Don't Look Back (HUN)

Harmincegyedik

Hangos, szaggatott levegővételekre ébredtem. Felültem, és láttam, hogy Scott sápadtan fekszik, és forgolódik álmában. A homlokán apró verejtékcseppek gyöngyöztek. Innen tudtam, hogy Scottnak lázálma van, és azt is tudtam, miért. A lába.
Odamásztam mellé, és a homlokára tettem a kezem. Rögtön beigazolódtak a kétségeim.
-Scott... Hé, Scott, ébredj -kezdtem finoman rázogatni a vállát. Scott végül lassan kinyitotta a szemét.

-Mi történt? -kérdezte álmosan, rekedtesen.
-Lázad van -közöltem, majd elővettem a kulacsomat, letéptem a pólóm aljából egy darabot, átitattam vízzel, majd a fiú homlokára tettem.
-Valamit kezdenünk kell a lábaddal. Nem maradhat így.
-Nem is az az egyetlen baj -mondta halkan Scott -hanem egy korábbi seb. Ami szintén nem gyógyult be. Amit még Allisonnak köszönhetek.

Próbáltam visszaemlékezni, hogy mégis mikor történhetett az az incidens. Aztán rájöttem, hogy akkor, mikor Scottot utoljára láttam az őszi erdő előtt. Allison nyila elég mélyen megsebezte a lábát.
-Nem fog szupergyorsan begyógyulni -bukott ki a számon, mielőtt végiggondoltam volna, hogy ezzel mit is árultam el. Scott kérdőn nézett rám.
-Ezt meg hogy érted?
-Hát úgy, hogy bennetek az aréna idejére blokkolták a szupergyors gyógyulást.

-Ó -ennyi volt Scott reakciója, illetve egy bólintás. Hála a jó égnek, nem volt ugyanis kedvem Katniss-t belekeverni ebbe az egészbe. Már így is túl sokat kockáztattam azzal, hogy például... beleszerettem Lydiába.
-Egyébként vethetek rá egy pillantást? -kérdeztem. Scott bólintott, majd megmutatta a combját. A seb körül körbe lett vágva az anyag, gondolom a hozzáférhetőség miatt. A seben pedig egy erősen átvérzett, kapkodva összetákolt kötés volt látható. Óvatosan felemeltem a véres anyagdarabot, mire felszisszent a fájdalomtól. Most nyers leszek: majdnem elokádtam magam a látványtól. A sebből valami fura gennyel keveredett vér szivárgott, körülötte a hajszálerek pedig lilán átütöttek Scott nem igazán sápadtnak nevezhető bőrén.

-Ennyire rossz? -borzadt el a fejemet figyelve Scott.
-Hát figyelj... Te ezzel hogy vagy még életben?
-Fogalmam sincs.
Az a közömbösség ragadta meg a figyelmemet. Mintha neki nem számítana, hogy meghal-e vagy sem. Nekem nem számít. Tényleg nem. De nem akarok gyengének tűnni. Ha már ennyit veszítettem, nem akarom mindhiába elveszíteni.
-Valamit akkor kéne csinálni ezzel -mondom elgondolkodva, majd elkezdek túrkálni a táskámban valami használható után. Egyszer csak a kezem valami fémes tapintásúba akadt.

Előhúztam, és örömtáncot tudtam volna járni abban a pillanatban. A kezemben ugyanis ott figyelt a tubus kenőcs, amivel még a lábamat gyógyítottuk meg Lydiával közösen. A francba, hülye emlékek.
-Azt hiszem, találtam valamit -mondtam valamennyire vidáman, mire Scott alkartámaszba küzdötte magát.
-Az meg micsoda?
-Ez segíteni fog -magyaráztam lelkesen -Az égett lábamat is meggyógyította.
Kinyitottam a tubust, és csalódnom kellett. A kenőcsből alig maradt. A fenébe is! Lydia, miért nem tudtál óvatosabban bánni ezzel a cuccal?

-Nincs túl sok belőle -szedtem ki az összes anyagot a tubusból -De talán elég lesz.
Scott kissé rémülten figyelte az ügyködésemet.
-Ja, szorítsd össze a fogad -javasoltam, majd a fejemet elfordítva, hogy ne kelljen megint azt a sebet néznem, rákentem a kenőcsöt.
A hatás nem maradt el. Scott szorosan becsukta a szemeit, lefeküdt, és olyan erősen harapta az ajkát, hogy kiserkent a vére.
-Stiles, ez fáj... -sziszegte a fogai között -nagyon fáj...
-Tudom, és sajnálom. De ez az egyetlen esélyed -mondtam.

Annak ellenére, hogy még mindig kételkedtem egy kicsit Scottban, rossz volt nézni, ahogy szenved. Vajon Lydiának is ilyen volt nézni azt, ahogy én üvöltök kínomban?
Néhány perc múlva Scott ellazult, talán elaludt, vagy elájult, mint annak idején én. Nem akartam felzavarni, hadd pihenjen.
Ez nagyjából addig tartott, amíg ő meg nem szólalt.
-Egyébként... Mi történt Lydiával? De komolyan.
Hallgattam. Miért nem érti meg, hogy ez számomra nehéz téma?

