Love him if you can! /Loki fanfiction/ - BEFEJEZETT

,,Fal''

+ Claire szemszöge +

- Persze, hogy szeretném. Csak... Úgy érzem, hogy nem tartozom ide és ez zavar. Ráadásul nem ismerem a szokásaitokat. Tudom, hogy neked se könnyű, így nem akarom rád zúdítani ezt az egészet, de nem érzem magam isteninek - tettem idézőjelekbe az utolsó szót.
- Megértem, hogy miért gondolod így, de hiszel nekem ha azt mondom, hogy csak idő kell ahhoz, hogy megszokd? - kérdezte Loki. Én ránéztem és úgy éreztem, hogy talán igaza lehet.
- Nem tudom. Szeretnék hinni neked. Nagyon, de nem hiszem, hogy elég vagyok ide - mondtam elfordulva a fekete hajú istentől. Ahogy álltam neki háttal, egyszer csak egy kezet éreztem a könyökömnél. Loki maga felé fordított és magához ölelt. Nem szólt egy szót se, csak ölelt.
- Elég vagy. Sőt. Több mint elég. Nem vártad meg, hogy mit gondolok rólad. Hát itt a válaszom. Te vagy a legjobb isten, mind közül, mivel benned van a legtöbb együttérzés és szeretet. Nem ismerek nálad szerethetőbb személyt. Se gyönyörűbbet. És csak egyvalami gátol meg abban, hogy te légy a legjobb. A szerénységed. Szóval, hogy egy bölcs ember szavaival éljek, szerintem tökéletes vezető és szerető társa lennél bárkinek - mondta Loki. És én elsírtam magam sokadjára. De most meghatottságom okozta könnyeimet.
- Köszönöm. Nem tudod mennyit jelent ez nekem - hálálkodtam neki. Aztán megint egy kép jelent meg előttem. És most határozottan éreztem, hogy én Loki testében vagyok és én is azt éreztem, amit ő miközben megölelte a lányt. Boldog volt, mint talán még soha és úgy érezte, végre tartozik valahová. Itt akart maradni emellett a lány mellett. Örökké. Majd vége lett és újra azt éreztem, hogy még ha akarnám se tudnám felvenni a versenyt ezzel a lánnyal.

* Loki szemszöge *

Ahogy Clairet öleltem, hirtelen eszembe jutott egy emlékem Sygnről, amiben őt öleltem így és ugyanazt éreztem, mint most. Boldog voltam és úgy éreztem megtaláltam a helyem. Nem tudtam, hogy mindkettő szerelem e, de ha igen, akkor csak kezdetben jó. A Nornák vagy a Sors kinek mi, mindig elveszik az embertől a boldogságot. Nem hagyják, hogy élvezd, csak elhitetik, hogy lehetsz boldog. Amikor elváltam Claire-től, úgy éreztem, hogy lényem egy része vele távolodik tőlem.
- Na gyere, menjünk vissza a szobádba, hogy összepakolhass - mondtam neki.
- De hát semmi nem az enyém. Csak kölcsönbe kaptam őket, nem? - kérdezett vissza értetlenkedve, ami engem nevetésre kényszerített.
- Persze, hogy a tieid. Szerinted, ha nem a tiéd lenne, miért lettek volna a szobában? - kacagtam és, amikor véletlenül tekintetem Clairre tévedt azt láttam, hogy ő is mosolyog miközben engem néz. Ebben a pillanatban, mindennél jobban szerettem volna a gondolataiba látni. De tudtam, hogy nem lenne helyénvaló. Ám nem bírtam megálljt parancsolni magamnak. Elindítottam egy elmenyalábot Claire elméje felé. Amint megéreztem az idegen elmét, megtorpantam. Claire elme folyama nem hasonlított egy elméhez sem, amikkel addig dolgom volt. Az övé egy tengerhez hasonlított, de rá kellett jönnöm, hogy mindez csak ideiglenes. Ugyanis a táj változott. Folyamatosan. Ezt annak tulajdonítottam, hogy még kételkedik a származásában és nem találja a helyét köztünk. De akkor is varázslatos élmény volt, ahogy a táj változott. Tovább indítottam az elmém nyúlványát, de egyszer csak egy borzasztóan erős falba ütköztem. Ilyet még olyanoknál se tapasztaltam, akik már évek óta edzették magukat, hogy védve legyenek. Egy darabig még próbálkoztam, aztán mikor feladtam volna a bejutást egyszer csak észrevettem egy apró rést, amin keresztül elmecsápom átfért, így bekerültem Claire elméjének védett részébe. Nem tudtam mit keresek, azt se, hogy miért. Csak elindítottam a nyúlványt és vártam, hogy mikor ütközök egybe, Claire emlékei közül. Az első, amibe belefutottam, Claire egyik legkorábbi emlékei közé tartozott, mivel a fekete hajú kislány kisbabaként szerepelt benne. Éppen indultam volna tovább, mikor valami megszakította a folyamatot. Amikor az elme nyúlványom teljesen visszahúzódott és újra teljesen érzékeltem a környezetemet, rájöttem, hogy ami megzavarta a folyamatot, az Claire volt, mert a vállamnál fogva rázott és kétségbeesett arccal szólongatott.
- Loki, jól vagy? Percek óta szólongattalak és te csak bámultál előre. Először azt hittem csak viccelődsz de utána elég megijedtem. Mi történt? - kérdezte. Én pedig tudtam, hogy nem mondhatom el neki, hogy az emlékei között matattam. Nem venné jó néven, főleg a jöttünheimi fogsága után.

