Egy átlagos életet élő lány minden vágya, hogy igaz barátai és szerető családja legyen. Mi van ha ezt két ismeretlen férfi fenekestől felforgatja? Elég erős a lány a sorsát beteljesíteni és megismerni a múltját?
Helyezései a történetnek
#1 - claire...
Én fogalmam sincs mit csinált velem ez a lány, de újra érzem azt a furcsa dolgot, amit régen gyerekként éreztem Thor és Odin iránt és amit még mindig érzek Frigga iránt. Kedvelem őt sőt talán egy kicsit többet is érzek ennél. Ahogy ott állt a kör közepén és mosolygott én hihetetlenül gyönyörűnek találtam. Amikor oldalra pillantottam, hogy végignézzek a tömegen, majdnem mindenki szeméből a csodálatot és a szeretetet olvastam ki. Kivéve Odinnál, mert ő megvető tekintetekkel méregette a táncoló tömeget. Nem értettem mi baja. Amikor Friggára néztem ő csak sejtelmesen mosolygott. Valószínűleg ő ismer a legjobban és tudja, hogy ez a lány fontos a számomra. Pedig nem kéne, hogy az legyen, nekem gonoszkodás a lételemem. Ahjjj. Utálom, hogy ez a lány a kedvesebbik énemet hozza elő. Őt nagyon régen nagyon mélyre temettem, hogy még csak véletlenül se lehessen bűntudatom a gonoszkodásaim után. Furcsán idegen most újra érezni minden érzést. Fájdalmas de azért valahol jó is. Mielőtt elfordultam volna, még hallottam, hogy Odin morog valamit az orra alatt. Csak annyit hallottam belőle, hogy: - Lerohant minket a köznép és... Ezen mosolyognom kellett. Hogy lehet valaki ennyire nem tekintettel a népére és annak szükségleteire? Szinte már tapintható, hogy mennyire kedvelik. A gyerekek imádattal hallgatják vagy épp nevetve játszanak vele a kör közepén. Amikor rá néztem ő pedig rám, valami megmozdult bennem. Valami ősi leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Hirtelen késztetést éreztem, hogy átölelhessem. Amikor közelebb léptem eggyel ő tett egy óvatos lépést hátra. Nem érdekelt. Akkor nem. Csak a karjaimban akartam tartani. Nem uraltam a testem és ez meglepett egyben dühített is. Csak mentem, de azért próbáltam a táncolókat nem megzavarni, ám mire beverekedtem magam középre, Claire eltűnt. Körbenéztem és egy fekete alakot láttam a Bifröst felé szaladni. Hiába próbáltam utána menni a tömeg berántott a táncba és mire kijutottam, már elvesztettem szem elől. Elkezdten szaladni és közben erősen koncentrálva próbáltam elé illúziókat vetíteni hátha valamelyik megállásra kényszeríti. Már a Szivárványhíd közelében voltam, amikor eszembe jutott valami. Mi van ha megijedt az egésztől és vissza akar menni Midgárdra? Azt nem engedhetem ő az egyik gyengepontom. Nem mehet el pont most. Ezt átgondolva nagyobb sebességre kapcsoltam. Amikor odaértem Heimdall már a Bifröst ajtajában állt. - Hol van?-szinte kiabáltam. - Nem itt - válaszolt a kapuőr teljes nyugalommal. - Mondd el most. Kérlek - tettem hozzá. A hangom pedig olyan kétségbeesett volt, hogy még magamat is megleptem. - Miért?- kérdezett vissza én pedig teljesen leblokkoltam. Most mégis mit mondjak? Nem mondhatom, hogy valószínűleg kedvelem, mert úgyse hinné el. Vagy pedig elmondaná Odinnak, aki erre megtiltaná, nekem is meg a lánynak, hogy találkozzunk egymással csak, hogy nekem keresztbe tegyen. Persze nem biztos, hogy ő szeretne velem még találkozni. Végül megszólaltam: - Mert a hercegnő eltűnt az ünnepélyéről. - mondtam komoly hangon. Valószínűleg Heimdal is észrevette a változást rajtam, de nem szólt semmit. Most nagyon hálás voltam a hallgató tehetségéért. Körbenézett majd egyszercsak megdermedt ebből tudtam, hogy megtalálta. - A folyónál van, de van vele valaki. - mondta. A végét szinte nem is hallottam, mert már rohantam a folyóhoz. Mivel mostmár tudtam hol van, könnyebben tudtam odaküldeni egy illúziót.
