Ami benned van(JM) ~ Befejezett

X.

A telefonom kijelzőjére pillantva, kissé csalódottan tudatosult bennem, hogy Jimin negyed órája várat. Azt mondta, délben legyek az épület előtt és még ki is hangsúlyozta, hogy ne menjek be, kint maradjak. Azt tettem, amit kért, ideértem és kint is maradtam, mégis tizenöt perc elteltével még nem volt sehol. Úgy gondoltam ez roppant udvariatlan a részéről, hiszen valljuk be, ha egy nő késik az még úgy ahogy, de elnézhető, hiszen azért nem ért oda időben a megbeszélt időpontra, mert vagy jól akar kinézni és mindent megtesz ennek érdekében, vagy pedig akkor szövetkezik ellene az egész univerzum és mindent megtesz annak érdekében, hogy semmi se sikerüljön. 

Mikor már ott tartottam, hogy felhívom és megkérdezem tőle, hogy merre jár, a mellettem lévő ajtó, olyan erővel csapódott ki, hogy rendesen hallottam a tartó csavarokat sírni, ha pedig pár centivel közelebb állok hozzá, úgy pofán ver, hogy a világot fordítottan látom. Megugorva néztem, ahogyan Jimin kilép rajta, de látszott, nagyon nincs jó kedvében. Szabálytalanul lélegzett és minden izma megfeszült, ami kilógott a ruhájából. Kíváncsi voltam, ha belebökök egyet, mennyire törik el tőle az ujjam. 

-Szia! - köszöntem rá óvatosan, mert nem tudtam, mi baja és nem akartam zavarkodó lenni. A hangomra megfordult és mikor észrevett, lehunyta a szemeit. Három vagy négy mély lélegzetett vett, miközben próbálta lenyugtatni magát, ez hamarosan sikerült is neki. Mikor ismét rám nézett, tekintete már nem volt olyan eszelős és ijesztő, mint korábban, de azért nem akartam kipróbálni, milyen játszani a tűzzel. 

-Itt vagy. - sóhajtotta és kivette a zsebéből az autója kulcsait. 

-Ezt kérted. - tártam szét a karjaimat. - Hova megyünk? 

-Hozzád. - válaszolta, s mielőtt még felfogtam volna, hogy mit beszél, a biztonság kedvéért visszakérdeztem, csak hogy meggyőződjek arról, nem vagyok beteg. 

-Parancsolsz? - dőltem előrébb, hátha úgy mást fogok hallani, mint korábban tettem. 

-Hozzád megyünk. 

-Nem erről volt szó. 

-Semmiről nem volt szó. - vont vállat. - Azt mondtam, elmegyünk valahova és beszélgetünk. Nem mondtam meg, hogy hova. Mert, ha előre szólok, hogy menjünk hozzád, bele fogsz menni? 

-Természetesen nem! - válaszoltam, de mintha nem lenne elég egyértelmű az egész. - Nem vagyok valami könnyűvérű lotyó. 

-Mondtam neked ilyet? - torpant meg. - Nem vagyok az a fajta, aki minden lányt felpróbál. Ezzel a testtel akár egy modellt is megkaphatnék. - mutatott végig magán, ahogyan azt már kezdtem megszokni tőle. - De nem kell. Nem hiszek a szerelemben. 

-Miért? - kérdeztem és elindultam mellette, miközben rá figyeltem és arra, ahogyan beszél hozzám. 

-Mert csalódtam benne. Azt mondták, a szerelemnek nincs korlátja. Nem számít sem a kor, sem az egyéb különbségek, a szerelem mindenkinek jár. Engem mégis becsapott. Engem mégis kikerült, csak azért mert nem voltam egy szálkás, magas és izmos adonisz. Csalódtam a szerelemben ahogyan a lányokban is. 

-Nem minden lány ilyen. - válaszoltam halkan. - Úgy értem, vannak ilyen szánalomra méltó szerencsétlenek, akik szégyent hoznak a női nemre, de egyébként vannak kivételek. Látod, én sem azért vagyok szingli, mert annyira válogatok. Sokkal inkább azért, mert közülünk nem választanak, vagy ha igen, én kiesek a hálóból. 

-Igazad van. - bólintott. - De azért egy ideig még nem foglalkozok ezzel. Bár nem mutatom, a mai napig bánt a dolog. 

Csendben haladtam mellette míg be nem szálltunk az autóba, aztán pedig mikor elmondtam neki, hogy hol lakok nem beszéltünk többet. Én az ablakon kifelé bámulva emésztgettem a szavait és ötleteit amiket megosztott velem, a véleményét a kapcsolatokról, a szerelemről és a csalódásról, valahol pedig be kellett látnom, hogy őt is meg lehet érteni. Sokan egy szakítást úgy élnek meg, hogy az ex helyett mennek és keresnek valakit, akik megvédik őket, akikre támaszkodhatnak a gyengeségükben és megnevetteti őket a legszomorúbb napjaikon, az exnek egy tökéletes mása, aki csak ideiglenesen egy tapasz a sebre. Vannak olyanok, akiknek csak egy kis idő kell, vagy talán sok, de egy idő után segítséggel vagy maguktól de jól lesznek és túl teszik magukat a történteket. Ismét szórakoznak, önmaguk lesznek és el is felejtik a bánatot ha pedig eljött a megfelelő alkalom, idő és személy, ismét szerelembe esnek. 

Jimin különleges volt. Túl tette magát, de valahol mégis elhatárolódik az újabb kapcsolattól, mintha várná a következő szakítást, mintha érezné, hogy a másik sem lesz jobb. Szerettem volna neki biztosítást mutatni, hogy nem biztos, hogy ismét meg fog történni vele, de mit tudtam volna én magam segíteni neki? Mikor én is egy roncs voltam, mind lelkileg mind a testemet illetően. Hogyan segítsek rajta, ha magamon sem tudok? 

-Ez az? - parkolt le egy kis ház előtt, ahol laktam. 

-Igen. - csatoltam ki az övemet és kiszálltam. Megvártam, míg ő is hasonlóképpen cselekszik, majd bevezetettem őt a hajlékomba és ajkamat beharapva figyeltem a mozdulatait. Eleinte azt hittem, csak körbenéz, ismerkedik a hellyel vagy érdeklődik az után, hogy én hol élek, de miután olyan helyekre nézett be és olyan ajtókat nyitogatott, amelyet egy normális ember nem nyit ki, ha valahol először van, de még másodjára sem, hogy kénytelen voltam a nyomában lenni. 

-Mit csinálsz? - kérdeztem, főleg mikor bement a hálószobámba és a közepén megállva lassan körülnézett. 

-Felszámolom a bűnös múltadat. - közölte velem úgy, mintha csak az időt állapította volna meg. - Ne sértődj meg, de úgy látszik, lesz veled dolgom. Egy édességbolt semmi a te házadhoz képest. Csodálkozom, hogy még meg vannak a fogaid. 

Az utána következő pár órában pedig csak imádkoztam a mennyeiekhez, hogy adjanak nekem elég erőt és türelmet hozzá, és segítsenek nekem visszanyomni az erős ingert, mert közel álltam ahhoz, hogy megfojtsam egy darab hosszúkás gumicukorral. 

---------------------------

Gyerekek, nagyon nagyon izgatott vagyok, mert holnap fogok időpontot kérni és megyek és kilövetem a fülem...harmadjára!!!! <3 Alig várom, mert nagyon szeretném már, és most, hogy biztossá vált olyan boldog vagyok, legszívesebben még száz részt írnék! <3