Straight outta Angbang

41

Mairon, Angbandban maradt, míg Melkor a valák társaságában mulatozott. Azzal kezdte a napját, hogy két hatalmas váltott farkasával körbejárta az erődítményt, s az orkokat ellátta feladatokkal. Egyre jobban félték és tisztelték a varázsló fiút, akinek a tüzes szeme bejárta az egész palotát és mindent látott, így engedelmeskedtek, nem mertek volna másképp tenni.
Ancalagon az udvaron időzött el, kémlelve a tájat és repülést gyakorolt. Magasra még nem tudott szállni, de gyakorlat teszi a mestert, mondta neki kétlábú barátja, aki figyelte is egy ideig a palota egyetlen sötét erkélyéről.
Miután befejezte Angband eligazgatását, a kovácsműhelyébe ment, onnan pedig nem jött elő. Az ajtót magára csukta, hogy senki se zavarhassa meg gondolataiban. Minden egyes kalapácsütéssel levezette a feszültséget, az orkok pedig akik hallgatóztak, folyamatosan hátráltak és elszaladtak, Mairon úrfi csapásainak hallatán....
Melkor reggelig maradt Valarban, személyesen csak fivérétől és Vardától köszönt el. Még egyszer utoljára megnyugtatta őket, hogy jelenleg tökéletesen elégedett az életével Angbandban, és elindult haza. Szerette volna elkerülni a makacsabb valákat, mielőtt nagyon kérdezősködnek. Mihamarabb vissza akart térni otthonába, 'egyetlenéhez'.
Orkok susogására tért vissza Angbandba és arra, hogy a két hatalmas farkas a füleiket behúzva fekszenek az udvaron, összebújva. Amint meglátták Melkort, csóválni kezdték a farkukat, de csak a nagyobbik pattant fel, hogy pajosan körbeszaladja a gazdáját és urát.
" Üdv itthon, nagyúr! " hajlongott előtte egy alacsony termetű ork, kezében egy hosszúkás bottal, amivel nem is oly rég fejbeverte a mellette álló nagyobbikat.
Nem mertek közvetlen Melkorra pillantani, csak a lábára, de azt igazi talpnyalókként tették.
Egyszerű kézmozdulattal adta tudomásukra, hogy észrevette őket - attól meg nem érdekelte. Az már annál inkább, hogy a farkasok vajon miért lapítanak idekint. Talán Mairon rosszkedvű lenne? Már kérdezte volna, hogy merre van a hadúr, amikor meghallotta a műhely felől jövő hangokat. Hátasát elvitette az odaszaladó istállómester orkfélével, ő maga pedig azonnal a zaj irányába sietett.
Mairon órákat töltött el a műhelyében, senkit be nem engedve oda. Az orkok kíváncsian nézték az ajtót, a nagyobbik farkasa is csak kapargatta azt. Egy ideje, nem jött hang már onnan, azonban Mairon nem hagyta el a műhelyet. Újra csörömpölés töltötte meg, de Mairon, sehol....
Az ifjú, elaludt a nagy munkába, arra se kelt fel, hogy az egyik polcról leesett pár kelléke. A falnak dőlt, felpakolt lábakkal, széttárt karokkal, egy ronggyal a fején és szunyókált, de elég mélyen.
Melkor megelégelte a várást. Se kopogásra se dörömbölésre nem nyílt ki a hatalmas duplaszárnyú ajtó. Letette szilmariljait, hogy besurranhasson árnyként a réseken.
Odabent már vidáman lépkedett az elszenderült Maironhoz. Végül csak elaludt egy keveset, nevetett magában. Mellé lépett, lehajolt az asztaoon megtámaszkodva lábai mellett, és másik kezével lassan felemelte a rongyot az alvó maia fejéről.
