Straight outta Angbang

3

 „Szeretném békésen elfogyasztani az ebédem, ha nem bánja, utána megtekintheti, nagy uram. " emelte fel a fejet a vörös férfiú, a haja pedig féloldalasan a vállára omlott, ahogyan az asztalon könyökölt az egyik kezével.
Szemmel tartotta a valát, majd beleharapott egy szőlőszembe.
" És akkor majd melyikünk füle fog kettéállni?" piszkálta már megint, pontosan ugyanúgy az asztalra könyökölve, mintha a tükörképe lenne. Láthatóan eltökélte, hogy ma is zavarba hozza, és most mindenki szeme láttára teszi ezt. Mairon szinte fortyogott mérgében, mikor Aule szakította félbe őket.
Rá sem mert nézni Auléra zavarában. Úgy erezte, minden maia rajta nevet Melkor nagyúr miatt és ez meglehetősen zavarta őt. Hallotta, hogy az egyik cserfes épp róla beszél.
"MAIRON!!!" térítette észhez Aule hangja.
Most már mindenki őt bámulta, Melkor is úgy meredt rá, mint aki nem érti mi ütött belé.
"Fiam, ide figyelj mikor hozzád beszélek, és ne ábrándozz már megint a gondolataidban!"
Mairon hallotta, h az előző lány, aki feltételezte, hogy csak a csinos pofija miatt kapta meg a munkát, felkuncogott ismét.
" Bocsásson meg, Aule nagyúr....mit is mondott?" Kérdezte halkan Mairon, beleharapva az ajkaiba es meg a bal füle hegye is lekonyult. - kinyírom-gondolta, féloldalasan Melkor felé pislantva.
"Azt kérdeztem, megmutatnád-e nekem a nyaklánc terveit, amiket Melkor öcsémnek készítesz?" Tette fel a kérdést, vélhetően már sokadszor a mester.
NYAKLÁNC?! Híretelen nem is értette miről maradhatott le, majd összeszedte gondolatait. Hát persze! Biztos ezt találta ki Melkor arra az esetre, ha Aule kérdezősködne.
"Pe-persze, uram...de amíg nem teljes a terv, nem szívesen mutatom még meg" Próbálta kimenteni magát. A lány hirtelen abbahagyta a kuncogást...
" Ám legyen, majd mutasd meg a kész terveket, Mairon fiam " mondta Aule, majd leült, hogy falatozzon még egy keveset.
Ezt a kellemetlenséget - sóhajtott fel Mairon, leeresztve megkönnyebbülten a vállait, majd észrevette, hogy Melkor nézi őt. Ez méreggel töltötte el az ifjú maiát, így erőltetett suttogással a valára nézett
" Jöjjön velem! " biccentett a műhelyre vezető folyosó felé, ahol az ebédidő miatt senki sem járt.
"Na de Mairon, most?! Épp most laktam jól!"
Tért vissza idegesítő flörtölő mivoltához a vala. Mairon szemeit forgatva elindult a folyosó felé, kérdésnek nem hagyva helyet. Melkor nyugodt léptekkel követve, de előbb észrevétlenül magához vette legkisebb, de annál veszélyesebb teremtményét a most már saját tányérjában horkoló lány asztalától.
Mairon fejében lejátszódtak az étkezőben történtek. A vala gúnyos viselkedsse, Aule, a nevető munkatársak. Még dühösebb lett, a szemei könnyesek zavarában, a feje pedig ködös, így észre sem vette, hogy egyszer csak holló képében felreppent és úgy szállt be a műhelybe. Mintha meg sem történt volna, leszállt az asztalánál és a kezeivel elhúzta - immáron saját képében - a leplet a félkész koronáról. Melkor azonban látta, amit látott.
A sötét hajú vala nem hitt a szemének. Sietve követte a hollót a műhelybe, és azonnal magukra zárta annak ajtaját. Ennek most és itt utána jár. Most már biztos volt benne, hogy nem egy egyszerű szolgáló maiat talált és abban is, hogy Aule is tud róla. Úgy érezte a maga szolgálatába kell állítania az ifjút; ilyen erős szövetségessel megkaparinthatja magának egész Ardát!
" Valamit az ebédlőben felejtettél" nyújtotta a fiú orra elé a háta mögül Ancarant.
A kis pók úgy érezte meg kell védenie gazdáját, így megcsípte a kuncogó lányt. Nagyon büszke volt magára, de gazdája könnyes szemei láttán elbizonytalanodott.
Mairon megtörölte a könnyes arcát, majd hagyta Ancarannak, hogy a vállára szaladjon. El akarta felejteni ezt az egészet és visszatérni a normál kerékvágásba
" Itt a korona. Megfelel? " kérdezte morcos arccal a valát. " vagy valami változtatást szeretne még rajta, nagyuram?"
Nem értette, hogy a vala miért zárta be a műhely hatalmas ajtaját, de nem vonta kérdőre őt, csak várta a választ és azt, hogy Melkor elsétáljon és békén hagyja őt.
" Ez az eddigi legjobb munkám" húzta a haját a füle mögé " remélem elégedett lesz vele, Melkor.
