Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XXIII.

Jimin POV: 

Körbepillantva a kiöltözött tömegen, egy valamiben biztos voltam. Ez az a tipikus gimnázium, ahol azok a lányok mennek el a bálra, azokkal a fiúkkal, akik számítanak valamit ebben az iskolában. Biztos voltam benne, hogy most van olyan gyerek, aki otthon szomorkodik, abban a tudatban, hogy ő is itt lehetne, ő is itt tölthetné az utolsó rendezvényt, de nem teszi, mert valami visszatartja. Örültem, mikor Minji engem kért meg, hogy kísérjem el, mert tudtam, ha rajtam múlik olyan felejthetetlen estében lesz része, mint még soha nem volt. 

Abban a percben beleszerettem, amint betette a lábát a konditerem ajtaján. És igen, első körben a testébe szerettem bele, akkor még nem is tudtam, a személyisége csak hab a tortán. Tetszett, hogy nem mű. Hogy igen, van rajta fognivaló, egy kis hús itt és ott, talán több mint kellene, de legalább valós volt. Nem kellett attól tartanom, hogy valamit elhagy ha hozzáérek, rámszól mert valami tökéletes van rajta és fél, hogy tönkreteszem. Az egész lány valós volt úgy, ahogyan mutatta. És már akkor láttam, hogy a fájdalom is valós, amiben benne volt. Az ok, viszont valótlan volt. 

Minji minden porcikája tökéletes volt. És én mindent imádtam rajta. Imádtam a puha, húsos kezeit és apró ujjait, és a derekát, amit ölelni olyan érzés volt, mintha a világ legjobb párnáját szorítanám magamhoz. A lábait, amikkel a csípőmet kulcsolta át minden alkalommal, hacsak kedvem támadt őt addig csókolni míg majd belehaltunk. És mégis, ezek ellenére elhitették vele, hogy csúnya, hogy kövér, hogy undorító és nem kell senkinek, pedig ez nem volt igaz. Így volt szép, így teljesedett ki, csak ő nem látta, nekem pedig nem hitt. Nem akartam, hogy lefogyjon. Azt akartam, hogy a segítségemmel kicsit átalakuljon, de ami a legfontosabb, megtanulja szeretni önmagát. Utána pedig engem. Mert bár tudtam, hogy még nincsen túl azon a szemét exén, éreztem, hogy jó úton haladok ahhoz, hogy megtörjem a szívére nehezedő jeget és előbb vagy utóbb, de megszerezzem magamnak. 

Szerelmes voltam, olyan szerelmes mint amilyen még soha. Talán a volt menyasszonyom nem váltott ki belőlem olyan érzelmeket, mint amelyek Minjinek sikerültek, s hálás voltam neki, amiért a tudat alatt is sikerült neki változtatni rajtam is. Mióta összeakadt egymással az utunk, nem voltam olyan gyakran mérges mint előtte, a kitöréseim száma is megcsappant. S bár látta a gyenge oldalamat, milyen mikor elszakad nálam a cérna, ügyesen vette az akadályokat, én pedig ezek után nem akartam elengedni. 

Végigpillantottam a fekete ruhába bújtatott testén, és éreztem belül, közel kell ma este tartanom magamhoz. Beszélnem kell vele, éreznem a testét tenyerem alatt, ajkait az enyémeken mert ha nem valószínű, hogy belebolondulok. Láttam szép lányokat rajta kívül, láttam olyan testrészeket, amiket régebben értékeltem volna, de most...most csak őt láttam, őt akartam, csak őt és senki mást. Minji kellett nekem, ijesztően vágytam már rá. 

-Tudod mit? - kérdeztem tőle, s miután letettem a poharamat, megfogtam a kezét. A táncoló párok közé húztam, miközben szembe fordítottam magammal. - Nagyon szeretnék táncolni. De csak veled. - néztem mélyen a szemébe, és ez volt a valóság. Ha valakit ma kegyetlenül megtáncoltatok, az ő lesz. 

Zavaros pillantással nézett rám miközben felnevetett. 

-Nagyon régen táncoltam már, azt sem tudom menne e. - mondta, de azért a karjait a nyakam köré pakoltam, amire a válaszom a csípőjére tévedt kezeim voltak. Szorosan magamhoz húztam, éreztem a parfümjét és testének a melegét, amiktől olyan boldog lettem, hogy elmondani nem tudom. Arca közel került az enyémhez, hatalmas szemeivel az enyémeket fürkészte, amik egyébként is gyönyörűek voltak, de most, hogy még festék is volt rajta, szavakat nem találtam a tökéletességére. 

