Táncos

XI. rész

- Candas, jól vagy? - kérdezte Apa felém hajolva. Aggodalommal figyelt engem, én pedig mélyeket lélegezve felkeltem.

- Nem nagyon... - motyogtam, mert a gondolataim még mindig Ben körül forogtak. Nem akartam, hogy elmenjen. Túl szorosan kötődtem hozzá, de ha Ethan megy el, az sem lenne jó. A legjobb barátom, vagy életem szerelme... patthelyzet.

- Menned kéne, hahó! - integetett Apa az arcom előtt, mire bólintottam, és mindent elinéztem, robotosan, rosszkedvvel.

A sulibamenet nem hallgattam semmit. Csak néztem magam elé, és gondolkodtam. Annyira, hogy a suli elé érve belefutottam valakibe. Felnézve Ethan gyönyörű szemeivel találtam szembe magam. Amint feleszméltem, azt vettem észre, hogy a karjai derekam köré fonódnak, és magához húz. Én a nyakát átkarolva közel bújtam hozzá, és a fejemet a nyakába temettem, majd óvatos puszikat hintettem oda.

- Hogy vagy? - kérdeztem a szemeibe nézve. Ő megrázta a fejét, majd a tarkómra vezette a kezét, és visszahúzta a vállára. Én elkezdtem simogatni a hátát, és a hajába túrva mégjobban hozzábújtam.

- Nem akarsz beszélni róla? - kérdeztem halkan.

- Nem - suttogta remegő hangon, mire erősebben szorítottam magamhoz. Egy összetört, csodálatos fiút öleltem, akibe totálisan szerelmes vagyok. Nem hittem el. A szívem hevesen dobogott, a totálisan gyomrom összeszűkült, és nem bírtam befejezni a vigyorgást.

- Hé - váltam el tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni. Az arcát a kezeim közé fogtam, ő pedig a homlokát az enyémnek támasztotta. - Semmi baj nincs. Erős vagy, és végig fogod tudni csinálni. Hiszek benned. Mindig itt leszek neked. Melletted vagyok.

- Köszönöm - suttogta, majd nyomott egy puszit az arcomra, és bement a suliba. Én csak álltam, és mosolyogtam. Mozdulni sem bírtam, és ott helyben tudtam, hogy ma nem engedem senkinek, hogy az arcom azon pontjához nyúljon. A Szent Ponthoz. Totál hülye vagyok.

- Mi történt Opal? - kérdezte elém állva Jenie, mire csak vigyorogtam, mint a tejbetök. - Ethan?

- Ethan - bólogattam inkább már vicsorítva.

- Na, kezdesz hülyén kinézni - nevetett fel a barátnőm, mire megembereltem magam. - Sokkal jobb. Na gyere.

Matekkal kezdtünk. Nem is kell mondanom, hogy az egész olyan volt, mintha a táblára héberül lett volna valami felírva, a tanár orosz lenne, és meg magyar. A többiek meg angolok. Ilyen jók szoktak lenni az órák.

- Na, mi a mai kajád? - kérdezte Leo, amikor átvettük az ebédeinket.

- Rántott husii - néztem bele a tálba, és rettenetesen megörültem annak a szelet húsnak. Már nagyon hiányzott, rögtön Ausztria jutott az eszembe.

- Erről tudod, mi jutott az eszembe? Ausztria - mosolygott, mire elnevettem magam. Na, ezért vagyunk legjobb barátok.

- Pont erre gondoltam én is - bólogattam, majd leültünk, és elkezdtünk ebédelni.

- Te láttad ma Bent? - kérdeztem érdeklődve a fiút, mire ő teli szájjal megrázta a fejét.

- De Efant láffam - csámcsogta, majd miután lenyelte az egyébként bazinagy falatot, amit rágott, folytatta. - Nos, nem beszéltem Bennel a válás óta. Nagyon kivolt, nem akartam zavarni. De már én is aggódom érte.

- Mit tegyünk? - kérdeztem, miközben visszaindultam órára.

- Nem tudom... - motyogta, majd oldalra nézve lefagyott. Érdeklődve néztem a fiúra, de ő nem akart megmozdulni.