Melkor némán forgatta a koronát, rá se nézve. Végig Mairon arcát figyelte. Érezte, hogy most nem bánthatja meg és nem is idegesítheti fel...valami módon a bizalmába kell férkőznie....
"Igazán csodálatos, Mairon... ha nem bánod, megmutatnám milyen apró változtatást szeretnék" Várt a fiú reakciójára, sose volt jó az efféle érzelgős dolgokban, sose tudta mit is mondjon vagy tegyen, de nem akarta magára haragítani.
Mairon a falat nézte, majd felsóhajtva a vala fele fordult, mellkasa előtt összefont karokkal.
" Hallgatom, nagyúr " mondta neki, de azért az igazán csodálatos hallatán elmosolyodott, de csak halványan. Lassan lehiggadt és egy kicsivel nyugodtabban állt Melkorhoz.
" A 3 csúcsra majd 3 kő fog kerülni...igazán különlegesek, így, ekkorák „ mutatta meg a koronán a kovácsnak" Még nincsenek nálam, később fogom őket a helyükre illeszteni, amikor visszatérek Angbandba"
Mairon már jegyzetelte is magának az információt, de Angband hallatára összeráncolta homlokát. Sose hallott még róla.
"Az otthonom" közölte egyszerűen Melkor, arcának rezdülésére. "Mairon, kérdeznék tőled valamit..."
" Legyen, ahogy akarja. 2 nap múlva elkészül a korona es akkor viheti magával An..angba ...Angbandba. Mit szeretne kérdezni? " dőlt a falnak Mairon. Meglepte Melkor hirtelen váltása, legalábbis sokkal kedvesebbnek vélte a hangját és a beszédstílusát.
" Szeretnéd, hogy tanítsalak, amíg itt vagyok?" Kérdezte a lehető legkomolyabban, de mégis kedvességgel a hangjában.
A koronát még mindig a kezében forgatta. Még nem mondhatja el neki terveit, de ha a gondozásába veszi, amíg Ungoliant elég nagyra nő, talán kiismerheti a fiút.
A fiú szemei hirtelen felcsillantak, mégis bizonytalanná vált egy pillanatra, de a lehetőség igencsak csábítani kezdte. Valahol mégis aggódott...
" Szeretném...nagyon. De mi lesz ha Aule, vagy valaki megtudja? " kérdezte Mairon, beletúrva a hosszúra nőtt vörös fürtjeibe.
Az aggodalmának elvesztését Melkor szemeiben találta meg...
Ancaran Umgoliantra nézett Mairon válláról és kíváncsian figyelte az eseményeket.
Melkor letette a koronát és a fiú fölé tornyosult, ám most kicsit sem vélte Mairon fenyegetőnek. Sőt, amikor megérintette arcát egyik kezével, úgy érezte senki nem árthat neki. Megnyugvást és valami megmagyarázhatatlan erőt érzett, amitől furcsa mód szinte összerogyni érezte magát.
"Ne aggódj se Aule, se a többiek miatt. Ők az én gondom."
Úgy érezte megbolondult, a nem is olyan rég még szemtelenül kacérkodó vala most teljesen máshogy viselkedett. De miért? Mit akarhat tőle? Miért pont tőle? Mi van ha ez csak csel?...
" Ám legyen....de az én feltételeimmel! Éjfélkor gyere a szobámba és ne lásson senki. Nem szeretem, ha a rossz nyelvek a szájukra vesznek és sületlenségeket beszelnek. " lépett hátra Mairon majd kihúzta a haját a szeméből. " A korona meg hamarosan kész lesz. De az ebédszünet is véges, menned kellene. " mondta neki, sokkal közvetlenebb hangnembe a maia.
Valamiért, bizalmat kezdett érezni a vala felé, ha csak egy pillanatig is.
" Éjszakai titkos találkák? hm....tetszik!"
És íme, visszatért. Mairon csak a szemeit forgatta és sóhajtozott. Mennyen már!
"Akkor éjfélkor első lecke" kacsintott rá, de Maironelfordult tőle a jegyzeteibe mélyedve. Észre sem vette, hogy Melkor nem az ajtón ment ki, csak mikor a többiek dörömböltek, hogy engedje be őket. Természetesen a nap hátra lévő részében mindenki őt piszkálta, hogy kizárta őket... Pedig még az ál-nyakláncokat is meg kellett terveznie...
Két nyakláncot tervezett, meg is mutatta őket a valak kíváncsi kovácsának, aki nagyon büszkének látszott a fiatal maia terveitől. Senki sem fogott gyanút, a koronát pedig jól elrejtette, hogy még véletlenül se bukjanak le.
Este a szobájába fészkelte magát, nem tudva biztosra, eljön e Melkor. Kétségei támadtak, így kipillantott az ablakon, aztán gyorsan visszaült az ágyára, hátha pont akkor csöppen be megint, amikor a legkevésbé számít rá. A nyolclábú barátjára nézett, óvatosan megsimogatva a fejét, majd elővette a varázskönyvét, hogy ma is tanuljon valami újat.