Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XXII.

Egy mély levegőt véve néztem végig magamon a tükörben, és egy utolsót igazítottam a hajamon. Egy laza, rakoncátlan mégis tartós és szép kontyba volt minden tincsem állítva, elöl pedig két fürt ki volt hagyva és be volt sütve, pont úgy, ahogyan én elképzeltem. Mintha a hajam a mai napon engem támogatott volna. A ruha, amit Jimin vett nekem úgy állt rajtam, mintha csak rám szabták volna - nem kizárt, hiszen csak ez az egy volt belőle, kissé gyanús, hogy egyébként tökéletesen jó rám - és a sminkem is kifogástalan volt. Pontosan úgy néztem ki, ahogyan évekkel ezelőtt elképzeltem, hogy ki akarok majd nézni, az egyetlen dolog, ami ebben a tökéletes képben változott, az a partnerem volt. Az új fiú, aki kiegészítette a képemet, sokkal jobb volt, mint az elődje, boldoggá tett és tökéletessé, nemcsak engem, de az estémet. Vagyis, nagyon reméltem, hogy tökéletes lesz, hiszen csak egy ilyen van. 

Nem mondom, hogy azzal, ami a ruha alatt volt teljes mértékben elégedett voltam, de jelenleg a külsőségeket néztem, azokra pedig nem volt panaszom. Folyamatosan csak az volt a szemem előtt, mikor a próbafülkében egy gyors sírógörcsöt kaptam szánalomra méltó testalkatom miatt, de Jimin nem foglalkozott vele. Sem a könnyeimmel, sem a pufók kis testemmel, sem a folyamatos ostorozással, amivel magamat illettem, sem a lila csíkokkal, amik néhány helyen díszítettek, sem pedig a labilis idegállapotommal abban a helyzetben. Csak szorosan ölelt magához, nyugtatott és csitított, és igaz időbe tellett, de végül sikerült megnyugodnom, a segítségével fel is vennem a ruhát, eldöntenem hogy imádom és végül meg is vehette nekem. Minden szipi-szuper, minden nagyon jó volt, egészen eddig a pillanatig, hiszen gyomromban egy görccsel vártam, hogy értem jöjjön utána pedig elvigyen a bálra, amit fogalmam sincs hogyan, de valahogy túl kell élnem. 

A bejárai ajtóm hirtelen nyílt, én pedig valamiért már meg sem lepődtem azon, hogy Jimin olyan kényelmesen és otthon érzi magát itt, hogy engedély nélkül bejön hozzám. A tükör előtt állva vártam, hogy megjelenlen a látóteremben, viszont mikor megláttam a képet, amit a tükör mutatott, meg kellett fordulnom, mert annyira szép volt, hogy nem hittem el. Soha életemben nem láttam még őt öltönyben, csak melegítőben vagy atlétában, esetleg anélkül, de ez új volt. Új, és rohadtul tetszett. 

Nem volt rajta nyakkendő, így laza hatást keltett, de egyben hivatalosat is. Kikerekedett szemekkel néztem rá, ő pedig csak mosolyogva megvonta a vállát és közelebb lépkedett hozzám. 

-Te. - tátogtam, mint egy hal. - Így jössz? - kérdeztem elnyílt ajkakkal. 

-Igen. - nézett végig magán. - Nem jó? 

-Nem! - csattantam fel. - Mit csinálok, ha valaki kiszemel magának és elvesz tőlem? Mert bizony ki fognak a lányok szemelni, én pedig nem akarom, hogy magamra hagyj. - vallottam be őszintén, mert igen, nem akartam, hogy Jimin mással legyen az este folyamán. Az én kísérőm, én velem jön, és igen, most az egyszer hadd legyen az enyém a legjobb dolog. Mert kizárt, hogy nála jobb pasi megforduljon a bálon. 

-Nem hinném, hogy erre sor kerül. - tette zsebre a kezeit. - Lehet, hogy valaki kinéz magának, de én csak egy lányt látok magam előtt. És fogok is. Most is őt látom. - mosolygott és közelebb lépett hozzám. - Egyszerűen gyönyörű vagy. - közölte, miközben végignézett rajtam. - Nem is tudok mást mondani. Csodásan festesz. 

-Tényleg? - kérdeztem csillogó szemekkel és visszafordultam a tükörhöz. Végigsimítottam magamon, kezem pedig megállt a csípőmön. - Igen. Nekem is tetszik. 

