Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XIII.

-Kész vagy? - kérdezte Jimin, miközben mellettem állt és mosolyogva pillantott rám. A mosolya mögött egy kis bátorító tekintetet véltem felfedezni, aminek ebben a percben nagyon örültem, mert minden erőmmel azon voltam, hogy hazaszaladjak és beleássam magamat egy hatalmas nasifürdőbe. Bár ebben két dolog is meggátolt: egyrészt semmilyen nasi nem várt rám otthon, amiből ilyen fürdőt készíthetnék, másrészt pedig Jimin annyi energiát és időt fektetett abba, hogy segítsen nekem, hogy tudtam, nem hagyhatom cserben, főleg, hogy a java még csak most jön. 

-Nem. - ráztam meg a fejemet, s ezzel sokat vagy nagyot nem hazudtam, egyáltalán nem éreztem magamat készen arra, hogy oda ismét betegyem a lábamat. Még frissek voltak az emlékek a legutóbbi alkalomról, s ahogyan rémlik, nem volt rózsás a helyzetem. A gyomrom rendesen remegett, és szabályosan nedvesek voltak a tenyereim, ahogyan közelebb értünk az ajtóhoz. Jimin jelenléte és támogatása körülbelül semmit nem ért, csak arra tudtam gondolni, hogy nem illek ide, nem fog menni, megint majd csak nevetség tárgya leszek és meg fognak alázni pont úgy, mint a múltkor. 

-Helyes. Akkor menjünk. - bólintott, miközben megfogta a kezemet és benyitott a nagy ajtón. Már itt tudtam, hogy nem lesz jó ötlet az egész, de nem volt már menekvés, meg aztán gyávának sem akartam tűnni. Természetesen meg sem kell jegyeznem, hogy meg lettünk bámulva, mintha legalább két fejjel születtünk volna. Hol irigykedő, hol érdeklődő, hol gúnyos arckifejezéssel találtam szemben magamat, sutyorgást hallottam mindenfelől, még úgy is, hogy majd ledöntötte a hangfalakat a zene ereje. Jimin nem foglalkozott senkivel és semmivel, sokkal határozottabban mozgott mint én valaha, és egyenesen ahhoz a futószalaghoz húzott, ami a múltkor sínre tett, mikor a lejáratásról volt szó. Remegő lábakkal álltam meg előtte és szinte láttam magamat elesni rajta, mintha csak a szemeim elé vetítettek volna egy filmet. - Nyugodj meg. - állt elém Jimin, fejemet megemelve, hogy a szemeibe nézzek. - Én itt leszek végig és segíteni fogok. Figyelni fogok rád, vigyázni és amint látod, mindenki fél tőlem, nem fog idejönni senki. Vagy megbánja. - vont vállat és levette a vállamról a táskám. - Most pedig bemelegítünk. 

Ügyesen és könnyedén mozgott, mellette olyan voltam mint egy ormótlan elefánt. Figyelte minden mozdulatomat és korrigálta, ahogyan csak tudta. 

-Kicsit nyisd szét a lábad. Még jobban. Ezaz! - állt meg velem szemben, tisztes távolságra, hogy tudjak mozogni szabadon. Csináld utánam. - indult neki én pedig kapkodva figyeltem, ahogyan először az egyik lábára hajol, majd középre, aztán pedig a másikra. Ez még nagyjából működött, itt még nem éreztem azt, hogy a halálomon vagyok. Viszont mikor odajött hozzám és nyomott egy aprót a hátamon, hogy szerinte még egyenesebb legyen a hátam. 

-Mi a... - pillantottam fel, de Jimin úgy gondoltam, nem jött el az időm még ahhoz, hogy felálljak. - Mélyebben. Még mélyebben. Ezaz! - tologatta a hátam lefele, mikor pedig azt hittem minden izmom egyszerre elszakad. - Ez fáj! - nyögtem fel miközben a lábaim pár centit szétcsúsztak. Nem tudtam, ennél jobban hova. 

-Az alakért szenvedni kell. - nevetett fel Jimin, s mikor végre abbahagyta a kínzásomat, segített felállni az alap állapotba. - Ügyes vagy. Minden rendben? 

