Mit mondhatnál?
Mit mondhatnék?
Túl sokat beszéltünk rég
A semmiről egy asztalnál
Ahova még mosolyogva ültünk le
De felállni már sírva álltunk
Majd midketten egymást elhagytuk
Valamiért így mentünk el
S csapkodva, szentségelve
Magunkat szidtuk az utcán
Hogy ennyire telt mondván
Hogy hagyjuk tönkre van ez már menve
De reménykedhettünk volna
Közösen, ketten megbeszélhettük
Volna de mégsem tettük
Most itt ülök álmokat foltozva
ESTÁS LEYENDO
ᴀᴢ ᴀ ᴋᴇᴢᴅő sᴢíᴠ
PoesíaKezdeti szerelmek versekben s a szomorú igazság rímekkel díszítve 《csak még egyszer kapudon kopogtatok, aztán meg dörömbölök, hogy engedj be éjjel. Ma éjjel》 (Kispál és a Borz)