Furcsa mód, erre szinte azonnal kinyitotta a szemeit. Talán azért, mert megismerte a vala kellemes és szeretett illatát, vagy pedig a szeme sarkából már látta őt. Annyi biztos, hogy imádott urának sunyi mosolya láttán jó kedve lett. Kecsesen felállt - már amennyire tudott - majd kiegsenesedve nekitámaszkodott, kicsit megszédülve az üllőnek, ami oly forró volt, hogy egy ork kezéről azonnal leégette volna a húst, de neki meg sem kottyant. Legbelül, a gondolataivan ugrált Melkor láttán, de nem akarta ezt rajongasszerűen kimutani, pedig nagyon boldog volt hogy végre visszatért, s remélte, ezt a vala nem olvassa ki a gondolataiból, de a nyakába akart ugrani.
Elengedte az üllőt majd szemöldökvonogatva megszólalt.
" Nocsak, megjöttél? Már azt hittem Valinorban maradsz. Milyen volt az ünnepség?"
Melkor kicsit nagyobb lelkesedésre számított - jó ideje betartotta igéretét, nem  kutatott a másik fejében. Látva a maia visszafogottságát, ő is kicsit hivatalosabb hangnemben maradt.
"ugyan miért maradtam volna ott?" kérdezte a karjait keresztbe fonva maga előtt.
" Hm nem is tudom....jobb a koszt? " vigyorgott majd a vörös haját a füle mögé húzta, arca pedig azonnal kipirult. Túl jóképűnek látta a valát, ez pedig mindig megmutatkozott az arcán, levetve az álcáját, amivel nyugodtnak akarta magát mutatni. Nem sikerült, ujjhegyei lassan már pislákoltak és lángolni kezdtek, lebuktatva ezzel őt.
" Én....örülök, hogy visszajöttél és ily hamar....Elrendeztem ám mindent! Sárkányok etetve, tanítva. Orkoknak feladatok kiadva, elvégezve! Gothmog sem henyél, minden karban van tartva pont úgy ahogy kell! " húzta ki magát és felemelte a jobb mutatóujját.
Melkor nem bírta tovább a komoly arcot, imádnivaló volt tanonca megfelelési kényszere a kisfius zavarával vegyítve. Elmosolyodott és széttárta karjait, jelezve, hogy megölelheti végre.
A maia csak ezt várta. Izgatottan a vala nyakába ugrott és szorosan magához ölelte őt, ujjait a fekete hajába fúrva és pár perc néma csendben való ölelkezés után szólalt csak meg újra.
" milyen volt Manwënál, Meleth nîn? "
A kérdésre feltörtek a sötét úrban az emlékek az előző estéről és nevetésben tört ki.
"látnod kell, erchamion nin, elhiheted nekem!" És tovább kacagott ölelve a maiat. "De valami kellemesebb helyen kellene megmutatnom" Komolyodott meg kissé, a másik szemeibe nézve. Igazság szerint nem csak az emlékek felidézése miatt szeretett volna átmenni máshova a műhelyből.
" Várj egy pillanatot " mosolyodott el a maia " Hunyd le a szemeid, van számodra egy meglepetesem"
A maia izgatottan elrejtett valamit a háta mögött, huncutul hátralépve, nehogy a vala meglesse, mi van a kezében.
A vala pimasz vigyorával az arcán kicsit még kukucskált, de mikor Mairon vádlón nézett rá miatta, behunyta szemei. Kezeit maga elé tartotta, mint aki meg akar valamit fogni a levegőben, bár fogalma se volt most mégis mekkora ajándékot kap. Türelmesen várta a meglepetést.
Mairon egy igazán apró tárgyat tett bele a vala kezébe, majd izgatottan bólintott és hozzátette, hogy kinyithatja a szemeit. Fekete obszidiánból kovácsolt a vala gyűrűs ujjára egy erős, hatalmas gyűrűt, ami a kohó tüzes fényében meg is csillant. Az ifjú elmosolyodott, haját a tarójánal pedig ujjai közé húzta, zavartan, remélve hogy elnyeri ura tetszését. Ezen ügyködött az elmúlt órákban a műhelyében.