+ Calire szemszöge +

Loki ide ode kapkodta a tekintetét és én kezdtem igazán megijedni, de aztán összeszedte magát és gyorsan hadarni kezdett:
- Én... Megpróbáltam betörni az elmédbe. Mivel érdekelt, hogy hogyan tudtad magad megvédeni, mikor a gyakorlottabbaknak is sok idő kell mire sikerül olyan falat építeníjük az elméjük köré, ami kívül tartja az olyan erős embereket, mint az a varázsló volt Jöttünheimbe - fejezte be a mondanivalóját egy hatalmas levegővétellel.
- Értem. Én se tudtam, hogy csinálom. Csak nagyon erősen koncentráltam egy valakire és ennyi volt. Na és mit találtál? - kérdeztem érdeklődve miközben Loki arcára meglepetttség költözött én pedig elindultam a szobám felé.
- Nem vagy mérges, amiért kérdés nélkül próbáltam kutakodni az elmédben? - kérdezte hitetlenkedve.
- Miért lennék? Több okom is van nyugodtnak lenni. 1. Bízom benned. Vagyis ha te azt mondod, hogy azért tetted, hogy kitaláljuk, hogyan voltam képes arra, amit Jöttünheimben csináltam, akkor az úgy is volt. 2. Ami ebből következik, hogy ha ez így van akkor tényleg szükségem van a segítségedre, hogy ne csak véletlenül tudjam megvédeni az elmémet - küldtem hátra egy mosolyt, a mögöttem kullogó csínytevés istenének - Szóval nem, nem haragszom.
- Öhm... Értem... Akkor... Rendben - dadogott Loki. Ami pedig egy kuncogást csalt elő belőlem, amit pedig egy nevetés hullám követett Loki durcás arcát látva.
- El kell mondjam neked, nagyon aranyos vagy, amikor duzzogsz - mondtam, majd amikor rájöttem, hogy mit mondtam vérvörös arccal fordultam gyorsan előre.
- Igen Claire, igen? - gyorsított fel Loki, így hamar mellém ért és akkor a hajammal kezdtem el takarni paradicsom színű arcomat - Nézz rám te lány, ha már egyszer ilyeneket mondasz - hallottam a hangján, hogy mosolyog, de eszem ágában se volt felé fordulni. Helyette inkább begyorsítottam. Bár nem tudom, hogy hogyan gondoltam lehagyni a nálam fél fejjel magasabb istent. Persze, hogy nem sikerült elmenekülnöm, sőt Loki elkapta a karomat és maga felé fordított, ám a lendület vitt tovább, úgyhogy a végén már annyira vörös lehettem, hogy inkább el akartam bújni Loki mellkasában, ő pedig csak kacagva ölelt magához, amitől bárgyú mosoly kúszott az arcomra.
- Ugye tudod, hogy előbb vagy utóbb elő kell bújnod onnan? - kérdezte Loki.
- Ühüm - bólogattam, újabb kacagást váltva ki a fekete hajú istenből.
- És szerintem most kéne előbújnod, mert megérkeztünk - nevetett Loki tovább. Én pedig meglepve kaptam fel a fejem. Ugyanis, mint utólag kiderült Loki azért fogta meg a karom, hogy a nagy siettségemben ne menjek tovább a szobámon.
- Hát... Akkor... Én most... Megyek pakolni - dadogtam, ide oda pillantgatva.
- Rendben. Itt vagyok a szomszédban ha kell valami az aranyosan duzzogó istentől - nézett rám huncut mosollyal.
- Persze. Hogyne - válaszoltam oda se figyelve. Majd bemenekültem a szobámba és az ajtónak dőlve csúszta le egészen a padlóig. Mégis mit csinálsz Claire?

És itt a kövi rész. Tudom, hogy kis semmilyen lett, bocsánatot kérek. De remélem élvezni fogjátok. :-D