Pain [TAEKOOK] /BEFEJEZETT/

-11-

Még pár percet álltunk ott némán, majd Jungkook is egy apró puszit adott a sírkő tetejére, s velem oldalán vissza sétáltunk a kocsihoz. Beszálltunk két oldalra, és bekötöttük magunkat, miközben a piros jármű elindult. Mivel a két fiú is zenét hallgatva ült mellettem, így én is arra jutottam, hogy lehet nekem is kéne valamit csinálni, mivel kínos a helyzet, hogy csak ülök és senkivel se beszélek. Elővettem telefonomat, ami Jungkook-ék készülékeikhez képest egy ősrégi mobilnak számított, majd márkátlan fülesemet csatlakoztattam a telefonomhoz, és én is átadtam magam a zenének. Hátradőltem az ülésen, miközben szemeimmel a tájat néztem, mi mellett elhaladtunk. Szemem sarkából a másik oldalon ülő Jungkook-ra néztem, aki az ablaknak döntött fejjel aludt, vagy csak gondolkozott, míg egy könnycsepp végigszelt puha arcának bőrén. Becsuktam a szemem és vissza döntöttem fejem ugyanabba a pozícióba, mert nekem fájt, ahogy Kookie szenved. Közel 2 órás út után, kiszálltunk az autóból, egy kicsit erdősebb, és dombosabb résznél, és bevittük a kis faházikóba a csomagokat. Én, Jimin, és Jungkook egy szobában alszunk, de csak egy ágy van, így mindenkinek együtt kell aludnia. Leraktuk a csomagokat, majd lementünk az étkezőbe, ahol megettük azokat a szendvicseket amiket anya indulás előtt készített.
- Jungkook, nem mentek el sétálni? -mosolygott rá anya, Kook-ra.

- De -vont vállat erőtlenül az említett, és Jimin-re nézett. - Jössz?
- Nem -rázta meg a fejét. - Fáradt vagyok -mondta majd felállt. Én és Jungkook a szendvics elfogyasztása után, felvettük cipőnket, és úgy indultunk el sétálni. Egy kicsi domb melletti részre vitt, ami mellett egy apró, alig haladó, kis folyó folydogált. Tele volt kövekkel, botokkal, és néhol szeméttel. Annak mentén sétáltunk, sőt én még néha rá is léptem egy kőre, és átugrottam egy másikra, akár egy óvodás. 

- Jungkook -szólaltam meg halkan, mellette sétálva.

- Igen? -kérdezte rám sem nézve.

- Tudod... amikor kicsi voltam, akkor hagyott el minket apukám. Nagyon nagyon szomorú voltam, és minden szülinapomkor, sőt még a fogtündértől is azt kívántam, hogy hagy kapjam vissza. És miatta kezdtem el focizni is, hogy majd ha híres leszek biztos kelleni fogok neki. De nem így lett. Ennek ellenére mai napig keményen dolgozok, hogy majd egyszer ha találkozunk lássa, hogy milyen erős kisfia is van. És... nekem nem volt ott senki. Anyát nem akartam felzaklatni ezzel, és barátaim már akkor sem voltak. Így csak magamnak maradtam, mégis dolgoztam -vallottam be. 

- Ez aranyos -mosolyodott el kicsit. - De ez miért tartozik rám?
- Hát.. tudod, minket apa elhagyott. Viszont a Ti anyukátok nem akart titeket itt hagyni, és ezt nem Ő választotta. És... neked ott van Jimin. Vagy ott vannak a barátaid. Te beszélhetsz erről velük, mert vannak támaszaid. És tudod... Apa engem nem lát, nem látja milyen keményen dolgozok. Viszont a Ti anyukátok lát titeket, és biztos Ő is azt szeretné, hogy erősek legyetek nélküle is,  és biztos büszke rátok így is. De tedd büszkébbé -mosolyodtam el. Némán hallgatott, majd egyszer csak megszólalt.

- Igazad van -bólintott. Elmosolyodva megálltam, mire Ő is megállt, és rám nézett.

- Megölelhetlek? -kérdeztem, mire kitárta karjait. Mosolyogva mentem oda hozzá, és öleltem át, miközben fejemmel mellkasába bújtam.

- Biztos neked is nagyon fáj -suttogta fülembe. Aprót bólintottam, és megteltek szemeim könnyekkel. Óvatosan felemeltem egyik mancsomat, és letöröltem a kósza könnycseppet, mire Jungkook erősebben szorított magához. - Apukád nem tudja milyen csodás ember mellől távolodott el -suttogta fülembe. Most ugyan Jungkook kedvének kéne rossznak lennie, mégis én éreztem úgy, hogy mindjárt szét szakad a szívem. - Taehyung -suttogott még mindig fülembe. - Sírni nem szégyen -mondta ki a szavakat, mire belőlem azonnal előtört a sírás. Erősen szorított engem karjaival, míg én pólójába fúrtam arcomat és zokogtam, néha számat beharapva. Egyik keze tarkómhoz csúszott, és közelebb húzott magához, míg  másik kezével derekamat fogta meg. Mikor megnyugodtam, mellkasom egyenletlenül fel-le mozgott, míg én szipogtam, és lihegtem kicsit. Mivel én sose tartoztam abba a kategóriába, akik szépek akkor is amikor sírnak, így csak jobban bújtam mellkasába. 
- Taehyung -szólalt meg fejemet simogatva. 