-Akkor bízd rám magad, s hagyd, hogy vezesselek. - javasoltam mosolyogva. Már készültem volna megcsókolni s elindulni a zene ritmusára, mikor eltávolodott tőlem. Egy ismeretlen kezet pillantottam meg a vállán, s ahogyan megfordult tekintetemmel felmértem az ismeretlen fiút, aki megállított minket a dolgok kellős közepén. Anélkül is tudtam, ki volt az, hogy bárki elmondta volna. Minji úgy kapaszkodott a karjaimba, mintha nem lenne holnap, testét jobban nekem préselte, válaszként pedig szorosabban tartottam a derekánál fogva.

-Minji! - szólította meg az idegen fiú, akinek egyik keze még mindig a lány vállán volt, másik karja pedig a vele érkezett lány nyaka körül volt. A fehér szőrmeruhában lévő szőke szégyenérzet nélkül mért végig, s még a száját is megnyalta, ahogyan az arcomra ért tekintete. Khm...ribanc. 

-J..Jin. - dadogta Minji, ahogyan felnézett a fiúra. - Mit keresel itt? 

-Vele jöttem. - bökött a fejével a lány fele, s míg a Jin nevű Minji fürkészésével volt elfoglalva, addig a lány azzal szórakozott, hogy rám kacsintgatott sunyi mosollyal az arcán. Úgy látom az ő kapcsolatuk is szilárd, mint a szikla. - És ő kicsoda? A barátod? - nézett rám a lány feje fölött, tekintetéből irigységet véltem kivenni, ezt pedig jó jelnek vettem. Talán rájött arra, hogy elveszített valamit. Egy hatalmas kincset.

-Ami azt illeti... - kezdtem bele, viszont a legnagyobb meglepetésemre Minji szólalt meg helyettem. 

-Nem! - vágta rá hamar, túlságosan hamar. - Nem, dehogy. Csak egy...barát. - válaszolt, de nem nézett rám. Bevallom, fájt. 

-Értem. - bólintott a magas. - Be kell valljam, gyönyörűen festesz. - hajolt meg Minji előtt, akinek az arcán a fények ellenére is láttam az enyhe pírt, főleg ahogyan hátra simította a szemébe lógó tincset, ami továbbra is visszahullt a helyére. 

-K..Köszönöm. - dadogta és kissé eltávolodott tőlem. Én viszont nem akartam elengedni. Nem mehet el csak ilyen könnyen. 

-Minji. - szólítottam meg, de ismét hátrányban maradtam, mikor Jin elengedte a lányt, akivel érkezett és kezét az én párom felé nyújtotta. 

-Táncolunk egyet? - kérdezte. Remegő gyomorral figyeltem a mellettem állóra, ahogyan egy pillanatra elgondolkodik, s a legnagyobb fájdalmamra kezét lecsúsztatta mellkasomról, ahol eddig tartotta s megfogta annak a fiúnak a kezét, aki darabokra törte. Összeszorított ajkakkal szorítottam a derekát, egyszerűen nem voltam képes arra, hogy elengedjem. -  Csak egy tánc. Gondolom a....csak barátod nem bánja. - nézett rám diadalittasan, miközben húzott egyet a lányon. Minji visszafordulva rám pillantott. Tudtam, mit szeretne, tudtam mit kell tennem. Nem akartam, de láttam rajta, ha most nem teszem meg, talán nem bocsát meg többet. 

-Ahogy óhajtod. - sóhajtottam, és csigalassúsággal lehúztam tenyeremet a derekáról. Merev állással figyeltem, ahogyan elviszi tőlem jó messzire, a terem túlsó végébe engem egyedül hagyva majdnem a parkett közepén. Kicsit ismerős volt az érzés, mint mikor az oltárnál el lettem hagyva, de esküszöm még annál is jobban fájt. 

-Mi a neved? - állt mellém a szőke mosolyogva. Ujjaival a zakóm tetejét piszkálta, miközben tenyerét a hajamba vezette és egy aprót markolt rajta. Csodálkozva pillantott rám, ahogyan meghúzta gyengén. - Micsoda erős hajad van. Imádom. - közölte mosolyogva. - Mit szólnál ahhoz, ha most te és én elmennénk a mosdóba, és csinálnánk az egyik fülkében valami nagyon, nagyon emlékezetest. - kínálgatta magát, azonban nem foglalkoztam vele, tekintetem továbbra is Minji derekára vándorolt, ahol az én kezem helyett egy csaló keze pihent. Egy nagyot sóhajtva megfogtam a szőke lány két kezét, és a csuklójánál szorítva a levegőben tartottam őket. Közel hajoltam hozzá, hogy még a zenén keresztül is hallja, amit mondani akarok anélkül, hogy kiabálnom kellene. 

-Húzz el. - vágtam az arcába, majd levágva maga mellé a karjait, kigombolva ingem felső gombját, kezeimet zsebre tettem és kiviharzottam a teremből.