Pain [TAEKOOK] /BEFEJEZETT/

-13-

- Tae neked haza kéne menned -mondta Yoongi, miközben a kis falu központjában leültünk az ott lévő szökőkúthoz. 

- Yoongi nem! Megbeszéltük, hogy nem megyek, és nem piszkálsz ezzel! -kezdtem el hisztizni, bár magamban igazat adtam neki, hisz az még sincs rendjén, hogy csak úgy lelépek. 
- Jó, akkor mit akarsz csinálni? Aludjunk a padon, mint a csövesek? -kérdezte apró mosollyal az arcán, mire csillogószemekkel néztem rá.

- Még sose voltam csövi! -néztem rá izgatottan de a végére már mindketten csak röhögve ültünk le, a kopott, összefirkált, és eléggé megviselt padra. 
- Aludj -simogatta meg fejem, mire én ráhajtottam buksim vállára, és becsuktam szemeimet. - Mesélni ne meséljek neked? -nevetett fel, tovább simogatva hajkoronámat.
- Hülye -nevettem kicsit. Megöleltem Suga-t a derekánál, miközben Ő átkarolt, és így aludtunk el. Vagy legalább is én.

Reggel ugyanabba a szobában keltem fel, mint amit elhagytam este. Csak álmodtam volna? Yoongi hol van? Ugye nincs baja? De én mit csinálok még itt? Kezemnél felhúztam a pulcsit, és ekkor megláttam, a vadonatúj fáslit karomon. Fejemet fájlalva felültem az üres szobába, és körülnézve megállapodott a tekintetem az ágy sarkába ledobott Jungkook sapkáján. Hajamba túrtam, és ásítottam egy nagyot, majd benéztem a takaró alá, mi testemet fedte eddig, és meglepődve vettem tudomásul, hogy a pizsamámba vagyok. Akkor biztos álmodtam. Kintről egy kis nevetés hallatszódott, így fáradtan kicsoszogtam a nevetgélő társasághoz. Ott ült a konyhában Yoongi, a mostoha apám, anya, Jungkook, és Jimin. 
- Jó reggelt -köszöntem kicsit fáradtan, mégis meglepődve a kialakult szituációtól. 
- Jó reggelt drágám -mosolygott anya, majd megkerülte a konyhapultot és egy puszit adott homlokomra. - Yoongi hozott haza tegnap este, azt mondta találkoztatok, de te elaludtál a helyszínen -kuncogott kicsit. - Máskor szólj ha el akarsz menni valahova -mosolygott, majd a megterített asztal felé tolt, ahova leültetett, és mindenki követett minket. - Egyébként nagyon aranyos kis barátod van -mosolygott, mire csak azt vettem észre, hogy Yoongi anya válla mögül kibújik és önelégült mosollyal bólogatni kezd, így csak elnevettem magam, és neki láttam enni, ahogy Jimin-ék tették. Anya Suga-t is az asztalhoz parancsolta, így Ő is kénytelen volt enni, amit most az egyszer örömmel néztem, ugyanis az utóbbi napokban nem sokat evett. 

- És... -köszörültem meg a torkom. - Ti hogy aludtatok? -néztem anyáékra, bár az inkább anya mellett ülő Kook-ra voltam kíváncsi. 
- Jól -mondta anya, mire DongYul és Jimin is bólintott egyet.

- Jungkook? -néztem rá, mire csak felemelte fekete íriszeit arcomra. 
- Elment -mondta. Arcáról semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni, ahogy szemeiből se, teljesen közömbös volt. 
- Yoongi? -néztem rá, mire csak elnevette magát.

- Egész este téged cipeltelek -nevetett, bár tudtam, hogy ez csak a szülők előtt megjátszott nevetés, amit már én is több százszor bevetettem, ha épp nem akartam beszélgetni, vagy csak nem ez volt az igazság. Anyáék nevettek egy kicsit, és itt jöttem rá, hogy Yoongi mekkora egy jó színész is. Mindenkivel elhiteti, hogy minden rendben, megnevettet mindenkit, viszont anélkül, hogy bárki is látná a szétesett Suga-t, belül összeomlik, ami néha kihat a külsejére is. Miután készen lettünk anyáék azt javasolták, hogy haza viszik Yoongi-t, mivel a szülei biztos aggódnak már érte. Elköszöntem legjobb barátomtól, majd csak fülébe suttogtam egy 'Köszönöm'-öt. 
- Mire vannak a legjobb barátok te lökött? -suttogta apró mosollyal fülembe. Szorosabban öleltem barátomat, mire Ő is erősebben szorított engem, majd nagy nehezen elengedtük egymást. Ő kiment a kocsihoz, anyáékkal, én pedig elmosogattam a tányérokat, majd utána a szobába mentem ahol átöltöztem.

- Tae miért szöktél el? -ült le Jimin az ágyra, engem vizslatva nagy barna szemeivel. 

- Nem szöktem el -mondtam hajamat rendezgetve.

- Mindenkinek feltűnt, hogy elSZÖKTÉL. Ne játszd a hülyét! -háborodott fel. 