Melkor szemöldöke összerándult a meglepetéstől, hogy milyen könnyű kis valamit tett a kezébe maiaja. Még mindig ráncolta homlokát a gondolkodástól, miközben lassan kinyitotta szemeit hogy megnézze azt a kis valamit. Most meglepés ült ki az arcára -  egy gyűrű? Két ujja közé fogta az egyszerű, de mégis gyönyörű darabot. Forgatta és a fénybe tartotta, úgy nézegette ajándékát. Felhúzta ujjára, ahova tökéletesen illeszkedett, és ámulva figyelte ahogy kis írások kezdenek el felfényleni rajta körben. Egy varázsgyűrű!
Melkor megszólalni se tudott a meglepetéstől és csodálattól; még a kezdetekkor próbálkoztak ilyenekkel az első tündék, mikor tanítgatták őket a fémek megmunkálására és Aule kimondottan megtiltotta mind a maiaknak mind az elfeknek a készítésüket.
" Remélem tetszik. " mondott ennyit csak a mosolygós maia, majd azonnal megragadta a vala csuklóját és árnyékká változott, akárcsak ő, így seperc alatt a hálótermükbe vándorolhattak. A vörös ifjút már furdalta a kíváncsiság és alig várta, hogy meglepett arcú ura elmesélje neki milyen volt Manwë ünnepsége.
A hálóba érve visszavette alakját, majd megállt a kis medence előtt s egy rántással levette magáról köpenyét.A köpeny végigcsusszant a kecses vallakon, az izmos karjain, majd a földön landolt, a maia pedig belelépett a lávával feltöltött medencébe.

Melkor csak pislogott az eseményekre, de a meztelen maia látványa azonnal észhez térítette. Szintén megszabadult holmijától és a fiú után sétált a medencébe. a széléhez húzta magával Mairont, h ott nekitámaszthassa a hátát a peremnek kényelmesen; míg a maia az ő nyakába és vállaiba kapaszkodva tartotta ott magát.
"Nagyon tetszik, köszönöm" Mosolygott vég nélkül, tényleg nagyon örült a kis ajándékának. Még nem volt benne biztos, de úgy tűnt jó hatással volt rá, a fájdalom a nyakában és a vállaiban megszűnni látszott.
"készen állsz a nevetésre?" Kérdezte felvidulva, a valákkal töltött vacsorára célozva.
Mairon varázslatokkal ruházta fel a gyűrűt amivel meglepte az urát. Valóban tiltott dolog volt, de ezt a tudást, még Manwë könyvtárából szerezte, mikor Aule maiája volt. Erről, sosem beszélt senkinek.
" Persze! " lelkendezett, ujja köré csavarva egy fekete tincset.
Izgatottan várta, mit fog neki mondani a vala a vacsoráról, de ahogy ismerte, kő kövön nem maradt valinorban, így elképzelve, mi történhetett, már vigyorgott is.
Melkor megérintette a fiú fejét mind2 kezével és szemeibe nézve erőteljesen koncentrálni kezdett az este eseményeire. Nem akart magyarázkodni, az úgy se ugyanolyan, ezt tényleg látnia kell. Hamarosan emlékképek jelentek meg a maia fejében, de nem a sajátjai, hanem Melkoré. Egy kis ideig összevissza cikáztak a képek és a hangok, de aztán ő is próbált jobban odafigyelni és rendeződtek az események. Úgy látott mindent, mintha ő maga is ott ült volna Melkor mellett a vacsorán.
A maia nevetésétől kezdett visszhangzani egész Angband, miután az események rendeződni látszottak a fejében. Manwë arcának látványa rendesen beleégett az elméjébe,ahogyan a kíváncsi úrnők viselkedése is.