+ Claire szemszöge +
Amikor elkezdtem szaladni fogalmam sem volt merre megyek, csak távol akartam kerülni Lokitól. Nem akarom, hogy ÚGY szeressem. Ha csak testvérként vagy barátként tudnék rá tekinteni az jó lenne, de nem megy. Ez az érzés megrémít még soha senki iránt nem éreztem ilyen erős vonzalmat. Persze voltak fiúk akik tetszettek, de ez más. Olyan mintha már azelőtt ismertem volna, mielőtt még találkoztunk volna. Mire feleszméltem már a Szivárványhíd alatti hömpölygő folyó mellett voltam. Leültem a partra és csak néztem a vizet. Nem akartam semmire sem gondolni. Aztán egyszercsak morgást hallottam meg a hátam mögül. Amikor megfordultam, szembe találtam magam egy szőrös kicsi farkassal. Nem tűnt ilyesztőnek hiszen nagyon kicsi volt, de azért nem akartam alábecsülni.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Kedvesen szóltam hozzá: - Szia kicsi. Hogy hogy egyedül vagy? Talán elhagytak a szüleid? Vagy csak elcsatangoltál?- Óvatosan felálltam és odamentem hozzá. Odatartottam a kezem, ő pedig megszagolta a kezem majd oda dörgölődzött hozzám. Én óvatosan megfogtam és az ölembe raktam, majd óvatosan elkezdtem simogatni. - Tudod, én menekülök valaki elől meg az érzéseim elől is.- mondtam neki és szépen elmeséltem az egész életem. Ilyeneket, hogy: - És képzeld akkor Lucas annyira nevetett, hogy az orrán folyt ki a kóla. Vagy olyanokat, hogy: - És mindig szerettem volna táncolni vagy énekelni, de persze sose mertem több ember előtt. Az árvaházi gyerekek mások, mert ők még mindig szeretnek mindenkit és ezért nem is zavar. De ha mondjuk itt kellene sok ember előtt énekelnem, tuti biztos, hogy elájulnék. Na meg aztán mindig is szerettem volna keménynek tűnni vagy csak visszaszólni valakinek a suliban aki abban leli örömét, hogy a gyengébbeket piszkálja. De ez mindig csak Susan és Lucas segítségével sikerült. Szóval nem is vagyok olyan, mint Nat vagy Bruce. Pedig mindig úgy szerettem volna ha hasonlíthatok rájuk. De mostanra már beláttam, hogy soha nem leszek ugyanolyan, mint ők ami persze nem baj, de akkor is.- és ez így ment perceken keresztül én ültem és csak mondtam, és csak mondtam. Aztán már csak azt vettem észre, hogy szegény farkaska nagyokat ásít és laposakat pislog. - Szegénykém, biztosan untatlak, nagyon sajnálom. Kéne neked egy név persze csak ha nem bánod. Legyél mondjuk... Sana. Ő egy valkűr volt, nagyszerű harcos, bár nem tudom, hogy lány vagy-e.- morfondíroztam magamban. Megfordítottam a már nagyon álmos állatkát és megbizonyosodtam róla, hogy nem megfelelő nevet találtam, neki, hisz ez a teremtés a kezemben a hímneműek társaságát gyarapítja. - Na várj csak, hadd gondolkozzam. Igen megvan. Folas lesz a neved. Ő egy mesemondó volt és a történetek szerint ő volt az egyetlen elf aki Vanaheimben lakott és nem volt ártó szándéka. Na jó, most már tényleg nagyon fáradt lehetsz éneklek neked egy altatódalt. Azzal elkezdtem énekelni és közben átjárt a nyugalom. Mindig ez történt ha énekeltem. Akkor valahogy minden feszültség távozik belőlem.
Amikor befejeztem, már kezdtem volna felállni, mikor egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül. - Nagyon hízelgő, hogy angyalinak találod a szemeimet.
Sziasztok itt egy újabb rész! Nem tudom, mennyire lett jó, de ezt majd ti eldöntitek. Jó olvasát. És ahogy egy kedves wattpades ismerősöm mondta: Az unikornis legyen veletek😘
