Táncos

XXIX. rész

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. A levegő bennrekedt a tüdőmben, a torkomban meg hatalmas gombóc keletkezett. Pontosan tudtam, hogy Ethan mire gondol, és ezért ijedtem meg. Mert ennek a beszélgetésnek két végkimenetele van.

Egy: nemet mondd. Hogy ő nem érez semmit. Akkor jöhet a bőgés, a csokievés, és a depresszió. És a fiú arcáról azt tudtam leolvasni, hogy ez a lehetőség a valószínűbb. A másikat szerintem mindenki tudja.

- Khm... oké - nyeltem egy nagyot, majd Ethan szemeibe néztem. A legnagyobb bajom az volt, hogy semmit nem tudtam kiolvasni a tekintetéből.

- Nézd, sokszor találkoztunk azzal a helyzettel, hogy csókolózhatnánk, de valami, vagy épp valaki mindig megzavart... - kezdte mosolyogva, mire elvörösödve lehajtottam a fejem.

- Hát igen... - motyogtam, majd összeszedve az összes büszkeségemet igyekeztem a lehető legjobb formát magamra ölteni. Ami többé-kevésbé sikerült is.

- Viszont így megtudtam, hogy nem érzel közömbösen irántam - mintha a halálítéletemet mondták volna ki. Erre nem lehet jó választ adni. Ha tagadom, hazudok, Ethan szerez magának barátnőt, én meg rábasztam. Aztán ott van az az opció, hogy mondom, hogy ez így van, de akkor pofára eshetek, amiből megint az jön ki, hogy rábasztam. De szeretek őszinte lenni. Szóval csak bólogattam és próbáltam elkerülni a szemkontaktust a sráccal. - Én meg nem próbálkoztam volna be, ha közömbösen éreznék irántad.

- Mi van?? - kérdeztem hatalmas szemekkel, majd a számhoz kaptam, mert nem volt tervben az, hogy hangosan is kimondom. Nem hittem el, amit mondott. Ethan Clums érzéseket táplál az irányomba? Ami nem barátság? Nem hittem el. Túl szép volt ahhoz, hogy elhiggyem. Ethan túl jó pasi, nem akartam elhinni. De a szívem se, mert olyan hevesen dobogott, mint még soha.

- Figyelj, öhm... szerintem... - kezdte a tarkóját dörzsölve, ami olyan édes látványt nyújtott, hogy legszívesebben ott helyben kicsókoltam volna belőle a lelket is. De csak mosolyogtam. - Megpróbálhatnánk.

A szemeim óriásira nyílva bámulják a fiút, és a kezemet a szám elé kapom, azzal elfolytva a sikításomat, ami nem sikerül, mert beleordítva a tenyerembe Ethan nyakába ugrok, és a karjaimmal átölelve őt bújok hozzá a lehető legközelebb.

- Mit mondasz? - kérdezte nevetve a fiú, miközben magához szorít. Nem hiszem, hogy voltam bármikor is ilyen boldog. Egy híres, profi táborba bekerültem, a legjobb barátnőm itt van velem, a srác, aki hónapok óta bejön, azt mondja, próbáljuk meg egy párként.

- Próbáljuk - mosolyogtam, majd elnevettem magam. - De ehhez el kell vinned randizni...

Álljunk le. Mikor lettem ilyen bátor? Wow. Lenyűgöztem magam, de ahogy Ethant láttam, ő nem csodálkozott, csak vigyorogva bólintott egyet.

- Igazad van - forgatta meg egy kicsit a szemeit, és a homlokát az enyémnek döntötte. - Eljössz velem medencézni?

- Aha - bólintottam vigyorogva, és szorosan megöleltem. Nem akartam elhinni. Ethan és én. Én és Ethan. A rohadt életbe! - Viszont van egy dolog...

- Bármi - mosolygott, majd elkezdett visszafele húzni az ebédlő felé.

- Még ne mondjuk el... - kezdtem, mire a fiú halkan felnevetett, és magához ölelt.

- Nem is akartam, ez egy próba - kacsintott, majd intett a fejével, hogy menjünk vissza. Én még feltartottam az ujjamat, hogy még egy kicsit maradok, és a falnak dőlve átgondoltam a dolgokat. Szóval Ethannel most megpróbáljuk együtt, hátha lehet valami. A kezdeti tűz megvan hozzá, és ha rajtam múlik, soha nem múlik el. Ezt nem hiszem el... nem tudom elhinni... és Jenie-nek muszáj róla tudnia. Csak neki.