Táncos

IV. rész

Reggel nagyon fáradtan, kialvatlanul keltem fel, és túl gyanús volt, hogy az egész házban full csend volt. Nyugiban felöltöztem, megreggeliztem, és utána megnéztem az időt. 8:24.

Azt hitten, szívrohamot kapok. Villámgyorsan felkaptam a cuccaimat, majd kirohantam a házból, egyenesen a suliba. Nem gondolkodtam, így azt is elfelejtettem, hogy gyalog, gyorsabb tempóban egy óra az út a suliig. Járművel 40 perc. Rohanva, késve, táskával a hátamon? 15 perc.

A suliba berontva azonnal felfutottam a harmadikra, és beestem a terembe.

- Elnézést... ah... kéh... sésért... - lihetgem, miközben a helyemre battyogtam, de utána éreztem, hogy a reggelim visszakívánkozik, így egy "ki kell mennem" motyogással kirohantam a mosdóba, és hagytam, hadd könnyebbüljek meg. Jó sok idő volt, amíg minden kijött, de utána nagyon jó érzés volt megmosni az arcomat, mély levegőt venni, és inni egy kicsit.

- Candas... - szólított meg a tanár, mikor visszaértem.

- Elnézést kérek, csak tegnap rettenetes napom volt, és anyáék betegek... sajnálom - mogyogtam, miközben még egy kicsit fájlaltam a hasam.

- Rendben... - dünnyögött a tanár szemforgatva, majd folytatta a tanítást.

***

- Mi történt veled? - kérdezte a szünetben Leonard, miközben ebédeltünk. Egy falatot sem bírtam lenyelni, mert a kajára nézve a reggel jutott az eszembe. Tanulság: soha, de soha ne fuss 5 km-t táskával a hátadon!

- Hagyjuk... nagyon hosszú... - legyintettem, majd óvatosan a Leo mellett ülő Benre néztem, aki eléggé el volt foglalva a zabálással.

- Elég nyúzottnak nézel ki... - nyögte be Ben kicsit szarkasztikusan, én meg nem hittem a fülemnek.

- Leo, miért nem kérdezed meg Ben estéjét, tud jobbat mondani, mint én - vágtam vissza, mire az említett srác kezében megállt az evőeszköz. Óvatosan letette azt, majd elnézést kérve elsétált tőlünk.

- Istenem... mekkora egy idióta! - dőltem hátra idegesen. Ben persze, hogy meg van sértődve, a vak is láthatta rajta.

- Mi van vele? - kérdezte Leo értetlenül, mire megráztam a fejem, és sasszemet néztem a kajámmal, reménykedve abban, hogy megkívánom. Nos, egy falatot sem ettem.

A további órákon semmi nem történt, kivéve kémián, mert akkor Bennel voltam együtt egy kísérletnél.

- Ez gyönyörű - néztem a keletkezett anyagot elalélva.

- Jah... úgy nézed azt a kémcsövet, mintha egy csoda lenne... - dünnyögte Ben. - Vagy Ethan...

A névre felkaptam a fejem, és dühösen a barátomra néztem.

- Mi a bajod?! - kérdeztem idegesen, mire a tanárunk lepisszegett. - Szünetben ezt megbeszéljük!

Meg is beszéltük. Amint kiléptünk a laborból, letámadtam a fiút.

- Mi a franc bajod van Clums?! - soha, de soha nem szólítottam még a vezetéknevén. Rettenetesen dühös voltam rá, mert ilyet még nem csinált. - Mit csináltam?

- Odavagy a bátyámért... - motyogta szemforgatva, majd sértődötten elsétált.

- Ezt nem hiszem el - néztem a fiú után hitetlenül, és elindultam órára.

Mikor vége lett a sulinak, siettem haza, amint tudtam, mert őszintén aggódtam Anyáékért. Nagyon rossz állapotban lehettek, mert fél kilenckor nem voltak ébren.

- Anya! Apa! Minden oké? - rontottam be a házba, és ledobva a táskámat körbenéztem a nappaliban.

Mindketten a kanapén dőltek a két irányba, és nézték a sorozatukat. Nem akartam megzavarni az idillt, így halkan felmentem a szobámba.