Don't Look Back (HUN)

Második

-Stiles! Felkelni! -nyitott be apa a szobába -Ideje készülődni. Nemsokára kezdődik az ünnepség.
Ásítottam, és kinyújtóztattam elzsibbadt végtagjaimat. Gyorsan felültem, és belegondoltam az egészbe. Túl fogom élni. Nem is tudom, miért aggódtam ennyire.
Felkelek, és odasétálok a szekrényhez. Aztán hisztérikusan felsóhajtottam: -Én ezt aztán fel nem veszem!
Sajnos apa hallotta ezt. -De igen, vedd csak fel az inged. Tudom, hogy borzalmasan néz ki, de nem volt másmilyen.

Negyedórányi morgolódás után sikerült magamra öltenem azt a vacak inget. A hozzá passzoló borzalmas kinézetű nadrágra viszont még apa sem tudott rábeszélni. Maradt a szimpla farmer.
Néhány falatot bekaptam, ne éhgyomorral menjek az Aratásra. Apa a kezembe nyomott egy fésűt, én pedig végighúztam a hajamon néhányszor. Apa szembefordított magával, és elmosolyodott.
-Anyád büszke lenne rád.
Lehajtottam a fejem, amint anya szóba került.

Apa látta, hogy elkomorodtam, ezért gyengéden megpaskolta a vállam.
-Na, jól van, irány a Főtér. Sok szerencsét, Stiles.
-Köszönöm.
Aztán kiléptem a házból, és elindultam a Főtérre.

.o0O0o.

Ilyenkor reggel általában minden csendes. Általában. De ma nincs átlagos nap. Mindenfelé gyerekek ballagnak a Főtér felé. Legtöbben szülőkkel. Én sosem akartam, hogy apa velem jöjjön. Nem azért, mert szégyellném vagy ilyesmi, csak nem tudom. Már megszoktam, hogy mindenhová egyedül megyek.

-Stiles! -egy lányhang zökkentett ki a gondolatmenetemből. A hang irányába fordultam, és megpillantottam Kathy-t integetni.
-Szia, Kathy -intettem vissza neki mosolyogva.
-Na, sikerült megnyugodnod? Tegnap nagyon pörögtél az Aratás dolgon. Látszott rajtad.
-Persze. Már nem félek -mondtam neki olyan magabiztosan, amennyire csak tőlem tellett. Kiértünk a Főtérre. Elég nagy tömeg gyűlt össze, belül a gyerekek, kívül pedig a felnőttek és szülők, közöttük a békeőrök vékony sávja.
Átfurakodtunk a szülők ideges tömegén, és beálltunk a sok tinédzser közé.

Nemsokára elcsendesedett a Főtér, és a 25 évvel ezelőtti bajnok, Katniss Everdeen felsétált a színpadra. Állítólag két viadalt is megnyert zsinórban, Peeta Mellarkkal együtt. Mármint ketten nyertek. Nem tudom, ez hogyan lehetséges. Katniss egy egyszerű, fekete ruhában volt, smink nélkül. Fekete haja lazán omlott a vállára, a mellén pedig egy madaras kitűző díszelgett. Apa beszélt nekem arról a madárról. A fecsegőposzátákról. És Katniss kitűzőjéről is.

Nem sokkal utána felsétált a színpadra egy papagáj. Egy huszonévesnek kinéző kapitóliumi nő, a ruhája kék, zöld és sárga színekben pompázott, a haja pedig tűzvörös volt. Akkora szempillái voltak, hogy abban sem voltam biztos, hogy kilát alóluk. Láttam Katniss Everdeen lesajnáló szemvillanását, és akaratlanul elmosolyodtam. Katniss odaállt a mikrofonhoz, és beszélni kezdett.

-Kedves Tizenkettedik Körzet! Eljött az Aratás napja. Az idei viadal más lesz, mint a többi. Hiszen nem csak egy újabb negyed évszázados, de egyben százéves évfordulóját is ünnepeljük Panem hatalmának.
Láttam, ahogy Katniss folyton felfelé pislog. Mintha a könnyeit akarná visszatartani.
-Éppen ezért, a Kapitólium úgy döntött, idén két üzenete is lesz a viadalnak. Az első: Egyedül megpróbálni legyőzni a Kapitóliumot hiábavaló.

Katniss egy pillanatra elakadt. Mindenki tudta miért. Ő is egyedül próbálta megdönteni Snow elnök hatalmát. És többek között ő sem járt sikerrel.
-A másik üzenet pedig az, hogy mindig tartsd tiszteletben az ősök emlékét.
Katniss letette a papírt a kezéből.
-Nos, az első szabály alapján fogjuk kiválasztani a játékosokat. A második szabály az arénára fog vonatkozni.

Nagy levegőt vettem. Ha így haladok, pánikrohamot kapok itt, a tömeg közepén. Ekkor azonban Kathy biztatásképpen megérintette a vállam. Ettől lehiggadtam, és feszült figyelemmel vártam. Nem én leszek az, győzködtem magam, nem engem választanak.
-Tehát, az idei szabályok szerint -folytatta Katniss -csak egy gyereket sorsolunk a viadalra.
Fellélegeztem. Ezzel szinte nullára csökkent az esélye annak, hogy engem húznak. Elvégre együtt vannak a fiúk és a lányok nevei.