-Nem! - dörzsöltem fájó combomat. - Én tudom, hogy te vagy Nyúlányka férfi változata, de nem mindenkinek vannak gumiból az izmai. 

-Hidd el, ha lesérülsz mert hirtelen dolgozol rá, jobban meg fogod szívni. - vonta meg a vállát hanyagul, mintha nem érdekelné, mi lesz velem, de közben láttam a tekintetén, aggódna, ha esetleg valami bajom esne a heves edzés közepette. - Na de, haladjunk tovább. 

-Mikor edzünk? - kérdeztem kíváncsian. 

-Majd ha hajlékonyabb leszel, mint egy darab papír. 

Így hát hagytam, hogy Jimin háromnegyed órán keresztül nyúvasszon, piszkáljon, fogdosson és megfelelő pozícióba állítson, ütlegeljen, ha valamit rosszul csináltam. Teljes mértékben abban a tudatban voltam, hogy oké, ennyi volt, végeztünk is, mehet mindenki haza a dolgára, én bepótolom az elégetett kalóriákat, amiket meg is duplázok a biztonság kedvéért, csak el ne fogyjak így hirtelenjében. 

-Huh. - ültem le, vagyis inkább roskadtam le a földre, kezemben a vizes flakonom után matatva. Még a seggemen is folyt a víz, soha életemben nem izzadtam annyit, mint akkor kevesebb mint egy óra alatt, s míg Jimin úgy állt előttem, mintha meg se kottyant volna neki, addig én dögrováson voltam, minden erőmmel a lélegzésbe kapaszkodtam és belül fohászkodtam, hogy el ne ájuljak a megterheltségtől. 

-Elfáradtál? 

-Dehogy, most kezdek élni. - mosolyogtam fel cinikusan rá. - Szerinted, ennyi felesleggel a testemen, ennyi tornától nem fogok elfáradni? Olyan vagyok, mint egy úszógumis malac. 

Jimin felnevetett beteg hasonlatomon míg megrázta a fejét. 

-Tudom, hogy most keménynek tűnök, és úgy érzed, nagyon nehéz, de ez mindig csak az első alkalom. Utána már jobban fog menni, ügyesebb leszel és bírni fogod a bemelegítést. 

-Álmodozz csak. - legyintettem egyet, Jimin pedig elkapva a kezemet mosolyogva nézett le rám. Apró szemei most még kisebbek voltak, mint egyébként szoktak én pedig pironkodva néztem körbe, nem meglepő, hogy mindenki minket bámult. 

-Nagyon aranyos vagy. - nevetett fel. - Akkor ma még nem edzünk, ennyi bemutató elég is volt. Most már tudod, hogy ilyenekre kell számítanod, mikor pedig bírni fogod, akkor haladunk tovább és belevágunk az igazi edzésbe. Gyere. - rántott egyet a karomon, és bár állítom, hogy egy bútor könnyebb nálam, egy laza mozdulattal felhúzott a földről, mindenféle erőkifejtés nélkül. Viszont én nem kezeltem ilyen könnyedén a mozdulatot, így nem figyeltem eléggé, és túl nagy erővel csapódtam neki a testének. Megbillenve fogadta érkezésemet és meghátrált ahogyan mindkettőnket tartania kellett, de ő csak hősiesen megtalálta az egyensúlyát és csillogó szempárral nézett az enyémekbe. Vörös arccal bámultam vissza rá, arcára ami megizzadt, és a homlokára hulló hajtincsébe, ami a nedvességet összegyűjtötte. Megbabonázott a látványa, főleg úgy, hogy ujjai az enyémekre voltak kulcsolva, másik kezével pedig szikla szilárdan tartotta dundók kis lényemet. 

Látva ahogyan bánt velem, ahogyan foglalkozott és törődött az egészségemmel és a külsőmmel, a bennem tomboló célok és elvárások változtak. Nem magam miatt akartam fogyni, nem csak amiatt, hogy bosszút állhassam szemét exemen. Hanem hogy magamba bolondítsam az előttem álló izmos férfit.