Táncos

XXVI. rész

Eljött az a három óra, ami után tényleg azt se tudtam, hogy köpjek, vagy nyeljek. Nem számítottam arra, ami jött. A pop és az alternatív.

Az egész azzal kezdődött, hogy rengetegen beözönlöttek az előadóterembe, és olyan kicseszett sokan lettek végül, hogy voltak, akik álltak, pedig nem volt egy kis hely a terem. Szerencse, hogy mi már megtaláltuk a helyünket, különben nem látnánk semmit. Mondjuk kezdett már zsibbadni a seggünk, de pont leszartuk, meg amikor elkezdődtek az előadások, rendesen elfelejtettük.

Az igazság az, hogy a három órából mindenkit kiemelhetnék, annyira jók voltak. Később ott beszéltük a többiekkel, hogy basszus, milyen rohadt nehéz dolguk lesz a zsűriknek. De ők hajtották a fejüket erre a feladatra, úgyhogy most ihatják a levét. Hogy abból a rengeteg fantasztikus énekesből, illetve zenészből kiválasszák a legjobb tizet. Mondjuk mivel jöttek bandák is, ők egynek számítanak, de azért úgy is baromi sok dolguk lesz.

Már az első énekes csapat emlékezetes előadással készült. Egy ötfős csapat volt, körülbelül velünk egykorúak voltak, és mind lányok. Aranyosnak tűntek, és jók is voltak. Egy retró számot dolgoztak fel 21. századi stílusban, és állati volt. A közönség nem tapsolhatott, pedig megérdemelték volna. A szabály az szabály. Jól énekeltek, jól mozogtak, jól adtak elő. Nekik bent kell lenniük a legjobb tíz közt.

- Ha ilyenek lesznek a többiek is.... - kezdte el Jenie közel hajolva Andrew-hoz és hozzám, de a fiú közbeszólt.

- Akkor a zsűrik rendesen rábasztak - mondta komolyan, mire egyetértően bólogattunk, mint a hülyék, majd felfigyeltünk, ugyanis megjött a következő előadó. Na ő érdekes volt, ő az egyik, akit igazán ki tudnék emelni.

Egy nálunk kicsit idősebb srácról van szó, aki már megjelenésével felkeltette magára a figyelmet. Fekete csőnadrág, bézs ing, fekete mellény, és fekete kalap. Egész jó kiállása volt, és ezt meg is említettem.

- Te Jenie... - hajoltam barátnőmhöz, aki bólintott egyet jelezve, hogy figyel, de a tekinetét már nem szentelte nekem. - Ezt a srácot szívesen látnám a táborban.

- Én meg máshol - harapta be a lány az alsó ajkát, mire halkan felnevettem a perverzitásán, majd a fiú felé fordultam én is.

A szám elkezdődött, és nem sokkal a srác is nekikezdett az éneknek. Baromi jó hangja volt, egyszerű, mégis figyelemfelkeltő mozgása volt, ami lenyűgözött. A dalt visszafogottan adta elő, de mégis ott volt benne a dög, ami miatt arra a három percre minden lány elfelejt mindent. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mi lehet a neve, mert eddig senki nem mutatkozott be. Csak jöttek, és énekeltek. Mondjuk ha bejut, az az első elintéznivalóim közt lesz, hogy megismerkedjek vele. Bevallom, a dal erejéig elfeledtem Ethant.

A végén levette a kalapját az előadó, így megláthattuk szőkés-barna kócos haját. Az csak dobott a látványon. Az volt a hab a tortán. Ahogy láttam, Jenie is rendesen megnézte a srácot még párszor, hogy megbizonyosodjon, nem csak a hangja jó.

Utána jött pár átlagos csapat, de nem kellett sokat várni a következő lehidaló produkcióra. Egy vegyes, háromfős csoport jött fel a színpadra. Két lány, egy fiú. Egyenruhában voltak, ami állt egy farmerből, és egy fekete hosszú pólóból. Egy Moby számot kezdtek el, a Flower című dalt. Nem egy nagy szám, de mégis ha jól van előadva, akkor rohadt élvezhető. Csak egyre nem számítottunk.

Ahogy jött a zenei aláfestés, az egyik lány elkezdett egy másik számot énekelni, a többiek maradtak a szövegnél. A második versszaknál a másik lány kezdett el egy harmadik számot. És így mindhárman mást énekeltek, a refrént viszont egyben hagyták, és azt rendesen előadták. Aztán a harmadik, záró résznél a srác is rákezdett egy negyedik számra, és így olyan fantasztikus feldolgozást hallhattunk, hogy az egészet leesett állal néztük, és a végén majdnem vastapsban törtünk ki, de még a zsűrik időben leállítottak, mert látták, hogy itt nagy hangzavar lenne, valamint a szabály az szabály. A csapat végül elégedetten sétált le.

