Ég és Föld •S.M• •1.évad ✔•

~36~

🌂👻Shawn szemszöge👻🌂

Az ajtónál Corinra várakozva, éppen a cipőmet húztam fel. Lelépkedett az emeletről, tegnapihoz hasonló ruhájában. Odapattant mellém, ő is felvette a bokacsizmáját.

-Mehetünk? -kérdeztem, és a kezem tartottam, azzal a szándékkal, hogy fogja meg. Rá is markolt, bólintott is. A kulccsal egy idejig bíbelődtem, mire végül sikerült kinyitni az ajtót.

[...]
Pont az interjú elé öt perccel értünk oda, így nem volt idejük elmagyarázni, hogy mire vállalkoztunk, így az egész egy kicsit összeszedetlen lett. Egy csávó mellbimbójára rákötöttek egy ilyen sokkolós cucclit, és ha nem vagyunk hajlandóak válaszolni, vagy hazudunk a válaszban akkor megrázza...

-A Patience című számodban, ugye egy idősebb lányról írsz? -bólintottam. -Milyen idős volt a legidősebb partnered?

-Huszon... Huszon öt. Ugyanúgy tizenkilenc voltam. -ismertem be.

-Neked Corin? -szokás szerint elpirult.

-Tizenkilenc... -motyogta alig érthetően.

-Te voltál? -vonta fel a szemöldökét. Aprót bólintottam, majd a legtöbb stúdióban tartózkodó ember sikoltozott, vagy hú-zott egyet. Miközben felolvasta az új kártyát felnevetett... Nem jelent jót. -Milyen hangot adtok ki, miközben?...

-Nem fogom megválaszolni. Sajnálom. -pillantott a mellettem ácsorgó csávóra. A következő pillanatban beharapott szájjál néztem csóri csávót, akit az imént ráztak meg.

-Én sem fogom. -húztam el a számat, arra várva, hogy újra megrázza szegény srácot. Meg is rázta, nem is gyengén.

-Mikor veszítettétek el? -lökték oda az újabb kérdést.

-Tizenöt voltam, de szerintem az ideális kor az tizennyolc. -vallottam be.

-Tizenhét voltam. -bólintottak, nyugtázva az esetet.

[...]
-Huhh, ez nagyon kínos volt... -kászálódtam be az autóba, Corin mellé. -Holnap után indulok... -sóhajtottam hatalmasat, miközben behelyeztem a slusszkulcsot.

-Sajnos. -egészítette ki mondanivalómat.

-Bulizunk? -tekertem fel a hangerőt a rádión, miközben elindultunk. Aprót bólintott és a rádiót szugerálta, hogy egy jó számot adjanak. Sikerült is neki, egész úton ugrált, énekelt, táncolt és bulizott.

-Shawnie, igaz, hogy szorongással küzdesz? -kérdezte hírtelen.

-Igen... De szerencsére egyre kevesebb tünet utal rá. -motyogtam, miközben egyre jobban szorítottam a bőrkormányt. -De figyelj, ezt mejd beszéljük meg otthon, nem szeretnék vezetés közben erről beszélni. -megértően bólintott.

Egész úton vagy az ablakon kifelé bambult, vagy engem fürkészett. Néha nagyon úgy tűnt, hogy meg akar szólalni, de tartotta a szavát.

[...]
-Akkor... -sóhajtottam hatalmasat, mielőtt elkezdtem volna a hegyibeszédet. -Körülbelül egy éve jelentkezett az első tünet, akörül, amikor elkezdte az Illuminate turnéját. Piros volt a fülem, a mellkasom, nehezen kaptam levegőt. Akkor volt az első alkalom, hogy úgy éreztem, egyedül vagyok. Többen is voltak velem, de megelégelte a szervezetem, hogy mindig csak egyéjszakásaim vannak és, hogy nincs velem olyan, aki szeretne. Kicsit sok volt. Egy világkörüli turné, a családom, a barátaim nélkül. Amikor a hangom teljesen padlón volt, velem együtt, akkor is mentem Rióba, és hasonló helyekre... -túrtam bele zavartan a hajamba. - Hiányzott, hogy legyen velem valaki. Hiányzott, hogy az a személy állandó legyen.

Tipp fangörcshöz (nekem bejött): Ezt a jelenetet full úgy képzeld el, mintha Shawn mondaná.
A külsejét, a mimikáját, a hangját (nyílván beszédhangra gondolok).
A kicsit kancsi szemeit, a rózsaszín száját, a göndörkés haját, a magasságát, a testalkatát, a nevetését, a tetkóit. Azt nem kifelejtve, hogy csak 19 éves.

A videó teljesen ideális, a járkálása, a mimikája ami benne van, sokat segíthet.

-Hiányzott, hogy ne legyek teljesen magányos, hogy ne kelljen szinte minden este egy koncertet adnom. Hiányzott, hogy ne izzadjak, mint egy ló. Hiányzott, hogy normális legyen a szíverésem. Hiányzott, hogy emberként legyek kezelve... -folytattam. - Gondolok itt arra, hogy mindig Shawn Kibaszott Mendesként voltam kezelve, és nem Shawn Normális Mendesként. -kezdtem el forgatni a középső ujjamon lévő gyűrűt. Corin nem szólt semmit, csak hozzámbújt.

-Szeretlek... -puszilta meg a kulccsontomat. -Tudnod kell, hogy mindig itt leszek neked! -fúrta bele a fejét a mellkasomba. Végigsimítottam a haján, megpusziltam a homlokát.

-Köszönöm... -motyorásztam, miközben a haját simogattam.

-Nincs mit köszönnöd. Ez jár neked. Csodálatos ember vagy! -motyogott vissza, mire talán életemben először elpirultam. Újra előhoztam a férfias énemet, az állánál felemelve vadul megcsókoltam. Nem ússza meg ezt az éjszakát szárazon, szó szerint...

Mára ennyi, ha tetszett vote-oljatok, kommenteljetek! Sziasztok! 💕❤💖