Don't Look Back (HUN)

Tizenegyedik

Szépen visszalifteztem a tizenkettedik emeletre. Remegtem egész testemben az előző incidens miatt. Kis híján lezuhantam! Csak remélni tudtam, hogy a Papagáj időközben elhagyta a lakosztályt. De sajnos ekkora szerencsém nem volt.

Az ajtón belépve Amelia csípőre tett kézzel várt. Pontosan úgy nézett ki, mint azok az anyukák, akik mindjárt lehordják a későn hazatérő gyereküket.
Megpróbáltam elsunnyogni mellette, és igyekeztem a szobám felé. Már majdnem elértem az ajtót, mikor Amelia megszólalt.
-Az ablakot majd csukd be, és lehetőleg csak szellőztetésre használd!

Megtorpantam. Persze, hogy tud róla. Ez a nő mindent tud.
Megfordultam, hogy a szemébe nézhessek.
-Csodálom, hogy nem rögtön azzal kezdte, hogy de kár, hogy nem lapultál palacsintává Stiles Stilinski! -mondtam cinikusan.
-Te csak ne gyere itt a szokásos jópofizásoddal, különben...

-Különben? -kiáltottam rá -Mi lesz akkor? Megint megüt? Amúgy is, minek foglalkozik velem? Nem mindegy magának, hogy kinyírom-e magam vagy sem?
-Nem. Egyáltalán nem mindegy. Épp ezért nem hagyom, hogy kinyírd magad a viadal előtt.
A papagáj közelebb lépett hozzám, alig volt közöttünk fél méter.
-Mi? -összezavarodtam. Amelia nem hagyja, hogy meghaljak? Itt meg mi folyik?
-Mert én akarlak leszívatni úgy, hogy egész Panem lássa. És hidd el, meg lesz rá az esélyem.

Épp vissza akartam szólni valami frappánsat, mikor a bejárati ajtó kivágódott, a küszöbön pedig rettenetesen dühös Katniss állt.
-Magatokra hagylak benneteket -mondta negédesen Amelia, majd kecses mozdulattal kitáncolt a lakosztályból. Ott maradtam kettesben a végtelenül ideges Katnissel.

-Stiles Stilinski! -A teljes nevemen szólított. Ennek nem lesz jó vége.
-Sajnálom, Katniss, én...
-Sajnálod?! -rivallt rám -Kimásztál egy ablakon, és majdnem szörnyethaltál, pedig a viadal még el sem kezdődött! Ha Scott nincs ott, most halott lennél!
-Ha Scott nem jött volna be, eleve ki se másztam volna azon a hülye ablakon! Sőt, igazából Amelia miatt másztunk ki, mert féltünk, hogy itt talál minket, és akkor végem! -mondtam, én is kissé mérgesen.

Katniss megvetően rám pillantott.
-Nem foghatsz rá mindent, Stiles.
-De hát utál! És azt mondta, hogy ki akar csinálni! Ezek után miért nem hiszel nekem?
Fáradtan lerogytam a kanapéra. Katniss pedig mellém ült.
-Én hiszek neked, Stiles, de nem szabad félned tőle. Mi lesz így az arénában?
-A többiektől nem félek -mondtam közömbösen. És ez igaz. A többiek nem ijesztőek. Ez a nő azonban félelmetes.

Katniss leült mellém a kanapéra, és sóhajtott.
-Stiles, az arénában csak magadra számíthatsz. Találhatsz ugyan szövetségeseket, de a végén csak egy maradhat, ezt te is tudod. És neked nincs könnyű dolgod. Hátrányból indulsz a többiekhez képest.
Megint ez a szöveg. Hogy nem vagyok olyan jó, mint a többiek. Kezd idegesíteni, hogy mindenki hülyének néz.

-És miért? -csattantam fel -Mi az, ami miatt mindenki különlegesebb nálam? Miért gondol mindenki egy szánalmas lúzernek?
-Senki nem gondol szerencsétlennek -emelte meg a hangját Katniss is -csak én ebben a pillanatban, hogy már megint ilyen gyenge módjára viselkedsz. Te is lehetsz olyan jó, mint a többiek. Egy kis kiképzéssel...
-És megint kezded -fújtatok dühösen -Mondd el! Jogom van tudni!

Katniss hallgatott. Az a tipikus kínos csend állt be, mint amikor valami olyan témára terelődik a szó, amire nem szabadna. Katnissel csak bámultunk egymásra, ő zavarodottan rám, én idegesen rá. A csendet végül Katniss törte meg.
-Egyezzünk meg valamiben. Elmondom neked a titkot, amit a körzetek őriznek, de csak utolsó este. Akkor viszont mindent meg fogsz tudni. Megegyeztünk?
Forgattam a szemem.
-Azt hiszem.
-Éljen -Katniss feltápászkodott -Most viszont megyek, és szólok Saraphine-nak. Ideje megterveznie a ruhádat holnap estére.
Azzal Katniss kiment a lakosztályból. Teljesen magamra maradtam.