Táncos

IX. rész

- Ez lesz az! - ordított fel örömében Andrew, mire ott helyben összeestem. Vagy öt órája gyakoroltuk a táncunkat. Az edzőinktől elkértük egy videón a koreót, és azt gyakoroltuk. És már meghaltunk a fáradságtól.

- Ennyi.. ennyi - sóhajtottam, miközben fáradtan a fiúra néztem. Ő a térdein megtámaszkodva lihegett.

- Ennyi - ismételt meg. Hozzám sétálva felsegített a földről, majd megbeszélve a következő próbát, hazasétáltunk. Út közben a Trónok harcának a főcímdalát hallgattam, és közben végig mosolyogtam. Ugyanis erről csak egyvalami jutott az eszembe. Egyvalaki. Ethan. Őt semmivel nem tudom kiverni a fejemből. Belegondolva abba, hogy majdnem csókolóztunk... automatikusan elvigyorodtam.

Otthon mindent elintéztem, majd lefürödve és megvacsizva elaludtam.

***

Következő nap nem történt semmi különösebb. Sőt, hétvégéig azon kívül, hogy kínoztak minket a tanárok, mert hangosak vagyunk, nem történt az ég egyadta világon semmi. De eljött a péntek délután.

- Na srácok, ki merre? - kérdezte Ben. Egy kisebb körben álltunk: Ben, Leonard, Jenie, Ethan, és én. Azóta a kirándulás óta nagyon összemelegedtünk. Egy nagy csapatot alakítottunk ki, és nem mintha azelőtt nem lettünk volna jóban, de most csoportként erősödtünk meg.

- Passz, nekem nincs semmilyen tervem - mondtam vállatvonva.

- Ja, nekem se, nekem se - mondogatták a többiek.

- Akkor nálunk a helyetek - kacsintott Ethan, majd mivel mindannyian értetlenül néztünk, elmagyarázta nekünk, mit is akart mondani.

- Tudjuk, hogy még csak most kezdődött a suli, de mivel nyáron nen volt rá lehetőségünk, egy kicsit ki akarunk rúgni a hámból. Anyáékkal beszéltünk, és miénk a ház - vigyorgott Ethan, mire mi lelkesedve követeltük, hogy folytassa. - Az lesz, hogy összegyűlünk, én még hívtam az évfolyamtársaimból, és bulizunk egy hatalmasat!

- Helyes! - kiáltott fel Jenie, mire mindannyian elnevettük magunkat.

- Akkor ma hatkor, legyetek ott - mosolygott Ben, majd mindenki ment az útjára. Én is elindultam, majd három lépés múlva észleltem, hogy nem vagyok egyedül.

- Candas! - szólított meg a hátam mögül Ethan. Hátrafordulva találkoztam azokkal a gyönyörű szemekkel.

- Szia - mosolyogtam.

- Jössz, ugye? - kérdezte a fiú, mire nekem kihagyott a szívem egy verést. Ethant érdekelte az, hogy megyek-e. Csak szívrohamot nem akartam kapni.

- Még szép - bólintottam határozottan, mire ő egy vigyor kíséretében elsétált a másik irányba. Én még nem indultam el, csak néztem a távolodó csodát. A francba, ott kell ma lennem!

- Anya! Apa! - ordítottam hazaérve. A család nagy része a gépnél ült, és dolgozott, a kisebbik része pedig csak állt a nappaliban, és nézett.

- Mondd - motyogta Apa két kattintás közt.

- Ma lesz egy parti Benéknél, hadd menjek eeeel! - húztam el az "e"-t, miközben bociszemekkel néztem a szüleimre.

- Akkor a szülinapodat fáradtan, mosott szarként akarod tölteni? - el is felejtettem, hogy holnap leszek 17. Azta. Hogy repül az idő.

- Légyszii - kérleltem Anyáékat. Ők egy pillantással megtárgyaltak egymás közt mindent.

- Legyen, de holnap nehogy hisztizz bármi miatt - ugye, milyen jófej szüleim vannak?

- Köszii - öleltem meg mindkettőjüket, majd felrohantam a szobámba, tanultam, és elkezdtem a bulira készülni. Gyors fürdő, hajmosás, satöbbi. Utána jött a legrosszabb rész: a ruha.