Táncos

XVIII. rész

Reggel egy hatalmas ordításra keltem. Gyorsan felültem az ágyon, felöltöztem, és kisiettem a szobából, egyenesen a hang irányába.

Érdeklődve figyeltem, ahogy Ethan az oldalát szorongatja erősen, és egy kicsit dörzsölgeti is. Az ajtófélfának dőltem, és néztem azt a szemetet, ahogy dögösen felhúzta a pólóját csak addig, hogy látszódjon a csípője, és egy kicsit talán még több... egy pillanatra elfelejtettem, hogy megbántott. Egy pillanatra.

- Jó reggelt Clums - köszöntem rá flegma arccal, de nehezen tudtam tartani, mert olyan édesen nézte a lila foltját a tökéletes oldalán... na jó, befejeztem.

- Szia Candas - mosolygott rám, mire halatmasat dobbant a szívem, de nem engedtem, most hallgattam az eszemre. - Baj van?

- Semmi - vágtam rá, majd gyorsan elsétáltam a konyhába. Ott sebesen megettem a perecet, amit találtam, és Ethant meg sem várva a suliba siettem.

Hirtelen megcsörrent a telefonom, és meg sem nézve, hogy ki hívott, felvettem.

- Candas, értem én, hogy most pikkelsz rám, de azért annyira nem kellett volna sietned, hogy a táskádat is itt hagyd - nevetett győztesen Ethan, mire megtorpantam, és hátrafordultam. A fiú az utca végén állt nyertes vigyorral az arcán, a kezében a táskám.

Odasétáltam hozzá, és meg sem szólalva kikaptam a motyómat. Ő elnevette magát, és megrázva a fejét mellettem sétált.

- Ma lesz a próbám a srácaimmal, úgyhogy később jövök haza, örülhetsz - mondta semleges hanggal, mire furán néztem rá, mivel az előző pillanatban még nevetett rajtam.

- Oké - bólintottam, majd óvatosan rá néztem. Unott arccal sétált, majd mikor észrevette, hogy figyelem, elmosolyodott. Én meg elvörösödtem.

Némán sétáltunk egymás mellett, de egyszerűen nem mertem a fiúra nézni. Bár ő sem nagyon akart.

- Candas - szólalt meg hirtelen, mire rákaptam a tekinetem. - Mi a baj?

- Nincs baj - vontam meg a vállam lazán, de Ethan megrázta a fejét, és megállva maga felé fordított. Csodálatos szemeibe nézve azonnal elvesztettem az időérzékemet, azok az íriszek teljesen elvarázsoltak. Megint.

- Van. Egész reggel hozzám se szóltál, még csak rám sem néztél. Szóval valamit csináltam - nézett végig a szemeimbe, mire elgondolkodtam. Azon, hogy elmondjam-e neki, hogy mi is a bajom. Mert igaza van, tényleg volt, de nem voltam biztos abban, hogy ezt közöljem vele.

- Csak... áh, hagyjuk - legyintettem, de belül kitört bennem egy háború.

- Candas... - szólt Ethan, de elindultam a suli felé, mielőtt elbőgöm magam. - Candas!

Akkor már rohantam. A könnyeim utat törtek maguknak, és csak be akartam érni a terembe, és elfelejteni a tegnap estét. És nemsokára karácsony is lesz. Ethannek és Tiarának még vennem kéne valamit. De legszívesebben csak a nőnek vennék ajándékot.

- Sziasztok - köszöntem a lányoknak, majd gyorsan kinyitottam egy könyvemet, és belehajoltam, hogy ne lássák a többiek a könnyeimet.

- Candas, minden rendben van? - kérdezte Zoe, miközben a vállamimra támaszkodott.

- Persze, csak... ezt nem tanultam meg - mutattam rá a... bioszkönyvemre. Fogalmam sem volt, hol volt kinyitva, de reméltem, hogy hagyják a témát.

- De ez tizenegyedikes tananyag - nevetett a könyvbe nézve Melanie. Lebuktam.

- Szóval van valami... - nézett rám Letty, mire hatalmasat sóhajtottam, és az ajtóhoz néztem, ahol Ethan nem jelent meg. Viszont bejött a tanár, úgyhogy szétszéledtek a lányok.