-Itt nekem kell attól tartanom, hogy valaki elkap a kezeim közül. - motyogta és lehajolt hozzám. Csukott szemekkel élveztem a pár percig tartó csókját, viszont mikor tudatosult bennem, hogy rúzs volt a számon, ellöktem magamtól. 

-A rúzsom. - kaptam a szám elé. - Biztosan lejött. 

-Szebben csillog így. - nevetett fel a fiú és megfogta a csuklómat. - De mielőtt bemegyünk, még megnedvesíthetem neked. - kacsintott és megfogva a táskámat a kanapéról, kirángatott az ajtón. Úgy néz ki ma nem lesz kikenve a szám olyan erősen, mint akartam. 

Nem laktam messze a sulitól, nem tartott sokáig odaérni. Örültem, hogy Jimin mellettem volt, mert a lábaim olyan érzést produkáltak, mintha kocsonyán jártam volna, meglepően ügyesen tartottak minden pillanatban. Féltem belépni, mert az elmúlt időszakban csak annyira fordultam meg itt, hogy bejárjak órákra, utána siettem is haza, vagyis mostanában Jiminhez. 

Próbáltam ignorálni a tekinteteket, amik égették minden porcikámat, de főleg a fiút, aki mellettem lépkedett. Ujjai szorosan az enyémekre kulcsolva, akire oldalra fordulva rápillantottam. Nem nézett senkire, semmire, csakis előre, miközben az én kezemet fogta. Nem foglalkozott lányok epekedő pillantásaival, fiúk irigykedő szájhúzásaival, csakis azzal, hogy elvigyen engem valahova. Ajkain apró mosoly pihent, kissé öntelt arckifejezés kíséretében, szerintem élvezte a helyzetet. Nem tűnt egyáltalán feszültnek, vele ellentétben én közel voltam ahhoz, hogy felrobbanjak, annyira elszoktam a kíváncsi tekintetektől. A népszerűségem amilyen gyorsan jött, olyan hamar le is csengett és szomorúan konstatáltam, hogy most se kapnék semmit, ha nem Jimin jönne mellettem. 

-Jól vagy? - kérdezte Jimin hirtelen. 

-Persze. - vágtam rá hirtelen, igyekezve mosolyt csalni az arcomra. - Miért? 

-Érzem rajtad, hogy valójában nem. - mondta. - Feszült vagy.

-Csak...félek. Nagyon félek. - vallottam be őszintén. 

-Nem kell. Betartom, amit ígértem. - válaszolta, ujjaival párat simítva a kézfejemen. 

Olyan másfél óra elteltével kezdtem kicsit felengedni. Nem volt egyszerű, mert folyamatosan bámulva voltam, mindenki tudta, ki vagyok, csak egy idő után mindenki tett rám magasról. És most, hogy szebben, mint valaha is voltam megjelentem a végzős bálomon ismét a csámcsogás tárgya lettem. Olyan emberek álltak velem szóba, akik felől már régen hallottam, többnyire lányok, többnyire vészesen közel a páromhoz, aki viszont rohadtul nem foglalkozott egyikükkel sem, keze kényelmesen pihent derekamon, másik keze pedig egy pohár italt tartott. Mikor pedig valaki táncolni hívta, lerázta annyival, hogy sajnos nincs szabad keze. És a francba is, mindenki feladta a próbálkozást. 

-Tudod mit? - fordult felém és letette az üdítőjét. - Nagyon szeretnék egyébként táncolni. De csak veled. - mondta és megfogva a kezemet a többi vonagló pár közé húzott. 

-Nagyon régen táncoltam már, azt sem tudom, menne e. - nevettem fel, karjaimat pedig Jimin nyaka köré hajítottam. Keze a derekamra csúszott, arca pedig vészesen közel került az enyémhez. 

-Akkor bízd rám magad és hagyd, hogy vezesselek. - mondta mosolyogva. Már éppen készültünk volna átadni magunk a ritmusnak, mikor valaki megfogta a vállamat, ezzel engem megfordulásra késztetve. Mikor viszont megláttam, ki is áll mögöttem, két kézzel kapaszkodtam Jimin karjaiba, támaszt és védelmet keresve magamnak. Gyomrom összezsugorodott, majdnem visszajött az a pár falat, amit az este során ettem és könnyes szemekkel vártam, mi fog történni. 

-Minji! - nézett végig rajtam az illető, kissé döbbent arckifejezéssel. Seokjin.