Utánuk még rengeteg jó lány és fiú jött, egyénileg, csoportosan, és nem győztük hallgatni a dalokat. A vége felé már kezdtek az előadások elérni a normális-szintet, így már mi sem szenteltük a teljes figyelmünket rájuk, viszont az utolsó előtti páros érdekes volt. Két srác jött, akik bőven idősebbek voltak, de tudtuk, hoy a korhatár 25 év, szóval az nem zavart minket.

Hirtelen elindult a zene, ők pedig elkezdtek franciául énekelni. Az állunk abban a pillanatban a padlót súrolta, ugyanis egyáltalán nem számítottunk arra, hogy lesz ilyen előadó, és ők ketten vannak. A számot is felismertem: Tous les mêmes, egy fantasztikus dal, és ők fantasztikusan adták elő.

Amikor csak a zene ment, akkor egy kicsit táncoltak is, ami nagyon aranyos volt, mert látszott a mozgásukon, hogy nem nagyon értenek ehhez az ághoz, de azt értékeltük, és szerintünk a zsűrik is, hogy ezt belerakták, és nem csak álltak, mint bálám szamara.

Mosolyogva hajolgattak meg a végén, majd integetve sétáltak le.

- Ezen annyira aranyosak voltak - hallottam meg Jenie hangját, amint olvadozik.

- Hallod, pont ezt alartam mondani - néztem rá vigyorogva.

- Barinő! - emelte fel a tenyerét, én meg nevetve belecsaptam, majd egyszerre néztünk Amdrew-ra, mivel érdekes hangot hallatott.

- Baj van? - kérdeztem a sráctól, aki hatalmas szemekkel nézett a színpad felé. Ott egy lány állt. Szimpatikus volt, így nem is értettem, hogy miért néz így Andrew.

- Ő... ő... ő... - dadogta a fiú, én pedig magammal szembe fordítottam, és a szemeibe néztem.

- Ő? - kérdeztem komolyan, mert szegény srác már percek óta csak dadogni bírt.

- Az exem - fejezte be végre a mondatot, mi meg Jenievel rendesen elcsodálkoztunk. Aztán egyszerre csekkoltuk le a lányt, hogy tényleg egy Andrew-kaliberű csajsziról van szó. És igen. Hosszú, természetes szőkés-barna haj, kedves arc, irigylésre méltó alak. És mint később megtudtuk, baromi jó hang.

- Ha bejut, én felakasztom magam a f- - akadt ki teljesen Andrew, de még mielőtt befejezte volna a mondatát, Jenie közbeszólt.

- Tudjuk - bólogatott a lány, majd megveregette a srác vállát, aki még mindig sokkos állapotban volt.

- Miért szakítottatok? Összeilletek pedig - kérdeztem, mire a kérdezett fél mélyet sóhajtott.

- Ha nem csalt volna meg, akkor tényleg összeillenénk... - forgatta meg a szemeit Andrew, majd csalódott arckifejezéssel kisétált az előadó teremből.

- Most lesz az alternatív, nem? - kérdezte Jenie egy hosszas hallgatás után, miután Andrew elment tőlünk. Bólintva néztem körül, hátha megtalálom Ethant, de mivel nem sikerült a küldetésem, visszafordultam a barátnőmhöz.

- Szerintem együnk valamit - mosolyodtam el, mivel már egy ideje nem ettünk semmit, és már rendesen korgott a gyomrom. Csodáltam, hogy nem zavart be az előadásokba.

- Milyen jó ötlet - mondta Jenie egy kicsit szarkasztikusan, de végül elindultunk a büféhez. Még úton hallottuk, hogy elkezdődött az alternatív, de arra gondoltunk a barinőmmel, hogy most nem baj, ha pár előadásról lemaradunk.

Végül két szendviccsel, és egy két literes teával visszatértünk, és megálltunk az ajtóban, onnan néztük, és hallgattuk az előadásokat. Hát igen, az volt, amire számítottunk. Elektronikus zene, és érdekes dalszövegek. Viszont két produkciót ki tudok emelni itt is.

Az egyik egy srác volt. Egy Twenty One Pilots számot adott elő, a Cancer-t. Fekete ruhában volt, a feje le volt hajtva, így nem láttuk az arcát. Nagyon szép hangja volt, a szavakat olyan könnyedséggel ejtette ki, hogy kirázott tőle a hideg. Mély hangja volt, ami csak úgy simogatott. Egy kicsit lépdelt is oldalra, meg vissza, de pont elég volt. Nem is ettem addig, csak bámultam, és csodáltam a fiút, ahogy minimalistán adja elő a dalt, mégis annyira megragadt bennem, hogy sokszor előidéztem. És amikor a végét énekelte...

- Cause the hardest part of this is leaving you - énekelte ki gyönyörűen tisztán a dal utolsó pár mondatát, majd a szám végén sóhajtott egyet, és lesétált. Az utána maradt csönd pedig még sokáig emésztette az embereket.