Táncos

XXXII. rész

- Na, srácok, ez a hét az improvizációról fog szólni - mondta Merilin, miközben mi bemelegítettünk. Reggeli után voltunk, bőséges volt, és lelkiekben felkészültünk mindenre.

- Nekünk kell impróznunk? - kérdezte Tommy, bár ez elég egyértelmű volt. Úgy tűnik, nem mindenkinek.

- Miért, szerinted kinek? - kérdezte Nina, majd nagyot sóhajtva megforgatta a szemeit. Mi a többiekkel jót mosolyogtunk a jeleneten, majd az edzőinknek szenteltük figyelmünket.

-  A koreóval mi lesz? - nézett Leora Ann, mire mi is érdeklődve néztünk a férfire.

- Nos, azt természetesen végigvesszük, viszont úgy gondoltuk Merivel, hogy újítunk, így a három órás edzésnek a fele a koreó lesz, a másik az impró - mosolygott Leo, mire egymásra néztünk a többiekkel, és bólintottunk. Legyen.

A gyakorlás gyorsan lement, szerencsére a csapat rendkívül lelkes, úgyhogy szabadidőnkben egy keveset foglalkoztunk a táncunkkal is.

Miután másfél órát pár perces szünetekkel letoltuk, tartottunk egy hosszabb pihenőt. Lihegve ittuk a vizeinket, miközben próbáltunk új erőre kapni.

- Jók vagytok srácok, így tovább. Nagyon tetszik a koreó a ti előadás-módotokban is - dícsért meg minket Merilin, mire csak bólogatni tudtunk, persze vigyorogva.

- Most jön az imprózás, úgyhogy talpra srácok és csináljuk - lelkesített Leo. Páran felálltunk, de a legtöbben vízszintesben maradtak. Ann éd Nina úgy döntöttek, felsegítik a többieket, én addig Andrew mellé mentem, aki szintén fekve érezte jobban magát. Mellé guggoltam és egy aprót csaptam a mellkasára.

- Mindjárt... - lehelte, mire halkan elnevettem magam, és felállva nyújtottam neki a kezeimet, hogy felhúzzam.

- Gyere, jó lesz. Utána mehetsz ahova akarsz - intettem neki, mire bólintott, és engedte, hogy felhúzzam.

Először egy lassabb számra kezdtünk el mozdulatokat csinálni. Később jöttek a gyorsabb dalok, volt olyan, ahol a tempó egyre csak növekedett. Összességében, jó volt egy kicsit úgy táncolni, ahogy mi szerettünk volna.

***

- Jenie, el vagyok fáradva - mondtam barátnőmnek, miközben a szobánkban feküdtünk csak ketten.

- Megesik az ilyen - nevetett, mire én is elmosolyodtam. - De most nem ez a fontos.

- Hanem? - könyököltem fel, hogy rá tudjak nézni. A lány vigyorogva harapta be az alsó ajkát, és akkor esett le. - Nem.

- Mesélj már valamit! - szólított fel egy kicsit élesen, mire hatalmasra nyíltak a szemeim. Nem volt megszokott ez a hangsúly nála.

- Jól van, jól van, nyugalom - nevettem. Ő csak megforgatta a szemeit és szó szerint lehajította magát az ágyára. Eleve azon volt, de olyan energiával csapta a fejét a párnába, hogy nekem fájt. - Nem szeretnél inkább te mesélni?

- Nem - mondta, mire összeráncoltam a szemöldökeimet. Jenie nem ilyen. Mindent megosztunk egymással, legyen az kínos, fantasztikus, szar, mindent.

- Jenie... - néztem rá, mire lassan rámemelte tekintetét és sóhajtott egyet.

- Oké. Szóval... - kezdte, de nem folytatta. Egy jó ideig még nyökögött, de egy értelmes szót nem volt képes kibökni. Kezdtem nagyon kétségbeesni.

