Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XXI.

-Jimin, nem is tudom. - álltam egyik lábamról a másikra. - Ezek a ruhák nagyon...hogy is mondjam...túl elegánsak nekem. Nem annyira nagy dolog ez a bál. 

-Azt ígérted, kiválaszthatom neked. - nézett rám kissé szemrehányóan.

-Igen, de ennyit nem akarok költeni egy olyan ruhára, ami csak egyszer lesz rajtam. - ráztam meg a fejemet. Nem mondom, hogy ha nagyon akartam volna, nem tudtam volna megvenni magamnak. De annyira sajnáltam a pénzt annak a tudatában, hogy úgyis csak egyszer lesz rajtam. 

-Mikor mondtam, hogy neked kell megvenni? - nevetett fel és szorosan megfogva a kezemet behúzott az üzlet ajtaján. Kissé kelletlenül lépkedtem mellette, főleg mert éreztem a tekinteteket magunkon. Tudom, hogy nem nagyon illünk össze, elég ránézni, aztán pedig rám, én sem nagyon tudom felfogni, hogy mit lát bennem, miért teszi ezt és miért pont velem. De el kellett fogadnom, hogy Jimin valamiért kiválasztott magának. Azt, hogy mennyire gondolja komolyan, vagy hogy mik a valós szándékai, nem tudtam. De jelen állapotban ez volt a helyzet, és nem tagadom, nagyon tetszett. 

Rendkívül szép ruhák sorakoztak a fogasokon és állványokon, szememet sem bírtam kapkodni, azt sem tudtam melyikre kellene néznem. Válogatottabbnál válogatottabb minták, formák, anyagok, hossz és méret mindenfele, s már most első pillantásra megtaláltam magamnak párat, amik elnyerték a tetszésemet, de nem mertem Jiminnek mondani semmit, mert ő csak célirányosan haladt előre, elhaladva ruhák százai mellett. 

-Hova viszel? - kérdeztem, miután feltűnt, hogy egy ilyen apró kis boltban, hogy képes még mindig előrefele haladni, megállás nélkül úgy, hogy nem nézett sehova, csakis előre. 

-Mindjárt meglátod. - válaszolt egy pillanatra hátranézve, majd folytatta az útját, el nem engedve a kezemet egy pillanatra sem. Csendben figyeltem izmos hátát, ami hirtelen megállt, engem is megállásra késztetve. - Gyere ide. - fogta meg két kézzel a karomat és maga mellé húzott, miközben mosolyogva bámult előre. Első körben nem tudtam, hova kellene néznem, viszont amint megláttam, mi előtt is fékezett le, ajkaim elnyíltak a csodálattól, amivel a ruhát néztem. 

-Ez... - makogtam, miközben kihúztam magamat a fiú szorításából. - Ez...

-Tetszik? - suttogta a fülembe, majd a hátam mögé lépett és karjait keresztezve a hasamnál közelebb húzott magához. 

-Igen. - ráztam meg a fejemet hevesen, Jimin pedig nevetve húzódott arrébb, mielőtt még megtalálom fejelni. - De...hogy...

-Volt rá időm. Menj, vedd fel. - tolt egy aprót rajtam. 

Remegő kezekkel fogtam meg a ruhát, mert féltem. Féltem, hogy szerelembe esek, annyira csodaszép volt, s nem akartam csalódni, hogy talán mégsem lesz jó rám. De bíztam abban, hogy Jimin jól választott, jól megnézte mit kínál és nem fog érni meglepetés. 

Fehérneműben álltam a tükör előtt, miközben végignéztem magamon. Az arcomtól kezdve, az egész testemen át a lábamig, mindent megnéztem, és szomorúan tapasztaltam valamit. Nem változott az elmúlt hónapban semmi. Lassan egy hónapja annak, hogy Jimin felkarolt és segített átlendülnöm a kezdeti depressziómon és önsajnáltatásomon és elindított a fogyás útján, de úgy láttam, nem ér semmit az erőfeszítésem. Nem voltam véknyabb, nem volt rajtam kevesebb a husi, mintha ugyanolyan sonka lennék, mint régen. 

-Jimin. - szólaltam meg hangosan, a következő pillanatban pedig óvatosan kinyílt a függöny és megjelent a kis résen az említett feje. Mikor meglátta, hogy konkrétan csak két kis anyag takarja a kényes területeimet, egyébként mindenem szabad, egy nagyot nyelve nézett végig rajtam. 

-Mi az? Mi baj? Nem jó? Nem tetszik? - bombázott a kérdéseivel, és kintebb húzta a függönyt éppen annyira, hogy ő maga beférjen rajta. Kicsit sem zavartatva magát végignézett rajtam, ami pedig a legjobban megdöbbentett, hogy nem éreztem szégyent, amiért így lát. Nem akartam takargatni magam, nem kértem, hogy menjen ki, vagy forduljon el vagy csukja be a szemét, szimplán álltam és tűrtem, hogy rendesen megbámuljon magának. 

-Nézz rám. - kértem halkan. 

-Azt teszem, nem kell kétszer mondanod. - válaszolt csendesen és közelebb lépett hozzám. - Mi baj van? 

Lehajtott fejjel álltam előtte, mikor éreztem, itt hamarosan baj lesz, itt könnyek készülnek utat törni maguknak. Ajkamat beharapva figyeltem a padlót és lábujjaimat, makacson lent tartva a fejemet, nem is nézve az előttem állóra. 

-Mi baj van? - kérdezte Jimin ismét. - Mi történt, miért lettél szomorú hirtelen? 

-Én... - kezdtem bele, de ha csak végighasított gondolataimban, hogy mi is bántott meg, már görbült is a szám, és szipogva töröltem meg az arcomat. - Én úgy érzem ez nekem nem megy. 

-Mi? - erőltette a fiú a válaszadást. - Miért sírsz most? Miért nem mondasz semmit? - faggatott és éreztem a hangján, hogy kezd türelmetlen lenni. De azt akartam a legkevésbé, hogy akkor haragudjon rám. 

-Nézz rám. - mutattam magamra és végre felpillantottam az előttem állóra. - Nézz rám, egy hónapja foglalkozol velem, és nem fogytam semmit. - szipogtam és megmarkoltam a hasamon lévő csomót. - Nem azt várom, hogy olyan legyek azonnal mint régen, de legalább egy apró változást vennék észre magamon. De semmi, semmi pozitívum nincs most itt. - sírtam el magam, és szégyenemben ismét lehajtottam a fejemet. Nem is tudtam, mikor gyengültem el ennyire, talán akkor, mikor elhittem, meg tudok majd változni, de aztán kiderült, tévedtem. 

Jimin nem mondott semmit, csak megfogva a karomat, közelebb húzott magához, és átölelve elefánt méretű testemet szó nélkül magához szorított. Kezét megemelve párszor végigsimított a hajamon, fejemet pedig mellkasához szorította, fogalmam sincs miért. 

-Ne nyúlj hozzám. - motyogtam halkan, de azért úgy öleltem, mint egy kisgyerek a kedvenc plüssállatát. - Olyan undorító vagyok. 

-Ha az lennél, gondolod hogy most itt ölelgetnélek egy alkalmi ruhaboltban? - kérdezte, hallottam a hangján, hogy mosolyog. Sírásomat visszafojtva hallgattam, mit mond, miközben megtöröltem az arcomat. - Többet változtál, mint hinnéd. Csak még nem látod.