Ami benned van(JM) ~ Befejezett

VII.

Felvont szemöldökkel néztem a velem szemben ülő fiúra, aki sötét haja alól érdeklődve bámult vissza rám. Olyan volt a pillantása, mintha már most mindent tudna rólam, mintha az elmémbe látna és ez kissé megijesztett.

-Miért tennéd? - kérdeztem őszinte meglepettséggel. De tényleg, nem tudtam mire vélni a furcsa kedvességét, ezt a különc magatartását és váratlan segítőkészségét, úgy, hogy soha az életben nem találkoztunk, nem ismerjük egymást, nem mellesleg sem szép, sem csinos nem vagyok, hogy talán más lehessen a háttérben. 

-Mert tudom milyen. - lötyögtette a poharában lévő innivalót. - Engem is hagytak már ott, csak mert nem voltam számukra külsőleg megfelelő. Nem mindig voltam ilyen jó férfi. - mutatott végig magán, én pedig elmosolyodtam ezen az önbizalmon, ami neki volt. Végülis, felesleges lett volna tagadni, istenien festett a teste, és még a felét nem is láttam, vajon hogy nézhet ki ott, amit éppen a ruha takar? 

-Veled is szakítottak? 

-Igen. Egy jegyességet bontottak fel miatta. - válaszolta rezzenéstelen arckifejezéssel. - És ahogyan gondolom te is tetted, magamba zuhantam. Még jobban meghíztam, amíg apám kezelésbe nem vett. Ő segített nekem túltenni magam az első lányon, akit szerettem s akit már majdnem, hogy feleségül vettem. Elhozott ide, nem mondott le rólam és most nézz rám. Ragyogok. - mondta. - Egy adonisz vagyok. Életedben nem láttál még ilyen fiút mint én, nem is kell tagadnod. 

-Jó neked. - dőltem hanyatt és végignéztem rajta. Érdekes figura volt, kissé mintha nárcisztikus lett volna, ami nem baj, meg persze volt rá oka, ha tényleg olyan múltja volt, mint amilyet elmesélt, de egy kicsit akkor is sok volt nekem így első körben. 

-Neked is jó lesz. Segíteni fogok. - mondta, sőt kijelentette, éreztetve velem, hogy nem nagyon van más választásom, mint együtt működni vele. 

-És mégis mit akarsz tenni? - vontam fel a szemöldököm. - Levágod rólam a hájamat? 

-Nem. Leégetjük. - válaszolta mosolyogva, én pedig kezdtem úgy érezni, hogy gúnyolódik velem. Annyira pökhendi, annyira magabiztos és idegesítő volt, hogy úgy gondoltam senki nem kötelez arra, hogy tovább hallgassam a hülyeségeit. 

-Értékelem a kedvességed és az ajánlatod, de ha lehet, majd megoldom magamnak. 

-Ahogy gondolod. - vonta meg a vállát. - Tehén. - motyogta el a végét, mire én előrébb dőltem, és ökölbe szorított kezekkel pillantottam rá. 

-Hogy mondtad? - kérdeztem emelkedett hangsúllyal. - Mondd megint. 

-Semmit nem mondtam. - nézett rám ártatlanul, én pedig annyira felhúztam magamat, hogy késztetést éreztem arra, olyat bemossak neki, hogy a szeme a seggén jön ki. 

-De igen, hallottam. Tehénnek neveztél? 

-Ha tudod, miért kérdezed? Tán mondjam ki újra, hogy tehén te tehén? 

-Ez több a soknál. - álltam fel dühösen. - Mit képzelsz magadról? Ki vagy te? - kérdeztem felháborodva. - Velem te nem beszélhetsz úgy, mintha csak most húztál volna elő a talpad alól. Még egyszer bármilyen sértő szót mondasz nekem, az orrodat egy vonalba teszem a homlokoddal! 

-Miért? Rosszul esett? 

-Nem, kifejezetten élvezem! Hülye vagy te? Hát hogyne esik rosszul! - csaptam az asztalra. - Persze, hogy bánt, nem vagyok egy állat amihez csak úgy kedvedre hasonlítgathatsz. Csak azért, mert van rajtam néhány, oké sok kiló felesleg, attól még nem vagy feljogosítva arra, hogy megbántsd az érzéseimet. 

-Miért csak tőlem esik rosszul? - kérdezte pimasz módon, én pedig már annyira felhúztam magamat rajta, hogy majdnem füst szállt ki a fülemből két oldalon. 

-Mindenkitől rosszul esik! Senkinek sem tűröm el soha! 

-Akkor tegyél azért, hogy ne jusson eszükbe ezt mondani rád. - válaszolta, én pedig csendben maradtam a szavai hallatán. - Egy vékony emberre nem mondják, hogy tehén, nemde? - kérdezte, én viszont nem tudtam egy értelmes választ sem nyögni a kérdésére. Csak álltam vele szemben és bámultam rá. Megfogott, a francba vele. 

-Rendben. - ültem vissza vele szemben, és keresztbe tettem a karjaimat magam előtt. - Rád bízom magam. Segíts lefogyni.

-Ahogyan már legalább háromszor elmondtam, segítek. Ha hagyod, ha csinálod, amit én mondok, akkor menni fog. Mire észbe kapsz, olyan jó nő leszel, mint voltál. Aztán mehetsz mutogatni magadat az exednek, és az orra alá dörgölni, mit veszített. Én is ezt tettem. A mai napig boldoggá tesz, ha csak magam elé képzelem az arcát. - mosolygott maga elé, én pedig már akkor tudtam, ez a fiú sok meglepetést fog még nekem tartogatni.