- Jennifer... - felültem az ágyamon és jelentőségteljesen a lányra néztem.

- Figyelj, mindjárt ebéd, utána elmondom, oké? - kérdezte. Hangjában az idegességet és a kétségbeesést fedeztem fel. Meg persze azt, hogy hanyagolni akarja a témát.

- Rendben - én pedig hanyagoltam. De csak egy időre. Eddig nem viselkedett furcsán, nagyjából soha, ennyire legalábbis még nem. Megijesztett.

A szobatársaink lassan visszajöttek hozzánk, és együtt mentünk ebédelni.

***

- Gyere - ragadott karon Jenie miután befejeztük az ebédet. - Mennyi időnk van a délutáni órákig?

- Kábé 1 óránk - mondtam egy rövid gondolkodás után.

- Oké, akkor gyerünk.

Elmentünk a medencékhez, ott megtaláltuk a legeldugottabb sarkot, ahol leültünk, majd érdeklődve Jenie-re néztem.

- Nos?

- Mégsem akarom elmondani.

- Ezért rángattál ide?

- Candas, ezt én... nem bírom elmondani.

- De mondd már!

- De nem tudom!

- De tudod!

- De nem!

- De!

- Nem!

- De!

- Nem!

- Nem!

- De! Várj, mi?!

Ezután a tartalmas szóváltásunk után sikerült rávennem barátnőmet, hogy kibökje, mi történt.

- Nos, ennek a sztorinak több része van.

- Hallgatlak - mondtam, mire sóhajtott egy nagyot.

- Először is. Amikor eljöttem ebbe a táborba, volt egy kisebb vitánk Leonard-dal. Nagyon rosszul éreztem magam, ha nem is mutattam ki, de borzasztó volt. Nem keresett, én sem őt. Aztán... aztán egyik nap felhívott. Mondta, hogy ezt ő nem bírja, és hogy neki elege lett... és.... - csuklott el a hangja és elsírta magát. Nem akartam elhinni. Leo szakított volna vele? Pedig olyan édesek voltak együtt, annyira érződött rajtuk, hogy egy hullámhosszon voltak.

- Sajnálom Jenie - simítottam végig a vállán a lánynak, mire megrázta a fejét és mégjobban rákezdett. Kezdtem tényleg megijedni.

- Nem.. ne-nem csak ez a-a b-b-baj... - szipogott.

- Hanem? - kérdeztem, miközben közelebb ültem barátnőmhöz.

- Annyira szörnyű ember vagyok! - ordított fel, miközben levetette magát az ágyára.

- Mi történt Jenie? - kérdeztem idegesen. A lány sóhajtott egy mélyet, majd miután lehunyta a szemét, belekezdett.

- Emlékszel a srácra, akire mondtam, hogy mennyire helyes? Egy énekes - nézett rám, mire elgondolkodtam, majd bólintottam, mert eszembe jutott a fiú. - Én... én... megismerkedtem vele....

- Igen, és? - vontam vállat, mert Jenie nem akarta folytatni a történetet.

- Én... - a lány nem mert rám nézni, tördelte a kezét, és idegesen rágcsálta a száját. - Szörnyű dolgot csináltam....

- Mit, Jennifer? Mit?! - kérdeztem kezeimet ökölbe szorítva.

- Én lefeküdtem azzal a sráccal - mondta ki gyorsan, majd elsírta magát.

Olyan szinten lesokkolódtam, hogy a saját nyálamat elfelejtettem lenyelni. Szemeim hatalmasra nyíltak. Nem akartam elhinni. Az én legjobb barátnőm, a szende Jenie összefeküdt egy idegennel?

- Ráadásul... - folytatta, mire ránéztem. - Még akkor... szóval...

- Mondd már! - sürgettem éllel a hangomban.

- A válogatás napján történt - hadarta, mire elszakadt nálam a cérna.

- Hogy merted?! - ordítottam rá.