Straight outta Angbang

13

"Hozzátok rendbe a kaput, és küldj ki orkokat foglyokért. A kohókban nem akarok senkit tétlenül meglátni! - Adta ki az utasításokat a sérült lénynek. Máskor ízekre tépte volna büntetésül a vereség miatt, de most minden katonájára szüksége volt, hogy legerősebb szövetségese ellene fordult mohóságában. Ki kell pihennie magát és mihamarabb nekilátni legújabb szörnyetege létrehozásának. Hatalmas lesz, nagyobb mint egy épület, a pikkelye bőre erősebb minden páncélnál; egy könyörtelen gyilkos, aki csak neki engedelmeskedik, senki másnak... Miközben átgondolta az utolsó apró változtatásokat is, visszakúszott ágyába; de nem tudott nyugodni, így hátát a falnak vetve bámult maga elé a sötétbe.
" Melkor " érintette meg a vala hátát Mairon " Gondolkodtam és...szeretnék kérdezni valamit tőled. " fordult felé, szorosan a hátához simulva a mellkasával, a bal kezét pedig a derekánál előrecsúsztatta, hogy megérintse a vele ellentétesen fekvő ura törzsét.
Melkor kissé megrezzent, annyira elmerült a terv részleteiben.
"kérdezz, Mairon..." Adta jelét, hogy figyel rá, továbbra is a fiúnak háttal fekve, bár most már kicsit megkönnyebbültebben érintésétől.
" Én...." szólalt meg félénken " Én is teremthetnék? Úgy mint te, nagyuram?" érintette a homlokát Melkor hátához. Kimondta....megkérdezte, bár tartott a válasz nemlegességétől
Erre már megfordult a nagy úr, és egy kis ideig szúrós tekintettel vizsgálta tanítványát, aki szemét se merte kinyitni még mindig ugyanúgy fekve mozdulatlanul- csak karját húzta vissza arca elé amikor Melkor megmozdult. Láthatóan tartott a választól, nem volt kétséges.
"Még nincs meg hozzá az erőd." Mondta ki a rideg tényt, várva, mit reagál a fiú.
" De..." dadogta csalódottan, bár számított rá. Azonban, ahelyett hogy gyengeséget mutatott volna, felült, annak ellenére hogy szúró fájdalom nyilalt a fenekébe. " Ne becsülj engem alá!! " vágta a valához, majd megsértve elfordult az ágy ellentétes végébe.- majd én megmutatom neki - gondolta. Bizonyítani akart a valának, hogy méltó társa....az egyetlen...aki a társa lehet...
Melkor fáradtan felsóhajtott, és hátradőlt az ágyon. Pár perc után könnyedén kinyújtatta karját a maia felé, és gondolatain keresztül kérlelte feküdjön vissza mellé. Nem akarta, hogy túl hamar esetleg elbízza magát tanítványa; de az nem jelenti azt hogy ne tesztelhetné képességeit.
A maia nem sokáig fortyogott. Megérintette Melkor karját és magabiztosan mellébújt, fölétornyosulva pár pillanatig, közben a kissé hullámos vörös haja lepelként eltakarta kettejüket. Csak nézte a vala arcát, majd lehajolt hozzá és az orra hegyére nyomott egy apró csókot.
A sötét úr csak elmosolyodott büszkén, és míg magához ölelte könnyű, meleg lepelt hívott elő maguknak. Ardán töltött első napjai óta, ezen az éjjelen (vagy már nappal?) aludt újra békésen, pihentetően.
Reggel, azonban mikor Melkor kinyitotta a szemeit, Maironnak csak hűlt helye volt mellette a hatalmas ágyán. Sehol sem látta a maiát, hiába tapogatózott körbe a fekhelyén, ő nem volt mellette.
Kisebb pánikroham környékezte, úgy pattant ki az ágyból, öltötte fel ruháját és indult el bejárni palotáját, hogy megkeresse Mairont. Ahogy egyre tovább kereste, egyre nagyobb félelem lett úrrá rajta. Elárulta volna?? Lehet valójában mégis Aule kémje? Hogy lehetett ennyire vak? Vagy talán csak képzelte az egészet? Elvégre Ungoliánt mérge hallucinációkat is okozhat. A sötét gondolatoktól bőre is szürkülni kezdett, így állt irtózatos trónterme közepén, haragját hagyva egyre jobban elhatalmasodni önnönmagán.
Azonnal neki kell látnia a sárkánynak! Lábától nem messze hevert a földön még mindig koronája - legalább a szilmariljai még megvannak. Felvette a köveik miatt súlyossá vált fejdíszt és a hirtelen megsokszorozódó ereje sötét árnyakkal és iszonytatos visító szellemalakokkal töltötte meg a csarnokot. A fájdalomtól, amit a lassan fejéhez égő korona okozott a palotát megrengető üvöltéssel látott neki a sötét anyagból megformálni egy hatalmas, csupafog, gyíkszerű lényt.
A palota beleremegett a férfi üvöltésébe, Mairon, aki egész reggel a lávafürdő melegét érezte, megrettent. Mi történhetett?
Kérdezte magától, majd gyorsan kipattant a medencéből, magára kapva egy uszályos fekete köntöst és a mestere üvöltésének irányába kezdett rohanni olyan gyorsan, ahogy csak a lába bírta. Mi van akkor, ha a méreg utóhatása ez? Aggódott a mestere miatt, ez pedig visszatükröződött az arcán.
Felszaladt a hosszú csigalépcsőkön, majd a trónteremben kötött ki.
Mikor megtalálta, el se akarta hinni amit lát. Árnyak, hangok cikáztak körüs körül, kavargó viharként, közepén egy sötét alak, fején 3 izzó fény. A kavargó sötétség lassan alakot kezdett ölteni a karjait magasba tartó mestere előtt, és Mairon döbbenetében hátralépett, amint meglátta a trónterem tetejéig felnyújtózó lényt. Reszketve nézte végig, amint teste betölti a termet. Összetekeredve fért csak el, gazdáját, teremtőjét körbe véve. Mikor az utolsó megkínzott lélek is eltűnt a sárkány izzó szemében, Melkor összerogyott, és karjaival igyekezett megtámasztani magát.
"Glaurung" Mondta ki szinte suttogva, mire a gyík urára tekintett és forró gőzt fújt ki orrlyukain.