" Látom emlékezetes vacsora volt!" Nevetett Mairon, de az, ahogy beszélt róla, inkább mosolyt csalt az arcára és elégedettséget, főleg az, amikor a nagy vala bevallotta Manwëék előtt, mit érez iránta..." Manwë arca...és Ulmo! Aulét láttad? Hah! Megérdemelte! " vigyorgott az ifjú, visszafojtva a nevetést.
Mairon rég nem nevetett ennyit, de látva Melkor mosolyát, lassan lecsillapodott és nagy levegővételek között kifújta magát, bár az események újra és újra a fejébe szöktek.
Nem csalódott a kedvesében, kellő jelenetet rendezett a valák között...és azt se bánta, amiket róla mondott.
" Szóval...az egyetlenednek tartasz? " kacérkodott Mairon.
"ühüm...te kis tünemény" Nevetett fel Melkor ismét; neki ez volt a kedvence a sok badarság közül amit összehordtak a valák. Mairon mint tünemény. Akaratlanul is nevetnie kellett ezen. De azért egész közel húzta magához újra a maiat, aki nevetés közbe kissé eltávolodott.
" talán nem vagyok az? " vonta fel a szemöldökét és kényelmesen elhelyezkedett a vala ölében, két kezével megragadva annak a vállát. " Te hős szerelmes. Halljam Melkor, hegyezem a füleim, mondd az én szemebe is " kacerkodott, egészen közel hajolva egy széles vigyorral Melkor arcához.
"hát jó...be kell neked vallanom valamit..."sóhajtott szinpadiasan a vala "van valakim" és amennyire komolyan csak tudott nézni a maiara, annyira kellett volna nevetnie.
" Oh igazán? És ki a szerencsétlen? " húzta ki magát Mairon, meglehetősen kíváncsi arcot tettetve.
Melkor alig bírta megtartani komoly arcát, de némi felháborodást is tettetett mellé
"kikérem magamnak!" Dobta hátra átázott haját a válla fölött egy fejrándítással. " Egy gyönyörű, tüzes, okos és tehetséges, tüneményes teremtés" Mondta most szerelmes poéta arcát felvéve, pimaszul vigyorogva közben.
Mairon már kezdett volna teljesen ellágyulni a hallottakra, de megint elfelejtette kievl is van dolga.
"Nem hiszem, hogy ismered" Nézett kacéran a maia szemeibe.
" Igazán? Nagy kár érte, de ha már a vallomásoknál tartunk, be kell valljam, valaki meglehetősen ekcsavarta a fejem. " folytatta a játszadozást a maia, legszebb pillantását a valára vetve.
"óóó, igazán? Esetleg találkozhattam már vele?" kúszott a maia felé melkor meg-megvillanó szemekkel, kissé elmerülve a lávában, mint aki éppen becserkészi zsákmányát.
" Egy igazán különleges férfiról van szó. " folytatta Mairon " nála ...bölcsebbet még sosem ismertem. Sötét, babonázóan mély szemei vannak...a karja erős...puszta kézzel széttép egy vadat.... Palotában él és sokan lesik minden kívánságát, félik őt, a gyávák pedig csak sötét úrnak nevezik.... minden porcikámmal odáig vagyok érte, Melkor...ó, nem hinném...de megsúgom, ha hozzám ér....lángra lobbant...." érintette meg magának kéjesen a mellkasát és szemfogaival beleharapott az ajkába.
Melkor régebbóta játsszott efféléket, mint fiatal partnere. Már egészen a maia mellé érve, hirtelen felállt a medencében, teljes döbbenetet és csalódást tettetve, kezeit csípőre téve
"Kivel csaltál te meg engem?!" A láva folydogált le testéről, és még éppenhogy eltakarta becses testrészeit, haja teljesen arcába lógott, és így próbált meg komoly maradni a vörös hajú maia előtt.
Mairon erre teljesen ledöbbent és hatalmasakat pislogott. Elhitte volna amit mondott neki? Kétségbeesetten dadogott, összeszűkült pupillákkal.
" D...dehát én rólad beszéltem! " tárta szét a kezeit a maia.