Táncos

XXV. rész

A harmadik napra az énekeseket ígérték, vagyis egy részüket. Nekünk pedig be kellett jönnünk, mert a táncosoknak az eredmény hirdetésük volt beírva.

Odaérve az összes fellépő már ott volt, és így olyan idő volt, mint a kandallóban. Fűtött.

- Nos. Minden táncos itt van? - kérdezte hirtelen egy hang, mire a csapat elkezdtünk tapsolni, fütyülni, és ordítozni. - Rendben van. Szóval, meghoztuk az eredményeket, hogy kik kerültek be. Nem csapatokat fogunk említeni, hanem neveket, úgy könnyebb. A párosokkal kezdünk.

Annyira izgultam, hogy nem hallottam semmit az egészből, a fülem zúgott, és remegtem egész testemben. Izzadt a kezem, a szívem hevesen dobogott, és akkor, amikor meghallottam a hip-hop szót, egy pillanatra azt hittem, elájulok.

- Nyugi - suttogta Andrew a fülembe, majd megragadta a kezemet. Megszorítva azt figyeltem a férfit, amint előveszi a lapot a mappából, amin a nevek vannak.

- Szóval... - kezdte, mire megszűnt körülöttem a világ egy pillanatra. - Nem fellépési, és nem névsorban fogom olvasni a neveket. Khm... Peter Moch... Lorry Zanteck...

Óráknak tűnt, amíg kinyögte a neveket, viszont ami történt a tizedik név után, lesokkolódtam. A föld elkezdett forogni körülöttem, szédültem, és éreztem, hogy össze fogok esni.

- Candas, nyugi - suttogta nekem Andrew, majd megfogott a derekamnál, hogy ne essek össze. Ugyanis felsorolták a tíz nevet. És nem voltam közte.

- Oh, elnézést - szólalt meg egy pár perc után a férfi, mire mindenki felfigyelt. - Véletlenül kihagytam valakit a névsorból, csak a másik lapon volt. Candas Opal is bent van. Köszönöm a figyelmet, három órakor jöhetnek az énekesek.

A megkönnyebbülés úgy csapott pofán, mint egy hógolyó. Túl hirtelen. Annyira megnyugodtam, hogy egy pillanatig örülni is elfelejtettem, de utána sikítva Andrew nyakába ugrottam.

- Megcsináltuk! - ordítottam a fiú fülébe a nagy hangzavarban, mire ő elnevette magát. Csak szorosan öleltük egymást, miközben folyamatosan röhögtünk a megkönnyebbültségtől.

- Gratulálok Candas! - húzott magához Jenie is, majd mikor már jöttek a szteppesek, felfigyeltünk.

A férfi nagyon sokáig kereste a lapokat, amin a nevek voltak, és éreztem, hogy a barátnőmet már szétveti az ideg. A kezével megkereste az enyémet, amit aztán szorosan megszorítottam. Nagyon izgultam Jenie-ért, mert tudtam, mennyit készült, mennyit gyakorolt, és mennyire be akar kerülni.

- Megvannak a nevek. Szóval a szteppesek... - vett egy mély levegőt, és elkezdte felsorolni a bejutott versenyzőket. Természetesen Jenie is köztük volt, aminek annyira örült, hogy amikor meghallotta a nevét, rám ugrott, de olyan hirtelen, hogy eldőltünk a földön.

A többi táncos nevét sokkal lassabban mondta el a férfi, így jó egy órába telt, amíg minden bekerült versenyzőt felsorolták. Természetesen a legjobbak kerültek be, és rohadt boldogak voltunk, hogy köztük lehettünk.

- Nos, akik szeretnének, beülhetnek az énekesen meghallgatására, 20 perc múlva találkoznunk bent, a többiekkel pedig holnap! - mosolygott, majd lelépett az emelvényről, mire szétszéledt a tömeg.

- Megnézzük őket? - néztem Andrew-ra, és Jenie-re, akik határozottan elkezdtek bólogatni, úgyhogy besétáltunk a terembe. Amikor beértünk, láttuk, hogy még senki nem volt benn, így mi választhattunk. És a zsűri mellett ültünk le.

- VIP - helyezkedett el Andrew a székén, mire barinőmmel elnevettük magunkat.

- Srácok! Ti mit csináltok itt? - jelent meg hirtelen Ethan, mire mind hárman felugrottunk az ijedtségtől. A fiú röhögve leült elénk a színpadra, felhúzta a térdeit, és a fejét megtámasztotta. Nagyon édes látványt nyújtott.

