Straight outta Angbang

39

Egy kicsit még figyelték ahogy jóízűen falatoznak, majd Melkor megindult a lépcsők felé. Átöltözéssel és fésülködéssel se törte magát, így talán még zavaróbb látvány lesz az emberek számára.
Mire leértek újra, a barnahajú fiatal férfi belehalt sérülésébe - várható volt, jegyezte meg magának Melkor. Ismét kuncogott egy kicsit, amikor eszébe jutott hogyan is hagyta el a lábát. Mindkét férfit 1-1 pofonnal térítette magához.
"Remélem kipihentétek magatokat, elég sok megbeszélni valónk van" Kezdte a 'társalgást' illedelmesen, egy piszkavasat kézbe véve a parázsból.
Mairon kényelmesen elhelyezkedett, és úgy figyelte a két férfit, akik életben maradtak. Vörös haja belelógott az ijesztően lángoló szemeibe, ezzel találta magát szembe az egyik lény, aki azonnal kapálózni is kezdett, de persze hiába.
" Mit akar tőlünk, szörnyeteg?! "
" Vigyázz a szádra!! " mordult rá azonnal Mairon.
"szeretnénk, ha mesélnétek nekünk arról a 'faluról' ahonnan jöttetek....oh, és személy szerint én rátok is kiváncsi vagyok" Mosolygott az idősebbikre a vala, miközben a forró vasat a fiatal lábához érintette. Sistergett az érzékeny bőr a vas alatt és a fiú fájdalmasan felkiáltott.
"Hagyd őt békén! Nem mondunk el neked semmit!!" Kiabált erre a férfi. Féltette a fiát, de valahol érezte, hogy jobb ha ennek a két lénynek nem árul el semmit.
" Igazán nagy kár. Nem kellett volna erre vadásznotok. De, felajánlok egy alkut a válaszokért cserébe. Megszabadulhattok kínjaitoktól.... békében. Nyugalom, csak kíváncsiak vagyunk! " mosolygott és mézes mázosan szólt a maia.
A vörös hajú szerette nézni, ahogyan Melkor vallatott, mindig feltüzelte vele, nem mellesleg tanult is valami újat a harci technikák és varázslatokon kívül. Kínzást, amiben bármikor örömét lelte. A koronája, amit a balrogok készítettek neki, most is a fején volt, rajta a szem pedig tüzesen villogott a fiatalabbik emberre, bár ő, Melkort figyelte a szeme sarkából.
" Ha nem, szívesen behívom a sárkányom. Látom összeismerkedtetek..."
"Kiváló ötlet!" lelkendezett Melkor, a fiú haját fogva éppen. "Meg kell mondani, úgy néz ki páran közületek egész kellemes látványt nyújt..." Végigmérte a fiút, végigsimítva annak mellkasán és hasfalán, akinek minden erejére szüksége volt, hogy ne kezdjen el sírni félelmében.
"Mit gondolsz Mairon, el tudnánk vele szórakozni?" Kacsintott rá a maiára élvezve az apa dühét, aki most is kellemetlen jelzőkkel illette őket. "Utána apránként odaadunk belőle ezt-azt Ancalagonnak."
" Azt hiszem tudom, mely testrészét vághatnánk le elsőre." Nyalta meg Mairon a vala nyakát, jelezve arra, hogy mire is gondolt.
Furcsállotta, de ízlett neki ma az ifjú vére és szívesen kóstolt volna belőle még, de most másért volt itt.
" Fajtalankodók!! " mordult fel erre az ember férfi, rettenetesen feldühìtve ezzel a maiát....
Előre lépett, és elege lett a finomkodásból. Megragadta az idősebbik arcát és égetni kezdte a forró tüzével, ügyelve arra, hogy ne ölje meg őt.
Melkor megvárta míg társa elengedi a halkan szenvedő férfit. Bátor volt, ezt nem tagadhatták, de láthatóan a fia volt a gyengepontja. Közelebb lépett hozzá, hogy egészen a szemébe nézhessen.
"csupán csak annyit kell tenned, hogy elkezdesz beszélni, a csinos kis fiad 'érintetlen' marad" Súgta vészjóslóan. Kezdte dühíteni a makacssága, és ha az kell a szeme láttára fogja megrontani és elevenen megnyúzni a fiút.
"Hajlandó vagy beszélni végre?" Lépett vissza a fiúhoz, ismét megragadva annak copfba kötött haját.
" I-igen...." dadogta az idősebbik férfi.
" Nagyon helyes  " ült le Mairon és végigmérte az embert, várva, hogy nagyura feltegye neki a kérdéseit. Az ifjabbikra a világ legborzalmasabb tekintetét vetette, az pedig meg sem mert nyikkanni.
" Mit akar tudni, Morgoth? " kérdezte az ember, megszólítva a sötét nagyurat ezzel. A vörösre rá se mert nézni, legbelül félt attól, hogy újra meg fogja őt égetni...
"Mindent...milyen messze van a falu? Hányan vagytok? Van-e serege az embereknek, királya, fegyverei, kapcsolatban vagytok-e a tündékkel....egy szóval mindent" Az utolsó szavakat már szinte sziszegte ahogy lassan vigyora tovább szélesedett félelmetes szörnyalakjába. Nem hitt a férfinak, de ha igazat is mond nyomatékosítania kellett benne a tudatot, hogy nem a levegőbe beszélt. Hátrarántotta a fiú fejét mintha meg akarná csókolni, ám valójában villás nyelvével kihúzta a fiú nyelvét annyira hogy le tudja harapni.
