..ő...!! "
Ulmo a szemét forgatta.
" Azt hiszem, én hazamegyek. Köszönöm a vendéglátást, Manwe..."
" Itt mindenki megőrült. Először Melkor, aztán Aule..." csóválta a fejét Orome.
"ugyan, barátaim, maradjatok csak." szólt utánuk Varda, és meg is indult hogy a magas Ulmot megállítsa.
"Drága Aule... Kérlek, hagyd békében fivéreméket. Minek küldene neked ilyen álmokat? És ha még így is van, ez is csak bizonyítja, hogy igazat mondott. Érted viszont kezdek aggódni..." és finoman a paprikás kovács vállára tette a kezét Manwe.
  " Értem te ne aggódj! " rántotta el a vállát Manwe keze alól és fortyogva hátat fordított a valának.
 Lépteitől zengett az egész palota, ahogyan kiviharzott a hatalmas ajtón, amit be is vágott maga után. A falak visszhangoztak és rezegtek, a szomorú Yavanna pedig nem győzött bocsánatot kérni a férje viselkedése miatt.
" Elég kapós ez a maia...nem gondoljátok? " emelte meg az ezüst boros serleget Ulmo és elvigyorodott.
  Aule még a lépcsők alján is hallotta a nevetést. Nem veszik komolyan, ez igenis aggasztó esemény. De majd ő utánajár ennek az egésznek!Manwe nehéz szívvel ült vissza trónjára; hát mi a fene folyik itt? Melkor is meglepte ezzel a vallomással, de hogy még kovácsáról is ilyesmi derül ki! Szánta Yavannát, akit felesége próbált vigasztalni. 
  Eközben Angbandban, egy csapatnyi ork gyakorolt a hatalmas udvaron, Azog felügyeletében. Ancalagon mellette pihent meg, csak szemével kísérve végig az orkok ügyetlenkedését, míg Morgoth és tanonca valahol a palota belsejében időztek el. 
" így ni! " tett le íróasztalára három nagy könyvet Mairon, majd elfújta az arcába lógó rakoncátlan vörös hajtincset, ami össze vissza lifegett a szeme előtt.
Egész Angbandban, a hálótermet kedvelte a legjobban. Itt nyugalomra lelt,, ezért gyakrabban tanult itt, mint a könyvtárban tehette, amit Ancalagon rendszerint átrendezett szárnycsapásaival.
Melkor az asztal másik oldaláról figyelt. Beleegyezett, hogy segít a fiúnak a könyvek értelmezésében. Egyre nehezebb olvasmányokat keresett elő magának, sokat még Melkor se látott. A célja leginkább Manwe idegesítése volt a könyveinek elorozásával.
" Ez itt micsoda? " mutatott rá az egyik bordó kötéses könyv belsejében lévő rajzra, ami leginkább egy rúnára hasonlított, bár talán egy fára. A fiú nem tudta értelmezni, de kíváncsi nagy szemeivel óvatosan méregette. Minél tovább nézte, úgy érezte, a rajz mozog, majd egyszer csak kéken világítani kezdett, mintha megfagyott volna.
"Nézd, ez a fa...az előbb virágzott és most megfagyott!!"
 Mairon szeme teljesen felcsillant, ahogyan nagy nehezen el tudta olvasni azt, ami oda volt írva. Fa, mi virágzik, majd elhal, így látta, de gyorsan megértette és megtudta mi az, ami elpusztítja a fákat. A hideg, a jég, az örök hó, amitől az emberek úgy féltek, mert nem jött termés és éheztek, majd elhaltak. Azonnal egy ötlete támadt ezzel kapcsolatban.
" Melkor, figyelsz te rám? " mosolyodott el a fiú, felvonva az egyik szemöldökét. Kíváncsiságában az asztalra könyökölt és teljesen belemélyedt az olvasmányba, legalábbis ezt mutatta, de szeme sarkából a fekete hajú valát figyelte. Nehéz döntés, melyikre figyeljen?....
  Melkor a másik régi könyvbe merült el. Figyelte közbe Mairont félfüllel, de nagyon lekötötte amit talált. Az aiunokról szólt, a kezdetekről. Talán Manwe irathatta le a maiakkal a történetet, esetleg Mandos, de Melkorban emlékeket ébresztett. Hiányolta azt az időszakot, még mielőtt megláncolták. Szabad volt, hatalmas, azt tett amit csak akart.
Sok mindent talált, amit fivére eltitkolt előle, a föld mélyére rejtett lényekről, amiket réges-rég teremtett. Talán azok is felébredtek a törpökkel együtt és megkereshetné őket. 
  " Nézd! Itt valamit futótűzről is ír! Háh! Már tudom is, hol fogom elsőre alkalmazni ezt! " nevette el magát akaratlanul is a fiatal varázsló és elgondolkodva a szája szélébe harapott.Előbb megsüsse vagy megfagyassza e az embereket?