- Hagyjad már Jimin. Inkább azt sajnáld, hogy vissza jött -ült le Jungkook az ágyra, majd elfeküdt azon, és telefonját kezdte nyomogatni. 
- Jimin kimész egy kicsit? -néztem rá, mire az említett felállt, és elhagyta a szobát, maga mögött becsukva az ajtót. 
- Mi a baj? -néztem Jungkook-ra, aki csak unottan rám nézett.

- Semmi -vont vállat. 

- Látom...-morogtam orrom alatt, majd inkább én is kimentem. Ez gyors volt. Miután anyáék is visszatértek (egyébként ezt a kimaradó időt társasjátékkal töltöttem a telefonomon), anya kihívott a nappaliba, így én mit sem sejtve leültem vele szemben. 
- Mostanában Tae, valahogy nem vagy olyan jókedvű. Tudom, hogy nehéz hogy még nem voltak testvéreid, de mióta itt vagyunk egyre másabb a személyiséged, és nem jó értelemben. Ezért arra gondoltunk -nézett át vállam fölött a mögöttem álló mostohaapámra. - Hogy elküldünk egy pszichológushoz -mondta ki szemembe nézve. 
- Mi? Én jól vagyok, nem kell nekem pszichológus! -álltam fel mérgesen. 
- Taehyung ezt a te érdekedben tesszük -tette rá vállamra kezét a családfő, de én csak mérgesen lelöktem azt onnan. 
- Jól vagyok! -mondtam dühösen, mégis úgy éreztem bármikor elsírhatom magam. 
- Nem Tae, nem vagy jól! -emelte fel anya is hangját, és Ő is felállt. 

- De igen! -mondtam. 
- Add ide a kezed -mondta, és kezem után nyúlt mit én elrántottam előle. 
- Nem! -vágtam rá. 
- Taehyung! -szólt rám erélyesebben. Oda toltam elé jobb kezemet, amin szerencsére semmi nem volt, másik karomat, pedig próbáltam hátam mögé rejteni. 
- A másikat -mondta, mire megráztam a fejem. Elkapta onnan karomat, és erősen tartotta, így felszisszenve kaptam alkaromhoz kezem. Feljebb tolta pulcsim ujját, majd elkerekedett szemekkel nézte a bekötött területet, és már sejtette mit takar a puha anyagú fásli. Idegesen letekerte a fehér anyagot onnan, és arrébb dobta, majd idegesen nézte a nem kicsit megvágott alkaromat. - Te normális vagy?! -kiabált képembe, mire csak lehajtottam fejem, és kicsit oldalra fordítottam. A nagy kiabálásra kijöttek Jungkook-ék is, így szembe találtam magam Jimin aggódó, és Jungkook összeráncolt tekintetével. - Hogy jutott ilyen az eszedbe?! -kérdezte idegesen anya, miközben a karomat vizslatta. Előtörtek könnyeim, és mellkasomba ismét előjött a fájdalom, de most úgy éreztem valamivel megkönnyebbültem. Anya tovább folytatta szidásomat, míg arcomról csak potyogtak a könnyeim. 
- Hé -szólt közbe Jungkook, és mellém lépett. - Talán oda kellett volna rá figyelni, és akkor nem futamodik ehhez! -mondta Kook, majd kivette karomat anya kezéből. 
- Te ne szólj bele! Vagy talán te is csinálod?! -kérdezte anya idegesen Jungkook-tól, míg az említett, csak egy ölelésbe vont engem. 
- Nem. De nem gondoltál bele, hogy vérig alázzák a suliban, az apja elhagyta Őket, és még itthon is csak basztatják? -kérdezte Jungkook, anyához intézve a szavakat, miközben hátamat simogatta. 
- Jungkook vigyázz a szádra! -szólt rá a családfő, aki anya mellé állt. 

- Ilyenkor NEM az a megoldás, hogy jobban lecseszitek Taehyung-ot, hanem segítetek neki! -nézett dühösen a szülőkre Kookie. Én csak vissza húztam pulcsim ujját, és mellkasomhoz szorítottam alkaromat. Nem akartam, hogy ez legyen, csak már annyira fájt..
- Ő egy gyerek, nem lehet semmilyen problémája! -vágta rá dühösen anya. 
- Bele tartozik az osztály kitűnő tanulói közé, fent kell ott tartania magát, vagy ha nem össze-vissza piszkálják, megalázták a többiek előtt, és még itt is ez megy. Akkor? Tényleg nem lehetnek bajai 16 évesen? -kérdezte Jungkook szemrehányóan. 

- Az egyetlen dolga a tanulás, nem kell foglalkoznia a többiekkel, rá ér még azzal! -mondta az apuka. 
-De ha mindennap csak piszkálják? Hogy tekintsen el amellett, hogy fellökik a folyosón? Kíváncsian várom, hogy TE mégis mit tennél ez esetben! -állt mellém Jimin is. Az én hülyeségem miatt van most kiakadva mindenki. Gratulálok magamnak, ügyes volt Kim Mindent Elbaszol Taehyung!