Táncos

XXXI. rész

Az első egy hétben csak azt az egy koreót gyakoroltuk, és tökéletesítettük. Minden nap minimum három órát végig toltunk, aminek az eredménye egy durva izomláz, és folyamatos fáradság volt.

Azóta az incidens óta minden visszaállt az eredeti kerékvágásba. Lehet menni a medencékhez, a két fiú jóban van, és egészségesek. Kiderült, hogy semmiségen vesztek össze, csak mindkettejüknek nehezen indult a reggele, így attól váltak erőszakossá. Bár Ethan azóta sem vitt el a medencés randinkra, de nem említettem még meg neki. Apropó Ethan.

Nagyon sokat voltunk együtt ebben az egy hétben, és nagyon jól éreztem magam vele mindig, de mégis hiányzik valami... és ezt amikor elmondtam a lányoknak, akikkel egyébként máris egy nagyon szoros kapcsolatot alakítottunk ki ezalatt a pár nap alatt, azt mondták, hogy a csókot hiányolom, és az idő haladtával kezdek egyetérteni vele. Mert mindig, amikor ott lennénk, hogy zavartalanul tudjuk élni a magánéletünket, valaki megzavar minket. És ez kezd már gyanús lenni mindkettőnknek.

Emellett Jenie-vel felfedeztük a helyet, és valami fantasztikus az egész épület, a környezet, minden. Teljesen lenyűgözött minket, bár néha a barátnőm egy kicsit furcsa volt, de nem foglalkoztam nagyon azzal a kis ténnyel.

Épp a hétvégi értékeléseket kapjuk. Minden vasárnap lesz egy ilyen kisebb esemény, és aztán szabad program. Úgy döntöttünk a hip-hopos csapattal, akikkel mellesleg nagyon összemelegedtünk, hogy kipróbáljuk az előadótermet, azon belül pedig a színpadot, a hangszórókat, mindent. És meg kell mondanom, fenomenális volt.

Az akusztika tökéletes, a terem maga hatalmas volt, mi meg szavak nélkül megbeszéltük, hogy itt nagyon sok időt fogunk tölteni.

A koreónkat kezdtük el táncolni odafigyeléssel, igyekezve a legjobbat nyújtani, és sikerült is. Nagyon jól csináltuk, mindannyian éreztük, hogy ez most jó volt. Még pár mozdulatot csiszoltunk, megnéztük egymást egyenként, kijavítottuk egymás hibáit, és így sikerült a táncunkat a lehető legjobbra kidolgozni.

- Szép volt - nyögte ki két lihegés közt Tommy, mire elkezdtünk gratulálni a másiknak percekig, majd továbbmentünk a stúdióba, de azt csak meglestük, hogy hogy néz ki, milyen dolguk lesz a zenészeinknek, és hát... most durvábban fejezném ki magam, de a lényeg az, hogy jó dolguk lesz, nagyon jó.

- Akkor délután? - kérdezte Ann, mire bólintottunk, és mindenki szétszéledt. Én még visszamentem a szobánkba, ahol senki nem volt, így egy kicsit lepihentem. A fülest bedugtam, lehunytam a szemeimet és mélyeket lélegeztem.

Az időérzékemet teljesen elvesztettem. A gondolataim össze-vissza cikáztak, és én magam sem tudtam elkapni egyet, amin igazán tudnék agyalni. Végül egyet kihúztam a nagy csomóból, mégpedig azt, aminek a címe "Ethan".

A mai nap nem találkoztunk, de mindketten el voltunk foglalva, úgyhogy esélyünk nem volt összefutni.... pontosabban esélyünk volt, csak ő is a csapatával volt, én is... ahj, teljesen mindegy, a lényeg, hogy ma csak messziről csodáltam. Már maga az egy gyönyörű látvány volt, hogy csak ült, koncentrált, vagy épp nevetett, ami bearanyozta a napomat.

Emellett mi most megpróbáltuk párként, ahhoz képest semmit nem csináltunk együtt. Ironikus, nem igaz? Ő mit érezhet? Miért mindta, hogy próbáljuk meg? Miért nem keresett meg egész nap? Miért nem nézett rám? Miért, miért?!

Hirtelen felültem az ágyon, a telefonomat feloldva megnyitottam a Messengert, és írtam a fiúnak, hogy találkozzunk. Nem kellett sokat várnom, érzekett a válasz egy helyszínnel, és egy időponttal.

