Táncos

XX. rész

Egy hét. Egy hét és karácsony. Ja, és szilveszter. Nagyon izgulok mindkettő miatt, ugyanis ez lesz az első olyan ünnep, amit nem a szüleimmel töltök. Természetesen mindenkinek vettem ajándékot.

Tiara: a nyaklánc, amit pár napja kinéztem neki. Egy sima lánc, és egy rajta lógó diszkrét kis szívecske. Amikor megláttam, rögtön a nő jutott az eszembe.

Jenie: írtam a barinőmnek egy levelet, amiben megköszöntem, hogy ennyi év után is elbír viselni, összegyűjtöttem a legszebb, legviccesebb, vagy leggagyibb közös emlékeinket, és kapott mellé egy kis karkötőt, amin egy végtelenjel lóg.

Leo: Egy bekeretezett képet kap a drága lélek, amin épp a hátán lovagolok, és győzedelmesen nevetek rá. Három éve készült a kép, és mindig jó ránézni. Egyszerűen megnyugtat, ahogy figyelem a vigyorgó arcunkat.

Anyáéknak is vettem egy nagyon szép festményt, amit még én csináltam magunkról. Ahhoz képest, hogy nem a rajzolás az erősségem, az a munka igazán jóra sikerült.

És ott van Ethan. Ahogy gondolkodtam, hogy neki mit vegyek, eszembe jutott a tökéletes ajándék. Felhívtam Kelly-t, ugyanis vannak kapcsolatai, amik nekem jól jöhetnek. Így nagy nehezen sikerült megszereznem egy eredeti Stradivari vonót. Nem is haboztam, becsomagoltam, és amikor ránézek, mindig elképzelem, hogy Ethan mit reagálhat.

- Holnap hétfő - sóhajtott fel Jenie. Épp egy kávézóban ültünk, és elköszöntünk, ugyanis ma délután utaznak Leoval Skóciába. Őrület.

- Ja, de ne nyavalyogj, mert akkor ti már Leonarddal rég Skóciában fogjátok elütni az időt - forgattam a szemeimet, amire egy nevetést kaptam válaszul.

- Te meg egész végig Ethannel leszel - ivott bele a kávéjába, mire elismerően biccentettem.

- Ez így igaz. De most épp utálom - néztem a távolba, mire Jenie megrázta a fejét.

- Mit csinálsz? - kérdezte, mire idegesen beharaptam az alsó ajkamat, és belekezdtem a történetbe. Elmondtam a barátnőmnek mindent, onnantól kezdve, hogy Ausztria, odáig, hogy majdnem csókolóztunk.

- Azta... - bökte ki egy jó hosszas hallgatás után. - Hajrá.

- Kössz - nevettem, majd belehajoltam a táskámba, hogy elővegyem barinőmnek az ajándékát.

- Mit csinálsz? - hallottam Jenie érdeklődő hangját.

- Csak... mivel nem lesztek itthon, ideadom most... - kezdtem, miközben erőteljesen turkáltam a táskámban. - Ezt.

- Jajj Candas, ez mi? - kérdezte, majd kinyitotta a papírt, és elkezdte olvasni. Láttam az arcán, hogy tetszik neki, néhol felnevet, néhol elismerően bólogat. Hát igen, sok közös emlékünk van...

- Tetszik? - kérdeztem mosolyogva, miközben fogyeltem barátnőm arcát. Ő óvatosan letette a papírt, majd az asztalon áthajolva szprosan megölelt.

- Nagyon! - nevetett a fülembe. - Köszönöm.

- Igazán nincs mit - kacsintottam rá, majd kiittam az utolsó kortyokat az italomból.

- Te majd jövőre fogod megkapni, de meg fogod, nyugi - kacagott hangosan, mire én is felnevettem. Tavaly ugyanis az történt, hogy nem kaptam meg a lány ajándékát. Egészen májusig.

Még egy kicsit elmentünk beszélgetni, majd hosszas búcsúzkodással sikerült elválnunk, és kezdődhetett a visszaszámlálás karácsonyig.

***

És itt van. Karácsony napja. Nagyon izgulok, és kíváncsi vagyok, milyen lesz a mostani ünnep. Eddig mindig Anyáékkal töltöttem, de Ethanékkel is biztos jó lesz.