-Kérlek, Stiles... Könnyebb lesz, ha kibeszéled magadból.
Sóhajtottam. Miért kell ennyire makacsnak lennie?
-Theo ölte meg -kezdtem bele -Engem akart megölni, de eltévesztett. Így Lydiát találta el.
A hangom megremegett, Scott pedig csak hallgatott.
-Utána úgy voltam vele, hogy mindegy, ha meg is halok, még az sem vigasztalt, hogy Theo is megkapta a megérdemelt büntetését -mondtam keserűen -Így hát felrohantam, akkor törtem szét az üveget dühömben -mutattam fel a jobb kezem.
Scott szemében ott csillogott az együttérzés, de még mindig nem szólt semmit. Különösen jó hallgatóságnak bizonyult.
-Aztán úgy döntöttem, visszamegyek a kezdőponthoz. Ahhoz a farönkhöz. Lesz ami lesz.

-Nemeton -szólalt meg Scott.
-Mi?
-Nemeton -ismételte meg -így hívják azt a kivágott farönköt. Vonzza a természetfelettit.
-Meg a nem-természetfelettit is -motyogtam magamra utalva.
-Figyelj -kezdte a görbe állkapcsú szövetséges -Meg tudtad mondani neki, amit éreztél iránta? Hogy szereted?
Lehajtottam a fejem.
-Meg. A vicces az, hogy rajtunk kívül mindenki tudta, hogy szerettük egymást.
-Na igen, az azért eléggé egyértelmű volt.
Röviden felnevettem. Tényleg könnyebb így, hogy beszéltem róla.
-És akkor a te megfélemlítési történeted? -kérdeztem -Nehogy már csak én tartsak itt mesedélutánt! Vagy meseéjszakát, nekem mindegy.

-Hát jó -Scott újra alkartámaszba küzdötte magát -Jackson még az ünnepélyes bevonulás napján megkeresett. Miután kirohantál az edzőteremből, de még mielőtt utánad mentem volna, visszasiettem a szobámba, Jackson azonban rám rontott. Nekiállt fenyegetőzni, hogy én leszek az első, akit megöl, ha nem szövetkezem vele az arénában, de átláttam rajta. Tudtam, hogy csak azért akar maga mellé, mert talán segíthetek neki rád bukkanni.
Kíváncsian hallgattam. Most én vettem fel a jó hallgató szerepet.
-Végül más ajánlatot tett. Azt mondta, ha csatlakozom a szövetségébe, és segítek a nyomodra akadni, akkor a végjátékig megkíméli az életem. Én pedig úgy voltam vele, hogy akár félre is vezethetem. Így belementem.

Ez tényleg nagyon más, mint amilyennek először gondoltam. Ha így nézem, Scott egyáltalán nem áruló. Hanem kezdettől fogva szövetséges.
-Emlékszel, mikor a pataknál hagytalak elmenni? Vagy mikor próbáltam leállítani Jacksont? Az mind a terv része volt.
-Sajnálom, hogy ítélkeztem, nem tudtam.
-Nincs gáz, csak jobbnak találtam, ha tudsz erről. És talán megváltozik a véleményed...
Scott arca ekkor egy fájdalmas grimaszba rándult.
-Hé, minden oké? A lábad fáj? -kérdeztem.
-Igen, de ez most az új sérülés...
-Kéne valami gyógyszer rá, különben ez is el fog fertőződni.

És ekkor, mintha csak meghallották volna az iménti mondatomat, a semmiből megszólalt egy ismerős hang.
-Figyelem, kiválasztottak, figyelem!
Mintha csak a mennyekből szólt volna ez az elbűvölő, nyámnyila, nyávogós férfihang. Bárhol felismertem volna Cassian Hyrum "betört képű" Lovelace hangját.
-Holnap délelőtt lakomát rendezünk a bőségszarunál. Minden kiválasztottnak égető szüksége van valamire... Az az egyetlen dolog körzetre szóló hátizsákokban lesz megtalálható; kizárólag délig! További jó éjszakát. És sose hagyjon el benneteket a remény.
Aztán Cassian hangja nem volt többet hallható.

-Hallottad ezt, Scott? -fordultam felé izgatottan -abban lesz a gyógyszered! Fogadni mernék rá!
-Nem mehetsz el oda.
Kérdőn néztem rá.
-Mégis miért nem?
-Mert Jackson is ott lesz. És Isaac.
Tényleg, Isaac. Őt is Allison halála előtt láttam utoljára. Mi van, ha bosszút akar állni?
De itt most nem én vagyok a legfontosabb. Hanem Scott, és a gyógyszere.
-Muszáj elmennem.

-Stiles, túl veszélyes -mondta Scott -Ráadásul két hátizsákot kell elhoznod. Ne menj.
Nem állíthatsz meg, gondoltam magamban.
-Rendben. Maradok -hazudtam, majd lefeküdtem a földre, az esőkabáttal takarózva. Most jövök csak rá, milyen hülye vagyok... A viharban, a szakadó esőben ezt felvehettem volna. Mostmár mindegy.
-Jó éjt -motyogta Scott.
-Neked is -válaszoltam, majd megpróbáltam elaludni.
Holnap nehéz nap lesz.

.o0O0o.

Másnap olyan korán sikerült felébrednem, hogy először azt hittem, éjszaka van. De mikor kinéztem, láttam, hogy már valamennyire világosodik. Scott mélyen aludt még, szerintem megint láza volt, de nem akartam kockáztatni azzal, hogy felébresztem a "lázméréssel". Így hát felvettem a hátizsákot a hátamra, és kezemben a baseballütővel kimásztam a barlangból. Aztán kényelmesen sétálva megindultam a nemeton felé.

--∞--

Sziasztok!

Tervezek egy Kérdezz-Feleleket a történet végére, szóval jöhetnek a kérdéseitek akár a történettel, akár velem kapcsolatban ✌️

További jó olvasást Wattyn ❤️