Túl nehéz döntés volt....
Észrevette azonban, hogy Melkor belemélyedt egy másik olvasmányba. Kíváncsian odalépett mellé és az asztalra könyökölt, beleolvasva jó maga is a könyvbe, de aztán kiegyenesítette magát és a bal kezével rátenyerelt az asztalra. Két hatalmas farkasa az ajtóban aludt, tőlük az orkok is féltek, nem mertek volna belépni a hálóterembe és megzavarni őket.
" Tartsunk szünetet?" kérdezte Mairon, megfordulva, immáron szemtől szemben állva a valával, kezeivel pedig az asztal szélébe kapaszkodott.
Egy egyszerű varázslattal eltüntette magáról a ruháit, csak egy kis tógát varázsolt magára, de az is csak csípőtől lefelé, térdig takarta el őt és egy aprócska részt a fehér bőréből. A többit, a tűzvörös fürtök fedtek le.Egy nagy aranytál volt az asztalon, rajta rengeteg szőlővel, melyek közül egy szemet a maia letépett és Melkor szája elé tartott. 
  Morgoth kissé hátrakapta a fejét a szőlőre. Elméjében éppen a valák seregével harcolt, hogy ne láncolják meg és a szőlő valami másnak tetszett hirtelen a szemei előtt. Meglepetten nézte végig a mellette ácsingózó Mairont - mióta állhat itt? Valami halványan derengeni kezdett arról, amiket csacsogott.
"Futótűz??" Kérdezte érdeklődve, ami azt illeti ez tényleg jól hangzott. 
Átnyúlt az asztalon a vaskos könyvért és gyorsan átfutotta. Igen, ezt felhasználhatnák, persze kicsit grandiózusabb verzióban.
" Futótűz és pusztító fagy. Ezeket találtam. Ha gondolod, nézd át te is, de át fogom tanulmányozni az egészet. Melkor, kérdezhetek valamit? Mikor...háborúztatok és leláncoltak...milyen érzés fogott el téged?" kérdezte, mintha csak belelátott volna egy pillanatra a vala szemébe, vagy csak a szeméből tükröződtek vissza a gondolatai és a dühe.
A maia leült a hatalmas ágy szélére, hogy ne zavarja őt és csak onnan figyelte Melkort.
  A vala előrehajolt és az asztalra könyökölt. Homlokán ráncok jelentek meg, ahogy elkomorodott az emlékektől.
"Nem tudom, hogy írhatnám le neked... Dühöt, csalódást, fájdalmat...magányt..." Próbálta összeszedni gondolatait, de valóban nem tudta elmondani. Hogyan is lehetne? A fiú is szinte kirekesztett volt otthonában, de az meg se közelíti azt amit ő élt át. Igazság szerint rajta kívül még senki nem élt át hasonlót. 
 " Ha nem akarsz róla beszélni, nem kell, Melkor" mondta neki Mairon, kis aggodalommal az arcán. A vala reakcióit mindig örömmel figyelte meg, de volt, hogy bánattal, főleg az ilyen pillanatokat. Legszívesebben gyengéden átölelte volna és sose engedte volna el őt,Habár nem tudta, mit is élhetett át pontosan - hisz ki érthette volna az egész Ardán?! - a magányt, el akarta törölni az emlékezetéből.
  Még egy kis ideig bámult maga elé, pont ugyanúgy ülve, mint előtte. Szeme sarkából észrevette a maia aggódó tekintetét; nem hagyhatja, hogy miatta legyen rossz kedve. Felkelt hát a székről és az ágyhoz sétált. Letérdelt a fiú elé, hogy a szemeibe nézhessen. "régen volt, és volt bőven időm megszokni a helyzetet" Próbálta elviccelni a 3 koron át tartó rabságát, egy szomorkás vigyorral az arcán. Különben sem hagyhatja, hogy nyomot hagyjon rajta, hiszen ő a valák leghatalmasabbika, Arda ura. 
Mairon össze kellett hogy szedje a bátorságát, hogy így, imádott ura arcába nézzen, ugyanis látva a vala szomorúságát, egy forró könnycsepp csordult ki a szeméből. Nem akarta, hogy többé magányban és kitaszított, megvetettként kelljen élnie, ha más nem is, majd ő ott lesz mellette mindig és a magányban töltött sötét éveket, jóvá teszi. Ezerszeresen szidta Manwe nevét, amint felállt az ágyról és a gyengéd kezeivel megérintette a vala hátát, a homlokát pedig az övének döntötte, összekulcsolva őt testével, forró szeretettel melengetve őt. Egy szót sem szólt. Cselekedete többet ért ezer szónál is.