-Itt van velem a Kapitóliumból Amelia Kinley. Ő fogja lebonyolítani a sorsolást.
Katniss odébblépett a mikrofontól. Amelia "Papagáj" Kinley pedig levette a mikrofont az állványról, és a kezébe fogta.
-Szóval, lássuk azt a 12 és 18 év közötti gyereket, aki a Tizenkettedik Körzetet képviseli a Negyedik Nagy Mészárláson...
-Ez a nő tényleg egy papagáj. Úgy is néz ki, meg úgy is rikácsol -súgtam Kathy fülébe. Kathy kuncogni kezdett, majd visszasúgta: -Még nem láttad a lábát. Lehet, hogy karmai vannak, a térde helyén meg csüd.

Erőlködnöm kellett, hogy ne kezdjek el jó hangosan nevetni, de kibírtam. Közben néztem a Papagáj ünnepélyes arckifejezését, és olyan mozdulattal nyúlt az urnába, hogy sajnáltam a csuklóját.
Amelia nagy nehezen kiemelt egy cetlit.
-Szóval. Az illető, akit a Tizenkettedik Körzet küld a Viadalra nem más, mint...
Hatásszünet. Mindig az a sok hülye hatásszünet.
-Kathleen Peterson kisasszony!

Kathy arca elkomorodott. Az enyémre rémület ült ki. Lassan megindult az emelvény felé. A Főtér síri csendben állt, mint valami temetésen. Az is volt. Kathy temetése. Hiszen nem sok esélye volt a győzelemre. Akármilyen bátor is ő.
Aztán megláttam a két húgát. Tudtam, hogy ha most Kathy meghal, ők itt maradnak teljesen védtelenül. Még csak kilencévesek! Nem tudnak gondoskodni magukról.

-Kathy ne! -kiáltottam fel, és elkezdtem futni felé. Hirtelen békeőrök jelentek meg, és megragadtak. Nekiálltak kivonszolni a tömegből.
-Kathy... Kathy, ne csináld! Mi lesz a húgaiddal? Kathy! Jelentkezem helyette! Elmegyek helyette a viadalra! -kiabáltam kétségbeesetten.
A tömeg felmorajlott, én pedig akkor realizáltam, hogy mit is mondtam ki éppen. Jelentkeztem egy versenyre. Amit nagy valószínűséggel nem élek túl. Nem hiszem el, hogy ezt mondtam.

A békeőrök elengedtek, én pedig felsétáltam az emelvényre. Útközben ránéztem Kathy-re, egyszerre tűnt rémültnek, értetlennek, kétségbeesettnek és aggódónak is. Már mindegy. Jelentkeztem.
Megálltam a Papagáj előtt. A földet bámultam. Megláttam a sárga cipőjét, és a rémisztő helyzet ellenére majdnem felnevettem az egész körzet előtt. Jó ég, ez a nő tényleg egy igazi papagáj!

-Mi a neved? -kérdezte Amelia.
Nem válaszoltam. Nem voltam hajlandó beszélni vele. Az egész az ő hibája. Ha nem húzta volna ki Kathy-t, akkor nem kellett volna jelentkeznem.
-Mégegyszer megkérdezem, mi a neved?
Újabb csönd. Láttam, ahogy a papagáj keze ökölbe szorul.
-Mi a neved?
-Majd én -lépett előre Katniss Everdeen. Felpillantottam rá. Benne megbízom. Elvégre a Tizenkettedik Körzetben él. És egyszer már átélte ugyanezt.

-Hogy hívnak? -kérdezte kedvesen.
-A nevem Stiles Stilinski -válaszoltam. A tömeg megint zúgolódni kezdett. Apámat mindenki ismeri. Mindenki ismeri ezt a vezetéknevet.
-Miért jelentkeztél Kathleen helyett? -kérdezte halkan Katniss. Tudom, hogy miért kérdezte. Ő is önként jelentkezett a húga helyett, aki akkor 12 éves volt.
-Mert Kathy az egyetlen, aki maradt a húgainak. Nélküle nem élnék túl. Nekem pedig úgyis mindegy.

Katniss arcán átsuhant egy halvány mosoly, majd elkérte Ameliától a mikrofont.
Fellépett a pódiumra, és ünnepélyes hangon bemondta:
-Hölgyeim és uraim, köszöntsék hát nagy tapssal a Tizenkettedik Körzet idei bajnokát, Stiles Stilinskit. Vegye hát kezdetét a Negyedik Nagy Mészárlás.

A taps csak tompán jutott el a tudatomig. Az egyetlen, amire figyeltem abban a pillanatban, egy alak volt, a békeőrök vékony gyűrűjében. Levette a sisakját, és szinte láttam a könnyeket a szemében. Az egyetlen dolog, amit akkor figyeltem, az apám szomorú arca volt.