Pain [TAEKOOK] /BEFEJEZETT/

-17-

A szülők is megérkeztek kicsivel később, így együtt izgultunk Taehyung élete miatt, közben kérdőre vontak miket is tettem, miért, és miért nem mondtam el. Minden tettemnek elmondtam a pontos indokát, mire csak a némaság volt a tökéletes válasz. Az egyik nővér jött ki a kórteremből, mire felkaptam lehajtott fejemet.

- Stabil az állapota, de még nincs magánál -mondta egy lapról olvasva a szavakat. 
- Magyarán kómába esett? -ráncolta szemöldökét Jimin.

- Olyasmi, csak nem olyan vészes. Egy-két héten belül felébredhet -zárta rövidre, majd kinyitotta előttünk az ajtót, és elsőként száguldottam be. Ott feküdt, bekötött fejjel, piszkos arca már meg volt tisztítva, így gyönyörűbb volt, mint szokott lenni. Az ágy melletti székre ülve kezembe vettem kezét, és arra hajtottam fejemet.
- Ne haragudj..-suttogtam kézfejére, majd egy puszit nyomtam arra,és vártam. Vártam, hogy rám emelje gyermekien csillogó szemeit, vártam, hogy puha vastag ajkait mosolyra húzza, és vártam, hogy a karjaimba omoljon. Vártam, hogy megtörténjen a csoda, és felébredjen. De nem tette. Nem nyitotta ki barna szemeit, nem mosolygott rám, nem omlott a karomba, és nem kelt fel. Azt hiszem 2 óra múlva, kiküldtek a teremből, ahol Tae feküdt, így könnyes szemekkel egy apró puszit nyomtam homlokára és kimentem. Anyáék már nem voltak ott, így egyedül vágtam neki a hazavezető útnak, miközben arcomról folytak le a könnyek.

- Te! -kiáltott mögülem Yoongi. 

- Nincs hozzád kedvem -mondtam ki, miközben megtöröltem orromat. Következő pillanatban már mellettem is termett, s a mellettem lévő falnak lökött. 

- Meg is halhatott volna! -kiabált arcomba, mire egy könnycsepp csúszott le arcomon, még a gondolatra is.

- Suga... én nem ezt akartam -mondtam erőtlen hangon.

- Mit akartál?! -kérdezte idegesen.

- Én... minden miatta volt. Kurvára beleszerettem, és azt akartam minden egyes pillanatát, és minden pillantását nekem szegezze. Nem akartam, hogy másra nézzen, mert Ő az enyém, nem akartam, hogy mással foglalkozzon. Csak velem. De ez lett a vége -mondtam végét már halkan.

- Most már senkire se figyel! Gratulálok te idióta! -mondta szomorúan, mégis inkább dühös hangsúllyal. Öklét megemelte, mire én csak lehunytam szemeimet, és vártam az ütést de nem kaptam meg. Félve kinyitottam fekete íriszeimet, s megláttam Suga könnyes arcát.
- Csak magadra gondolsz. De Taehyung nem csak a tiéd, nekem is nagyon fontos -mondta komolyan, miközben arcát egy könnycsepp szelte. Egy hirtelen mozdulattal karomba vetette magát, mire én bezártam azokat, s úgy öleltem magamhoz, az ugyanolyan megtört fiút, mint én. 5-10 perc telhetett el, s kivált ölelésemből, és megtörölte az orrát.

- Melyik kórházban van? -kérdezte szemét törölgetve, mire rávágtam a két sarokkal arrébb lévő intézmény nevét. Bólintott, majd én egy köszönés kíséretében haza mentem. Oda, ahonnan elüldöztem Taehyung-ot.

Taehyung szemszöge

Minden fehér volt, csupán a nagy semmi közepén voltam. Hunyorítottam a sok világosságtól, majd mikor szemem megszokta azt, felültem és körbenéztem. Sehol semmi, minden fehér. Hol van Jungkook? Beszélnem kell vele! Vagy hol van anya? Vajon meghaltam? A távolban egy nőt vettem észre, olyan volt mint azon a régi családi képen, mit az elhagyatott házban találtam. Fehér ruhája a földig ért, s kiemelte karcsú lábait, nyakában pedig egy fényesen csillogó nyaklánc tündökölt, ami haját emelte ki, ami sötétbarna volt, és a derekáig ért. A szél kicsit fújta azt, de nem hátra, sokkal inkább oldalra, bár a szellő nem volt érezhető a levegőben. Óvatosan felálltam, majd megindultam a távolba bámuló nő felé, aki miután elindultam, egyből rám nézett fekete szemeivel. Sötétbarna szemei pont olyanok voltak mint Jimin-é, míg arca inkább Jungkookéra hasonlított.