- Igen? -szipogtam, mire két keze arcomra csúszott. 

- Nézz rám -mondta, mire először ráztam a fejem, de nagy levegőt véve, kisírt szemekkel néztem Ő szemeibe. Mellkasunk már összeért, mire lábaim kicsit megremegtek. Az ég kezdett beborulni, viszont a nap ellenállt, és átsütött a szürkés felhőkön. Szemeimbe nézett, mire láthatóan nyeltem egy kicsit. Tekintetem ajkaira tévedtek, mik kicsit elnyíltak. Majd közelebb hajoltam hozzá, mire Ő is célba vette szájával számat. Ajkait enyéimre illesztette, majd lassan mozgatni kezdte azokat, mit én is készségesen viszonoztam. Nyelvével megnyalta alsó ajkam, és meglepődöttségemet kihasználva átcsúsztatta számba azt, míg én kezeimet Jungkook kezeire tettem. Egyszerre minden gyűlöletem ami eddig csak létezett iránta (amiből igen kevés volt) szerte foszlott, és és csak arra tudtam gondolni, milyen istenien csókol, és mennyire jól illenek ajkai enyéimre. Annyira elmélyítette csókunkat, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy alig van levegőm, ami nála se volt másképp, így kényszerültünk elválni egymástól. Homlokát homlokomnak döntötte, és mélyen szemeimbe nézett fekete íriszeivel, amikből nem tudtam kiolvasni semmit, csupán megmagyarázhatatlan csillogás látszódott bennük. Az idilli pillanatot a telefon csörgése zavarta meg, így Jungkook elhajolt tőlem, és elővéve a telefonját, fogadta a hívást. 

- Halló? -szólt bele. - Oké, megyünk -mondta a telefonba, majd letette azt. - Megyünk bevásárolni -mondta rám nézve, mire aprót bólintottam. Még mindig sokk hatása alatt voltam, hogy Jungkook megcsókolt engem. Vagy én Őt. Vagy mi egymást. Az út némán telt odafele, és a ház előtt megláttuk a többieket sorakozni, miközben éppen beszélgettek valamiről. Melléjük érve elindultunk velük a boltba, ami csupán 3 utcányira volt, így hamar oda is értünk. Belépve az üzletbe, megcsapott a légkondi, amit mindig is utáltam, így fintorogva léptem beljebb, és elvéve egy kosarat a többi közül, anyával tartottam vásárolni, míg a maradék három tag nézelődni ment. Miután megvettük a legszükségesebb dolgainkat, elvettem egy kis csokit az egyik polcról, amit a kosárba tettem, és a kasszánál összetalálkozott a két kis csapat. Segítettem kipakolni anyának, míg a többiek beszélgettek. Fizetést követően elpakoltunk, és a csokival kezembe hagytuk el az üzletet.

- Kérsz? -tartottam Jimin felé a csokit. 
- A-a -rázta meg a fejét. Miután megkérdeztem a két felnőttet is, jött Jungkook. Ő kicsivel hátrébb ment mint a többiek, így hátra mentem mellé. 

- Kérsz? -tartottam felé a felbontott édességet, mire kivette onnan az egészet, és szájába tömte, de csak addig, hogy a csokinak egy kis része kilátszódjon. - Héé! Én is ettem volna! -mondtam szomorúan. Megfogta karom, így megállított, majd kezét szánk elé emelte. Másik kezével megfogta tarkómat és közelebb húzott engem hozzá, úgy hogy a csokinak azt a kis részét le tudjam harapni. Ezt is tettem, de ezáltal adtam is szájára egy puszit. Mivel kicsit gyanús lehetett már elől, így gyorsan arrébb ugrottunk egymástól, és úgy mentünk. Nagyon fura lehetett a látvány, hogy én full vörös fejjel sétáltam, a tele szájjal rágó Jungkook mellett, akinek alig fért be a szájába az édesség. Elmosolyodva néztem rá, majd megforgattam szemem, mire sikerült leküzdenie torkán az egész csokit. Előre sétáltam a többiekhez, és vállam fölött átnéztem, hogy lássam Jungkook mit csinál. Megtörölte száját, majd rám nézett és mutatóujját szájára tette. Jungkook ne ilyen jelekkel fogd be a szám, hanem a tiéddel! 


Wow  :O Meg lett az 1K megtekintés *^*
Nagyon szépen köszönöm, sietek a kövivel :3