- Csak ülünk - vont vállat Jenie, majd felrakta a lábát a színpadra, ugyanis ilyen közel ültünk.

- De még van több, mint 15 perc a kezdésig... - nézett ránk értetlenül Ethan, mire összenéztünk a többiekkel, és egyszerre vontunk vállat.

- Viszont nézd meg milyen jó helyünk van - mutatott végig a nézőtéren Jenie, mire én határozottan elkezdtem bólogatni, Andrew meg sóhajtott egyet.

- Túl jók vagyunk Ethan, te nem érsz fel hozzánk - kacsintott a fiú, amin felnevettünk a barátnőmmel, a megszólított meg csak megforgatta a szemeit.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd hallottuk, valamint láttuk, hogy jönnek a többiek, úgyhogy sok sikert kívántunk Ethannek, és köszöntünk a zsűriknek.

- Jó helyet találtatok srácok - mondta az egyik férfi, mire visszafogottan elnevettük magunkat, majd figyeltünk.

- Sziasztok! Ismét itt vagyunk, és ma az énekeseket, valamint a zenészeket hallgatjuk meg. Nem tudjuk, mennyi fér be, de meglátjuk. Na lássuk az első csoportot, a rapp-eseket - hajolt meg egy kicsit a férfi, mielőtt visszafordult volna a színpad felé, mi meg ezt a cselekedetét egy vastapssal díjaztuk.

Amint bejött az első rapper, tudtuk, hogy ez unalmas, és hosszú lesz. Nem vagyok oda annyira rappért, úgyhogy próbáltam minden apró dolgot észrevenni, ami leköthetett. Összesen a két óra (!!!) alatt három énekes vllt érdekes. Egy lány, és két fiú.

A csajszi egy Eminem számot rappelt el, és nagyon durva volt. A szája úgy járt, mintha valakivel veszekedne, és olyan ritmusa volt, amilyen a világon nincs egy lánynak. Valahogy úgy éreztem, hogy ő be fog kerülni.

A másik srác egy számomra ismeretlen dalt adott elő, de valami olyan jól, hogy nem győztük hallgatni. Úgy járt a szája, és a nyelve, hogy miután befejezte, senki nem szólalt meg. Szóval neki is elkönyveltünk egy helyet a legjobb tízben.

A harmadik fiú a Sad Song-ot kezdte el, és olyan sebességgel, hogy csak néztünk. Még gyorsabb volt, mint az előzőek, a szöveget is alig értettük meg, de nagyon jó volt.

- Köszönjük a fellépőknek. Mivel beleférünk az időbe, ezért jöhetnek a rock bandák! - mosolygott az egyik zsűritag, akinek még mindig nem tudjuk a nevét, mire felsóhajtottunk.

- Bármit mondtok, én biztos maradok, mert erre kíváncsi vagyok - nézett ránk Andrew, mire értetlen fejjel fordultunk felé. Vagyis én igen, Jenie csak megvonta a vállát. - Mi az?

- Viccelsz? Mi is maradunk - helyezkedtem el kényelmesen a székemben, majd keresztbe téve a lábamat vártam a csapatokat. Akik meg is jöttek.

Nem mondom, voltak jó, voltak rossz, és voltak érdekes előadások. De egyet kiemelnék, ismét. Egy fiatal banda volt, körülbelül velünk lehettek egykorúak. Egy Metallica számot adtak elő, azok közül is egy balladát, de olyan szépen, hogy én olyan még nem hallottam. Mindenki szépen játszott, mégis ott vllt benne a rock, valami fantasztikus volt.

- Őket megvettem - suttogtam oda Andrew-nak, aki heves bólogatásba kezdett.

- Felezzünk - mondta halkan, mire felnevettem.

- Lestoppoltam őket! - néztem felháborodottan a fiúra, aki nekiállt fejet rázni.

- Nem-nem! Felezünk, és kész - mivel nem hagyta magát, kénytelen voltam rábólintani az ajánlatára, ugyanis már így is fáradt voltam.

Amúgy a többi csapat is jó volt, de más olyan banda, akiket mindenképp ki kellene emelnem, nem volt. Csak volt pár furán öltözött alak, de normálisak voltak ők is.

Egy jó két óra után mondta a vezető, hogy tartunk egy kis pihenőt, és folytatjuk majd a poppal, és az alternatívval. Nem mondom, kemény óráknak nézünk elébe!