Elvigyorodtam, majd gyorsan felkapkodtam valami viselhető göncöt, és rohantam is a megbeszélt helyre. A kertbe mentünk, ott a padnál volt a találkozónk levajazva. Oda is értem, és figyeltem az arcokat, hátha köztük felfedezem Ethanét.

Pár perc várakozás után megérkezett a fiú, akit mosolyogva fogadtam egy öleléssel. Az illatát beszippantva éreztem a biztonságot és a szabadságot.

- Szia - motyogtam a mellkasába. Ő felnevetett, amitől azonnal hevesebben kezdett verni a szívem, de ahogy éreztem, neki is. Vigyorogva néztem csillogó szemeibe.

- Hát szia - puszilt homlokon, majd felült a padra, és megpaskolta mellettem a helyet, hogy én is helyet foglaljak. Meg is tettem, majd megigazítottam magamon a pulcsimat, mert egy kicsit talán alulöltöztem.

- Mesélj, hogy tetszik a hely? - nézett rám Ethan, mire elvigyorodtam, és mindent elmeséltem a fiúnak. Onnantól kezdve, hogy a csapat, a termeken keresztül a próbákig és a táncig. A srác folyamatosan mosolygott, majd bólintott.

- Neked? - kérdeztem a szemeibe nézve, amelyekben egy pillanat alatt el is vesztem. Azt észleltem még, hogy Ethan mondott valamit, de hogy mit, már nem tudtam koncentrálni. Csak a tengerkék szemeire, gyönyörű ajkaira tudtam gondolni, és a gondolatra, hogy most mennyire meg akarom csókolni. A nyelvemre haraptam, hogy visszafogjam magam, de nagyon nem ment.

- Candas, itt vagy? - kérdezte a fiú, miközben a kezét meglengette az arcom előtt. Megráztam a fejem, de a gondolataim még mindig egy dolog körül forogtak.

- Nem... - motyogtam, de közben a tekintetemet a szájára szegeztem. Csak bambultam azt a csodálatos szájat, és nem tudtam betelni a látványával. Ezt Ethan észrevette, ugyanis látványosan végignyalta az alsó ajkát, és utána beharapta. És ez volt az a pillanat, amikor elszakadt a cérna, és megcsókoltam. Egy pillanatig nem hittem el, hogy tényleg megtettem, de aztán arra lettem figyelmes, hogy Ethan elkezdte mozgatni az ajkait, így becsatlakoztam. Elmondhatatlanul boldog voltam, ahogy kint a hidegben, a padon ülve végre sok próbálkozás után sikerült is a csók...

Még percekig kint ültünk, és élveztük ajkaink lassú táncát. Nyelveink vadan játszottak egymással, míg forró szánk szinkronban mozogtak.

A karjaimat nyaka köré fontam, és úgy húztam magamhoz közelebb, míg ő a hátamat és a combomat simogatta. Fantasztikus volt.

A csókot egy, majd kettő, és még több követte, az időérzékünket teljesen elvesztettük, csak élveztük egymás társaságát.

Hirtelen megjelent mögöttünk valaki, és elkezdett értelmetlen dolgokat ordítani. Egyszerre fordultunk hátra, és egy zenész srácot láttunk meg.

- Ez Peter, és dobol - magyarázta Ethan, mire bólintottam, és ismét a fiúnak szenteltük a figyelmünket. Ott állt, és vörös fejjel kiabált egy számunkra ismeretlen nyelven. Egyikünk sem tett semmit, mert megijedtünk. Végül Ethan felpattant és a sráchoz rohant. - Haver, jól vagy?

- Smklpurtlehhh - hablatyolt Peter, mire a másik zenész nevetve megrázta a fejét, miközben intett nekem. Odasétálva segítettem neki beráncigálni az épületbe az érdekes állapotban lévő fiút, majd miután sok keresgélés után megtaláltuk a szobatársait, mélyet sóhajtva dőltünk neki a falnak.

- Ez fura volt - kuncogtan, mire Ethan is elmosolyodott, majd mélyen a szemembe nézett. Ennyi elég volt nekem, és nyomtam az ajkaira egy hosszú csókot. Ő jobban vigyorogva viszonozta, majd elköszöntünk, és visszamentünk a szobáinkba.

Ekkor még nem is sejtettem, mi fog történni a következő hétben.