Elengedte majd ellépett mellőle hogy apja elé köpje a kiharapott húsdarabot. A fiú most már hangosan zokogott a fájdalomtól, köhögve a saját vérétől ami a szájából ömlött. Öklendezve köpködte és próbálta fejét lógatva kifelé folyatni a szájából.
Mairont feltüzelte a vér, de nem akart a mocskos ember ajkaihoz érni, Melkorén kívül senkiéhez sem!
Így, szélesen vigyorgott csak és hallgatta azt, amit az ember mondani kezdett.
Ezek a lények még teljesen kezdetlegesek voltak, nem is rég ébredve tudatra, azonban királyul már volt, gőgösek, akár a tündék, de sokkal könnyebben és hamarabb haltak meg, erre az ifjú maia magától is rájött már. A falu, két napi járóföldre esett és viszonylag kevesen éltek ott, százan, ha igen, de ha egy falu van, akkor több is, talán még városok is, de erre  a vadász, nem tudott pontos választ adni nekik már.
" A tündék pedig....nem épp a legjobb barátaink. Néhányuk kedves, gyógynövényt hoznak a faluba, de a többi...megvetnek és elkerülnek bennünket. " tette hozzá, egyre fáradtabban. Mairon unta az idősödőt hallgatni, így felpattant és vicsorogva a férfihoz lépett, várva a vala reakcióját, de leginkább azt, hogy kionthassa a nyomorult életét." Engedjetek el minket....azt ígértétek, ha beszélek, elmehetünk innen...." kezdett el már a férfi is könnyezni.
Mairon vigyorgott és várta az Egyetlen utasításait, akinek engedelmeskedett.
Melkor elgondolkodva hallgatta a férfit, majd mikor az könyörögni kezdett megunta az egészet.
"engedd el őket" Sandított Maironra, aki már alig várta, hogy kivégezhesse őket. A kijáratnál lévő székre ült le, hogy onnan nézze végig mit tesz velük - biztos valamelyik ork hozta ide, szörnyen lusták. Ő is várta hogy vége legyen és egy kis pihenés után elinduljon Manwe kastélyába.
A fiatalabbal akarta kezdeni a maia, hogy még az eddiginél is jobban felhergelje az öregebbiket. Úgy tett, mintha el akarná engedni a fiát. Eloldozta, bizalmas arccal tekintve felé, az pedig azonnal a földre rogyott, kúszva és mászva a kijárat felé indulva, mint egy csótány.
Mairon gyomorszájon rúgta őt, mire az a nyirkos falnak csapódott és összehúzta a lábait, a maia, pedig vihogott az egészen.
Lehajolt a nyomorult emberhez, hosszú körmeivel felszántva annak testét, összekarmolva, had vérezzen el egyedül a sarokban. Lassan tette, de az utolsó vágást, a nyakánál kapta, hogy végleg elpusztuljon. Az idősebbik következett.
" A fiam!! A fiam!! Te szörnyeteg.. megölted a fiam! "
" Elengedtem, ahogy ígértem. " hajolt közelebb az emberhez, megragadva annak láncait és meglökte, hogy himbálózni kezdjen a falon.
" Ki vagy te?! "
" A nevem, Mairon, ember...." válaszolt neki a maia, majd egy hosszú vasrudat fogott a kezében. A férfi, háromszor beleszúródott, ahogyan himbálózott a falon, de a halálát nem ez okozta. Valami újat akart kipróbálni Mairon, így ahogyan ma Melkor megégette a szarvast, ő is az emberre lehelt, a bőr pedig lassan leégett a csontjairól.
Elégesetten húzta hátra a hajzuhatagát, majd Melkorra pillantott, aki az egészet végig nézte.
"Mindig tudod, hogy tüzeld fel az embert" Kuncogott az ajtóban és egyik kezét felé nyújtotta, hogy csatlakozzon hozzá. Büszke volt rá, és mérhetetlenül örült, hogy egy ilyen társra talált. Napról napra veszedelmesebb hadvezér lett belőle, de ami talán még fontosabb napról napra jobban kötődött hozzá a vala. Sötét volt, akárcsak ő maga; és bármikor számíthatott rá.
visszatértek a hálóba, a tetemek eltakarítását az orkokra hagyták. Valószínűleg meg fogják őket enni. Melkor elnyúlt a kényelmes, puha párnák közt. Most vette észre hogy megint fáj a nyaka és a válla, jól esett levenni róluk a terhet és átengedni magát a kényelemnek.
Ezeket pedig már szeretett Maironja elől sem tudta elrejteni. A maia elfeküdt ura mellett, a kezeivel pedig gyengéden, de kellő erővel megnyomkodta a fájó pontokat a vala nyakán és vállain, hogy ezzel is örömet okozhasson neki.
" Mikor indulsz Manwehoz? " kérdezte a kényeztetés közben.
Melkor hálás volt ezekért az érintésekért, ennek jeleként finoman átölelte a maiat és elismerően hümmögött.
"amint kipihentem magam, pont eleget fogok késni" mosolygott két sóhaj között, amiket a sajgó pontok megtalálása okozott.
" Ha akkor mész, mikor alszom, talán nem rángatlak vissza! " mosolyodott el a maia, majd kicsit erősebben folytatta a ura vállának kényeztetését. " Siess majd vissza, de ne hagyd nyugodni fivéred idegeit, ó, és Aulét sem. Bár láthatnám az arcát! " képzelte el az azonnal a maia. Nevetni kezdett volna, de két farkasa pajkosan berontott a hálóterembe és az ágy széle mellé feküdtek le, farokcsóválva.
"nem fogom, erchamion nin, nem fogom..."mormogta még melkor, és az álombazuhanás előtt maga mellé rántotta a maiat, hogy őt átkarolva aludhasson. Máshogy már nem is nagyon tudott.